Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, meghalt egy 24 éves, volt egyetemista lány, aki dinitrogén-oxid, azaz nevetőgáz-függőségtől szenvedett.
Ellen Mercer-nél a tartós dinitrogén-oxid (nevetőgáz) fogyasztása miatt szövődmények léptek fel, amely végül a halálához vezetett. A nő naponta két-három nagy palackkal lélegzett be az anyagból. Miután a diáklány már járni sem tudott, kórházba szállították, de nem kapott vérrög-kockázatfelmérést az egészségügyi intézményben.
Most egy halottkém figyelmeztetést adott ki a vérrögök kockázatértékelésének késedelmével kapcsolatban
- írja a Mirror.
A Metro magazin beszámolójából kiderült, az egyetemista lány ráadásul hat hónapos terhes volt, amikor belehalt a partidrog használatába.
A házkutatás során pedig kiderült, hogy az ágyból sem tudott már felállni,
élete utolsó két hetében magatehetetlenül feküdt az ágyában, ahol a barátai találtak rá.
A tragédia idején még nem volt illegális a nevetőgáz birtoklása, azonban az azóta elharapódzó partidroghelyzet miatt a brit kormány betiltotta a nevetőgáz birtoklását és C-típusú gyógyszerré nyilvánította azt.