Pisztollyal lőtt arcon egy betörőt egy 85 éves idahói nagymama

Vágólapra másolva!
Egy 85 éves idahói nő lelőtt egy betörőt az otthonában. A tárgyalása során a megyei ügyész az egyik leghősiesebb önvédelmi cselekedetnek nevezte tettét.
Vágólapra másolva!

A Bingham megyei seriff hivatala által a Facebookon közzétett beszámoló szerint egy Derek Condon néven azonosított betörő március 13-án hajnali 2 óra körül betört Christine Jenneiahn - egy 85 éves nyugdíjas nő - idahói otthonába. A hölgy fogyatékkal élő fia is otthon volt.

A hölgy otthonában aludt, amikor felébredt a betolakodóra, aki terepmintás kabátot és fekete símaszkot viselt, és egy pisztolyt és egy zseblámpát fogott rá.

A betörő fejbe ütötte Christine-t, amikor az ágyban feküdt. A nyomozók vért találtak a párnáján és a hálószobája padlóján is, amik tőle származtak. Condon ezután megbilincselte őt, és fegyverrel a kezében a nappaliba vitte, majd az értékeiről kérdezte. Amikor a nő azt mondta, hogy nincs sok minden, a férfi a fejéhez nyomta a pisztolyt - áll a jelentésben.

A nő azt mondta a betörőnek, hogy két széfje van a földszinten. A férfi megbilincselve hagyta őt a nappaliban, miközben átnézte a többi helyiséget az értéktárgyai után kutatva. Pillanatokkal később rájött a betolakodó, hogy Christine fia is a házban van, ezért dühös lett.

A betörő azzal fenyegetőzött, hogy megöli az idős hölgyet.

Miközben a földszinten kutatott, a nő a hálószobájába vonszolta magát a székkel, amelyhez meg volt bilincselve, és elővette a 357-es Magnum revolverét a párnája alól. Visszatérve a nappaliba a fegyvert a karfa és egy párna közé rejtette, miközben várta, mit tesz a betörő. Christine emlékei arról, hogy pontosan mi történt ezután, kissé homályosak. Elmondta az ügyészeknek, hogy ezután a férfi ismét azzal fenyegetőzött, hogy megöli őt.

Végül úgy döntöttem, hogy most vagy soha, és lőttem!

A betörő is rálőtt a hölgyre, a jelentések szerint 9 mm-es pisztolyával többször eltalálta Christine hasát és mellkasát. A betörő ezután a konyhába ment, ahol belehalt a lőtt sebekbe. Ryan Jolley Bingham megyei ügyész az ügy felülvizsgálatakor elmondta, hogy Christine önvédelemből cselekedett, és úgy ítélte meg, hogy jogos önvédelemről van szó.

Az, hogy Christine túlélte ezt a találkozást, valóban hihetetlen. Úgy tűnik, hogy a szívóssága, az elszántsága és az élni akarása mentette meg őt azon az éjszakán

- írta Jolley. 

A későbbi nyomozás során a lakóház hátsó részében egy betört ablakot találtak, és egy csavarhúzót annak a helynek a közelében, ahová Condon betört. Condon testénél volt egy zárfeltörő készlet, a kocsikulcsa, egy bilincskulcs és egy táska, amely tele volt a házból ellopott tárgyakkal - írta az NBC.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!