Putyin rendkívüli bejelentést tett, erre senki sem számított

Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin a Független Kereskedők Szövetségének kongresszusán arról beszélt, hogy Oroszország több területen is függetlenné fog válni, köztük a gyógyszeriparban és a közlekedésben is.
Vágólapra másolva!

Putyin szerint a következő hat év az ipar gyors ütemű fejlődéséről fog szólni. Ehhez arra van szükség, hogy az Oroszországban előállított termékek aránya nőjön az orosz piacon. Ide sorolta a járműveket, gyógyszereket és a különböző fogyasztói termékeket. Az orosz elnök kiemelte, hogy az ipar több szektorát is modernizálni kell ahhoz, hogy sokkal nagyobb mennyiségben legyenek képesek hazai termékeket előállítani. 

Emellett arra ösztönözte a cégvezetőket, hogy minden lehetőséget ragadjanak meg arra, hogy a vállalataik a legmodernebb technológiákat alkalmazzák. 

Elmondta, hogy az elkövetkező években az orosz demográfiai helyzet miatt munkaerőhiány fog kialakulni, de ezzel meg kell tanulni együtt élni. A problémát azzal lehet tompítani, ha a munkaerő termelékenységét növelik, modernizálják a gazdaságot, ezáltal pedig jobb munkakörülmények állnak majd a dolgozók rendelkezésére, és a béreik is növekedni fognak.