Földrengés és cunami Japánban - hírek percről percre
2011. március 11. 10:43
202-re emelkedett a földrengés áldozatainak hivatalos száma a Kjodo hírügynökség szerint. 673-an eltűntek.
A japán kormány arra utasította a fukusimai atomerőművet üzemeltető céget, hogy nyissák meg az 1-es reaktor szelepeit, hogy így csökkentsék a reaktorban lévő nyomást.
Két helyszínen, összesen kétezer holttestet találtak hétfőn a japán a fővárostól északra, a földrengés és szökőár sújtotta Mijagi kormányzóságban - jelentette a Kiodo japán hírügynökség. A tetemeket a tengerparton fedezték fel, feltehetően a víz sodorta őket oda. Ezzel jelentősen megnőtt a pénteki katasztrófa veszteségmérlege. Közép-európai idő szerint vasárnap estig 1597 halálos áldozatot azonosítottak, és 1481 eltűntet tartottak nyilván. Ebben nincs benne az a legalább kétszáz, de legfeljebb 300 ember, akik Mijagi prefektúra székhelyén, Szendaiban vesztették életüket, de akiknek a holttestéhez egyelőre nem fértek hozzá a mentők. Eddig összesen 450 ezer embert telepítettek ki lakóhelyéről a természeti csapás miatt Mijagiban és öt másik prefektúrában.
Tűz ütött ki a japán fővárostól északra fekvő Fukusima atomerőmű egyik reaktorában, és az erőmű körzetében jelentősen megnőtt a sugárzás - jelentette be japán kormányfő. A tüzet eloltották. Kan Naoto fölszólította az atomerőmű 30 kilométeres sugarában élőket, hogy maradjanak otthon, és zárkózzanak be. A hírek szerint robbanás következtében gyulladt ki a 4-es reaktor. Edano Jukio, a kabinet főtitkára, kormányszóvivő azt mondta, az egészségre káros a sugárzás szintje az erőműnél, és a szivárgás miatt egyre növekszik.
Meghaladta egy rövid időre a törvényi határértéket a radioaktív sugárzás vasárnap Japán északi részén annál a fukusimai atomerőműnél, amely egy szombati robbanásban sérült meg - közölte a létesítményt üzemeltető tokiói elektromos művek. A megnövekedett sugárzást annál a reaktorblokknál mérték, ahonnan radioaktív gőzt eresztettek ki, mert - akárcsak korábban egy másik blokknál - itt is leállt a hűtőrendszer, ezért fennáll a magolvadás, vagyis egy ellenőrizetlen nukleáris reakció veszélye. Az atomerőmű-komplexum 20 kilométeres körzetéből már korábban kitelepítettek csaknem 200 ezer embert.
A szokásosnál magasabb sugárzási szintet mértek kedden helyi idő szerint kora délután a japán fővárosban, de az eltérés mértéke rendkívül alacsony - közölte a tokiói önkormányzat. A jelenlegi sugárzás nem káros az emberi egészségre - hangsúlyozta a hivatal. A sugárzás pánikot keltett Tokióban. Több külföldi nagykövetség is felszólította alkalmazottait és a Japánban tartózkodó állampolgárait, hogy hagyják el a sugárfertőzött országrészeket, ami leginkább azt jelenti, hogy Tokióból ideiglenesen utazzanak vidékre. A japán főváros 240 km-re van a szivárgó fukusimai erőműtől.
A japán hatóságok nem zárnak ki egy újabb robbanást a Tokiót árammal ellátó fukusimai atomerőmű egyik reaktorában, de valószínűtlen, hogy ez kárt okozhat a reaktor borításában - közölte vasárnap Edano Jukio kormányszóvivő. A robbanásveszély azért áll fenn, mert robbanékony hidrogén gyülemlett fel az atomerőmű hármas reaktorában. A robbanás következtében megemelkedne ugyan a környéken a sugárzás szintje, de ez nem jelenthet veszélyt az ottani települések lakóira nézve - tette hozzá a szóvivő. Szombaton robbanás döntötte romba a Tokiótól 240 kilométerre északra található atomerőmű egyes reaktorépületét.
A japán rendőrség legfrissebb hivatalos adatai szerint 900 ember halálát állapították meg a pusztító pénteki földrengés után, az eltűntek száma 1600, és több százan megsebesültek.
Egyedül a Mijagi prefektúrában valószínűleg meghaladja a tízezret a pénteki földrengés halálos áldozatainak a száma - közölte vasárnap a japán rendőrség.
Épségben előkerültek annak a hajónak az utasai, amelyet pénteken sodort el egy földrengést követő tengeri szökőár Japán északkeleti partjainál. A hajó 81 utasát a japán fegyveres erők és a parti őrség helikopterei kimentették. A hajót a Mijagi prefektúrábeli Isinomaki kikötőjéből sodorta el a szökőár.
Radioaktív cézium jelenlétét mutatták ki szakemberek szombaton a Japán északi részén fekvő Fukusima kormányzóság egyik atomerőművének közelében. A radioaktív gőz kiengedésével sikerült csökkenteni a nyomást az atomerőműben, amelynek hűtése leállt a pénteki földrengés miatt. Lehetséges ugyanakkor, hogy a reaktor fűtőrúdjai olvadnak, vagy már meg is olvadtak. Ez a reaktor túlhevüléséhez és sérüléséhez vezethet, de a környezetet mindaddig nem szennyezi, amíg a reaktor burka ép. Szakértők szerint ha jut is ki nukleáris sugárzás a reaktor környezetébe, az nagyon kicsi lesz, a csernobilihoz hasonló katasztrófa pedig nem következhet be.
A japán fogyasztásügyi miniszter sajtóértekezletén felszólította a lakosságot, hogy ne vásároljanak föl mindent a boltokban, mert ezzel akadályozzák a megfelelő mennyiségű létszükségleti cikk eljuttatását azoknak, akik a földrengésben és a szökőárban földönfutóvá váltak, vagy akiket a sugárzási szint megemelkedése miatt el kellett költöztetni otthonukból.
A japán rendőrség szóvivője szerint "a halálos áldozatok száma szinte bizonyosan tízezer fölé fog emelkedni" a földrengés sújtotta Mijagi prefektúrában. A hivatalos adatok az ország egész területére vonatkoztatva eddig kilencszáz halálos áldozatról és több mint ezeregyszáz eltűntről szóltak, de a sajtó már eddig is arról írt, hogy az érintett térség majdnem tízezer lakójával nem sikerült felvenni a kapcsolatot.
A japán rendőrség közlése szerint több mint 215 ezer embert menekítettek ki biztonságosnak vélt helyre Japán északi és keleti részén. Ebbe beletartozik az a 45 ezer fő is, akiket a két fukusimai atomerőmű tíz kilométeres körzetéből evakuáltak.
A japán kormányszóvivő szerint kicsi az esély a radioaktív sugárzásra a fukusimai erőműben történt hajnali robbanás miatt. Hozzátette, hogy a reaktor acélburka ellenállt a detonációnak. Szakértők szerint nem valószínű a csernobilihez hasonló katasztrófa, mert a japán erőműveket sokkal magasabb színvonalú és szigorúbb szabályok szerint építették.
Egy Japánban élő skót származású tanárnő azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy kollégáival együtt riasztást és figyelmeztetést kaptak arról, hogy újabb földrengés lehet Naganóban. Az [origo] egyik, Naganóban élő olvasója azonban azt írta, hogy hallott ugyan ilyesmiről, de alapvetően nincs készültség vagy veszély, a prefektúrában általában nyugodtak az emberek. Olvasónk közlése szerint legutóbb helyi idő szerint 08.45-kor volt egy kisebb földrengés arrafelé. Olvasónk azt is megosztotta az [origo]-val, hogy amikor vasárnap vásárolni volt feltűnt neki, hogy a palackozott vizek elfogytak, bár élelem bőven volt.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Brüsszelben, az EU-tagországok környezetvédelmi minisztereinek találkozója előtt bejelentette, hogy a Japánban történt katasztrófának nincs közvetlen hatása az Európai Unióra. Elmondta: a magyar elnökség felkérte az Európai Bizottságot, hogy a találkozón adjon tájékoztatást az eddigi eseményekről, különös tekintettel az atomerőművek biztonságára. Günther Oettinger energiaügyi biztos kedden találkozik a 27 tagállam nukleáris biztonságért felelős hatóságainak és az erőműveknek a képviselőivel, és tájékozódik az eddigi intézkedésekről. Ezen információk alapján dönt majd az elnökség arról, hogy milyen további lépések szükségesek - szögezte le Fazekas Sándor.
Egy hatvanéves férfi a csodával határos módon élte túl a cunamit - jelentette a BBC tudósítója. A férfit a saját háza tetejéről mentették ki, miután az épületet Szendai városán át egészen a kikötőig sodorta a szökőár. Szendai kikötővárosában egyébként nagyon súlyos a helyzet, a város szinte járhatatlan, mert törmelékek és holttestek fekszenek szerte az utcákon.
Nincs hatással a japán földrengés Magyarország háttérsugárzására, a hétfői mérés alapján az a sokévi átlagnak felel meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. Magyarországon mintegy 150 radiológiai mérőállomás ellenőrzi folyamatosan az ország sugárzási helyzetét, kíséri figyelemmel annak változásait.
A japán kormány szóvivője szerint a pénteki katasztrófa érzékelhető hatással lesz a japán gazdaságra - írja a BBC. A honlap idézi David Samworth kommentelőt, aki megrójja azokat a külföldi üzletembereket, akik a baj első jelére elhagyták Japánt. Samworth úgy véli, ha valaki Japánban szerzi a megélhetését, akkor kötelessége lenne segíteni az országnak, amikor annak szüksége van rá.
Becslések szerint a pénteki földrengés és az azt követő szökőár pusztítása miatt az újjáépítés és helyreállítás költségei elérhetik a 180 milliárd dollárt. Ez 50 százalékkal több, mint amennyit az 1995-ös Kobe-i földrengés után erre költöttek - írja a BBC.
Csaknem kétéves mélypontra süllyedt kedden a tokiói tőzsde 225 válogatott részvényének Nikkei mutatója. Az index több mint 12 százalékot zuhant, miután a befektetők pánikszerűen eladásba kezdtek a Tokiótól északra fekvő Fukusima atomerőmű körüli válság súlyosbodásának gazdasági következményeitől tartva. A japán központi bank kedden két részletben összesen 98 milliárd dollár értékű jent dobott piacra az előző napi, rekordot jelentő 184 milliárd dolláros intervenció után. E lépéssel sikerült stabilizálnia a japán valuta árfolyamát.
Videófelvételből származó kombinált kép a március 14-i fukusimai erőműben történt robbanásról
Gázrobbanás történt szombaton, közép-európai idő szerint a reggeli órákban a japán fővárost árammal ellátó egyik fukusimai atomerőműben. Az erőművet üzemeltető Tokiói Villamosművek szerint négy dolgozó megsebesült, amikor a hűtési folyamatban használt hidrogén robbant be a Tokiótól 240 kilométerre északra található 1-es számú atomerőműben. A pénteki nagy erejű földrengéstől megsérült a tokiói áramellátó rendszerhez tartozó két fukusimai atomerőmű. Hűtési rendszerük meghibásodott, és mindkettőből radioaktív gőzt kellett kiengedni a belső nyomás csökkentése érdekében.
Rekordmennyiségű, 85,5 milliárd dollár értékű jent dobott piacra hétfőn a japán központi bank, hogy megnyugtassa a pénzpiacokat, miközben a tokiói értéktőzsde meredek eséssel nyitott a távol-keleti szigetország északkeleti részét sújtó földrengés és szökőár utáni első kereskedési napon. Az irányadónak tekintett Nikkei 225 index a kereskedés első 40 percében 5,17 százalékot esett, mert a természeti csapás kiváltotta aggodalmaktól vezérelve sokan egyszerre igyekeztek szabadulni az értékpapíroktól. Becslések szerint több tízmilliárd dollárra rúghat a földrengés és az azt követő szökőár okozta károk helyreállítása Japánban. Szakértők szerint súlyos csapás ez az ázsiai ország egyébként is gyengélkedő gazdaságának.
A katasztrófa idején Japánban tartózkodó összes magyarral sikerült felvenni a kapcsolatot, mindannyian jól vannak - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője. Vasárnap még hét magyart kerestek, egy öttagú családot és további két embert. Utóbbiakkal, két egyetemistával még hétfőn sikerült felvenni a kapcsolatot, azóta pedig az öttagú családdal is érintkezésbe tudott lépni a magyar követség.
A három nagy japán autógyártó, a Toyota, a Honda és a Nissan bejelentette, hogy hétfőtől átmeneti időre fölfüggeszti a termelést összes belföldi üzemében.
A japán meteorológia intézet tájékoztatása szerint akár hét különböző cunami is jöhet a következő napokban a katasztrófa sújtotta területeken. Az intézet szerint újabb utórengések is bekövetkezhetnek - írja a BBC.
Bocsánatot kért a tokiói kormányzó, amiért hétfőn isteni büntetésnek nevezte a Japánt sújtó földrengést. A Sintaro Isihara korábban azt mondta, hogy a japánok mohókká váltak, és ezt azzal támasztotta alá, hogy vannak, akik nem jelentik be szüleik halálát, hogy felvegyék a nyugdíjukat, és hogy a cunami szükséges volt, hogy elmossa ezt a mohóságot. A 78 éves politikus kedden azt mondta: belátja, hogy megjegyzései megbántották az áldozatokat és Tokió lakóit is.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség azonnal információkat vár a japán hatóságoktól a fukusimai atomerőmű állapotáról- írta a Reutersre hivatkozva a Guardian.co.uk. Jukio Edano, a japán kabinet főtitkára megerősítette a sugárzásról szóló híreket, de az nem világos, hogy a ma reggel bekövetkezett robbanás utóhatásaira utalt-e ezzel, vagy a már korábban bejelentett radioaktív sugárzásra. Edano a robbanást követő sajtótájékoztató után azt is bejelentette, hogy a hatóságok felkészültek a legsúlyosabb vészhelyzetre, miközben azt javasolta a lakosságnak, próbálják megőrizni a hidegvérüket, és ne hallgassanak a pletykákra. A helyszínen lévő külföldi tudósítók még mindig további részletekre várnak a robbanással kapcsolatban.
Pusztító földrengés rázta meg Japán északi partvidékét, a rengések erőssége elérte a Richter-skála szerinti 8,8-as értéket, ami rendkívülinek számít. Cunamiriadót is elrendeltek, a partot tízméteres hullámokkal érte el az ár. Összefoglaló cikkünket itt találja, a pusztításról készült fotókat itt, a videókat pedig ebben a cikkünkben nézheti meg. A földrengés geológiai hátteréről ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben.
Ha Japánban van, és átélte a földrengést, kérjük, küldje el beszámolóját, fotóját, videóját a hirek@origo.hu címre!
Az amerikai Geological Survey adatai szerint Japánban ez volt eddig a legsúlyosabb, a világon pedig a hetedik legnagyobb rengés, mióta a földrengéseket nyilvántartják - írja az AFP hírügynökség.
"Egy ötfős család kivételével minden magyar állapolgárral sikerült felvennie a kapcsolatot a tokiói magyar nagykövetségnek, közülük mindenki rendben van" - mondta el az [origo]-nak Bohár Ernő, a tokiói magyar nagykövet. Az ötfős családról csak annyit tudni, hogy Japánban tartózkodnak, de hogy a kataszrófa sújtotta területen-e vagy sem, arról egyelőre nincs a külügyi képviseletnek információja. "A magyarországi rokonaikkal is felvettük a kapcsolatot, hogy tőlük szerezzünk a család lehetséges zótartózkodási helyéről információt, de egyelőre még nem kaptunk tőlük választ." - tette hozzá a nagykövet. Bohár Ernő azt is elmondta, hogy az országban nem érzékelhető pánik, a japánok nagyon fegyelmezettek, mindenre van forgatókönyvük - a jelenlegi katasztrófa kezelésére is - és "mindenki teszi a dolgát."
A földrengés rendkívüli erejét jelzi, hogy annak következtében elgörbült az antenna a japán főváros egyik jelképének számító Tokyo Tower tetején - írja a Kjodo hírügynökség. A Tokyo Tower a párizsi Eiffel-torony mintájára épült, de annál magasabb, 333 méteres acélszerkezet.
"Az épület nem rázkódott, hanem himbálózott, mint egy hajó a tengeren. Nagyon hátborzongató volt. Nagyon megijedtem" - idézett a BBC egy Tokióban élő férfit.
A BBC azt írja, a japán meteorológiai szolgálat legfrissebb jelentése szerint a földrengés a Richer-skála szerint 8,8-as fokozatú volt. Korábban minden hivatalos jelentésben azt írták, hogy a rengés elérte a 8,9-es fokozatot. A meterológiai intézet szóvivője szerint régebben más skálákat használtak a földrengés mérésére, ezért az összehasonlítás nem könnyű, de "a 8,8-as fokozat valószínűleg a legnagyobb, amit valaha Japánban észleltünk. Ez az legerősebb rengés, amióta a jelenlegi műszereinket használjuk".
Egy Szendaiban tartózkodó brit férfi információi szerint több kilométeres sorok állnak a benzinkutak előtt. "Az embereken még mindig látszik a sokk, a legfontosabb kérdés mindenki számára ugyanaz: élelmet és benzint akarnak szerezni" - írja a BBC.
Az erőműből radioaktív gőz kerül ki, ezért a szakemberek folyamatosan mérik a környéken a sugárzást. A megsérült reaktor környékén a normálisnál nyolcszor nagyobb értékűt regisztráltak, a létesítmény vezérlőtermében pedig a normális sugárzási szintnek az ezerszeresét. Az atomerőműben fennáll a veszélye a fűtőrudak megolvadásának, amely azonban szakemberek szerint nem okoz katasztrófát. Siomi Riohei, a japán nukleáris biztonsági bizottság képviselője azt mondta, a jelenlegi ismeretek szerint az olvadás következményei tíz kilométer sugarú körben okozhatnak problémát. A térségben élő 51 ezer ember zömét már kitelepítették. (MTI/Guardian.co.uk)
A képen az látszik, hogy az észak-amerikai cunamifigyelő intézetek szerint milyen sebességgel terjed a földrengés után a cunami a Csendes-óceán térségében. Jól látszik, hogy a rengés után 9 órával érheti el a hullám Észak-Amerika és Ausztrália partjait, Dél-Amerika partjaihoz 21 óra alatt ér el.
Az AFP jelentése szerint már 26 halottról tudnak.
"Remegtek a házak, az irodámban is ledőltek a polcok ,a könyvek, de az épület nem sérült, jelenleg is itt vagyok" - írta ismerőseinek Tokióból egy olvasónk ismerőse. A nő az irodája ablakából nagy füstöt lát, de ők is csak a CNN-ből tájékozódnak. "Hatalmas a pánik, mindenkit felszólítanak, hogy menjenek magas helyekre mert szökőár várható. Mindenki fél" - írta a nő.
Visszaesett a légköri radioaktivitás szintje a Fukusima-1 atomerőműnél - közölte a tokiói kormány szóvivője. Az egészségre potenciálisan ártalmas szintű sugárzást mértek reggel az erőműnél, miután történt ott két robbanás, és kigyulladt egy kiégett fűtőelemeket tartalmazó víztartály. A szóvivő elmondta: ez a gyors változás arra utal, hogy a 3. reaktorban történt robbanás okozta a sugárzási szint megemelkedését, és nem arról van szó, hogy folyamatosan áramlana ki a szennyeződés a környezetbe.
Ellentmondó hírek érkeznek a halálos áldozatok és a sebesültek számáról a különböző hírügynökségektől. A japán Kjodo hírügynökség azt írja, a rendőrség összesítése szerint legkevesebb 20 ember maghalt, 30 pedig eltűnt a földrengés és az azt követő szökőár következtében. Hivatalos összesítést eddig nem közöltek.
A földrengés következtében kialakult cunami öt kilométer mélységben hatolt be a szárazföldre Fukusima prefektúrában - közölte a Kjodó hírügynökség.
A japán kormány és a rendőrség összesítése szerint 29 ember halt meg a földrengésben - közölte az AP hírügynökség jelentését a BBC.
A tajvani hatóságok szerint az országban kisebb kitelepítések vannak, de nem számolnak nagy károkkal és szokatlan hullámokkal - írja a BBC.
A tokiói kínai nagykövetség honlapjának sürgős közleménye szerint megkezdték a kínaiak kimenekítését. A felhívásban a lépést a helyzet komolyságával és a bizonytalansággal indokolják; a honfitársaktól nyugalmat, az utasítások betartását és együttműködést kérnek. Tájékoztatásuk szerint Kínában eddig nem nőtt a sugárzás mértéke.
Két magyart keres a tokiói magyar követség a pénteki földrengés után - közölte vasárnap a Független Hírügynökséggel Bohár Ernő nagykövet. A diplomáciai képviselet vezetője szerint a két ember nem a katasztrófa által sújtott térségben tartózkodott. A nagykövet szerint eddig egyetlen sebesült magyar állampolgárról sem kaptak információt, és a követségnek a természeti csapás sújtotta területen élő valamennyi magyarral sikerült kapcsolatba lépnie, vagy információt szerezni róla. Mint mondta, két magyar állampolgárról nem tud semmit a követség, ám információik szerint ők nem a katasztrófa helyszínén tartózkodtak.
Megérkezett Tokióba a Magyar Református Szeretetszolgálat négytagú csoportja, amely hárommillió forint értékű élelmiszer-adományt vitt a katasztrófa túlélőinek. A csoport vezetője elmondta, hogy az eredeti tervük az volt, hogy a helyiekkel együtt viszik el az adományt a térségbe, de erre gyakorlatilag nincs lehetőségük. A csoport szerdán visszaindul Magyarországra. Osgyáni Dániel elmondta azt is, hogy a helyieken kezd eluralkodni a pánik, folyamatosan a friss hírekről beszélnek. Mint mondta, őket is kérdezgették a hírekről, mert a helyi híradásokkal ellentétben a külföldi internetes oldalakon sokkal nyugtalanítóbb információk szerepelnek.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerint a földrengés epicentruma közelében lévő atomerőművek biztonságosan leálltak.
A fukusimai atomerőműben történt robbanás arra vezethető vissza, hogy kimaradt az áramellátás, és a tartalék áramforrások sem léptek be - írja a Scientific American online kiadása. A cikk szerint ami a japán atomerőműben történt, az az úgynevezett station blackout, azaz a teljes áramkimaradás kategóriába esik, ami annyit jelent, hogy az áramellátás megszűnését követően a tartalék áramforrások is kiesnek, ezért a létesítmény teljes mértékben áramellátás nélkül marad. Az ilyen események bekövetkezésének a valószínűsége rendkívül alacsony, de a kiküszöbölése ennek ellenére is a tervezőmérnökök egyik legfontosabb feladata.
1300 halottja lehet a pénteki japán földrengésnek, a legtöbb haláleset fulladás miatt következett be. Hivatalos jelentések szerint összesen 413 halott van, 784 ember tűnt el, és 1128-an szenvedtek sérüléseket - írja a Guardian.
Legalább 32 ember meghalt és sokan megsérültek Japán keleti részében a földrengés következtében - írja a japán rendőrségre hivatkozva a japán Kjodo hírügynökség.
Kimentettek a tengerből egy hatvanéves japán férfit, aki a pusztító erejű földrengés után két napig hánykolódott a nyílt óceánon - közölte a japán védelmi minisztérium. A Fukusima prefektúra partjaitól mintegy 15 kilométerre sodródó férfit egy japán hadihajó vette észre. Az illető saját összedőlt háza tetőszerkezetének egy darabjába kapaszkodva hánykódott a tengeren. A férfit házával együtt sodorta el a pénteki földrengést követő szökőár. Az orvosok kielégítőnek találják az idős férfi egészségi állapotát.
A telefonhálózatok többek között azért nem működnek, mert mindenki telefonálni próbál, hogy értesítse a szeretteit - mondta a japán kormány egyik tisztségviselője azon a sajtótájékoztatón, amit élőben közvetített a BBC és a CNN is. A kormány ezért arra kéri az embereket, hogy csak a legfontosabb szükséghelyzetekben telefonáljanak - mondta a férfi.
Kiürítették Hawaii part menti térségeit - jelentette a BBC helyi tudósítója, aki szerint kétméteres hullámokat várnak a szigeten. Jelentése szerint Észak-Amerika partjainál fél- és egyméter közötti hullámokra számítanak. A CNN jelentése szerint az óceánon haladó cunami magasabb, mint néhány sziget, így egész szigeteket önthet el.
Ivate prefektúrában a mentők élve találtak egy hetvenéves nőt a víz által elsodort házában, amely ép maradt. Az asszony eszméleténél volt, de a teste lehűlt. Egy férfit - akinek korát a hatóságok nem közölték -, a Mijagi prefektúrában lévő Isimaki városának romjai alatt találtak meg élve.
"Kevés, és meglehetősen zavaros hír érkezik Japánból, nehéz pontos képet alkotni, mi is történt, illetve történik jelenleg a fukusimai erőmű reaktorában" - elemzi a pénteki japán földrengés miatt bekövezkezett atomerőmű-helyzetet az Energiaklub projektvezetője a szakmai szervezet blogjában. "Hogyan következhetett be a mostani helyzet? Nyilván a földrengés mérete okozta a hibát, de a közvetett ok többféle is lehet. Lehet, hogy a méretezés alapjául vett, várt földrengésnagyságot alulbecsülték. Lehet, hogy a méretezés során követtek el valamilyen hibát ("elszámoltak valamit"). Az is előfordulhat, hogy anyag-, vagy kivitelezési hibára vezethetőek vissza az események, ahogy a karbantartás elégtelenségét is lehetne okolni. Ennyi a minimum a lehetőségek széles tárházából. Mindenesetre döntően az úgynevezett "emberi tényezőt" lehet okolni (akár még az anyaghiba mögött is kereshetjük!)" - írja Perger András.
Az AP hírügynökség jelentése szerint Japánban veszélyhelyzetet hirdettek ki az egyik atomerőmű hűtési rendszerének hibája miatt, de a hivatalos közlések szerint nincs radioaktív szivárgás.
Vészesen lecsökkent a hűtőfolyadék szintje a fukusimai atomerőműben. A sérült reaktor üzemeltetői szerint a hűtőfolyadék elpárolgott, ezért a cég nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a nyomás miatt összeomolhat a reaktor.
Az amerikai elnök részvétét fejezte ki a japán népnek, és felajánlotta az országnak az Egyesült Államok segítségét.
Az egyes reaktor húsz, a kettes reaktor tíz kilométeres körzetéből kell kitelepíteni az embereket - írja a Guardian. A még ki nem telepített lakosoknak azt javasolják, hogy ne nyissák ki az ablakokat és az ajtókat.
A Csendes-óceáni szigetvilág több országához hamarosan megérkezik a cunami. "A rádióban azt mondták, hogy ma éjjel 11 és hajnali 1 óra között (magyar idő szerint délután 1 és 3 óra között) érkezik az ár, készüljünk fel. Mi a sziget keleti felén vagyunk egy hegyen, úgyhogy nem megyünk sehova, de persze aggódunk" - mondta a BBC-nek a Vanutuban élő George Pillioco.
A BBC tudósítója szerint most már bármelyik pillanatban megérkezhet a cunami Indonézia partjaihoz is. "Ez nem az a régió, amit 2004-ben elpusztított az ár, de az emberek itt pontosan tudják, milyen ereje van a cunaminak. Azt hallottuk, hogy nagy közlekedési dugók alakultak ki, mert az emberek igyekeznek elhagyni a partot" - mondta.
Mindenki nyugodt Tokióban, a fukusimai atomerőműben történt robbanás sem okozott pánikot, még csak nyugtalanságot sem - mondta a Független Hírügynökségnek a japán fővárosban élő Panajoth Dávid. A magyar fiatalember szerint sokkal nagyobb volt az ijedtség a pénteki, 8,8-es erősségű földrengés lökései után közvetlenül, és szombat este pontosan olyan az élet Tokióban, mint a földrengés előtt volt, azzal a különbséggel, hogy a japán televíziók folyamatosan a földrengés hatásaival és a fukusimai atomerőműben történt robbanással foglalkoznak. Panajoth Dávid azt mondta, érdekes a japánok nyugalma, fegyelmezettsége, és nem félnek, a televízióban is mindenki nyugtatja őket. "A tudósok is azt mondják, hogy még nem lehet tudni, pontosan mi is történt Fukusimában, de nyugalomra intenek, mert az atomreaktorokat is földrengésbiztosra tervezték" - fogalmazott a Tokióban élő fiatal magyar fotómodell, aki azt is hozzátette, ő maga sem fél.
Az Amerikai Földtani Intézet (USGS) adatai szerint a Richter-skála szerinti 6-os erősségű utórengés rázta meg Japánt, Tokiótól háromszáz kilométerre, a fukusimai atomerőműtől mintegy százhetven kilométerre. Közben a japán NHK közszolgálati tévé jelentése szerint a pénteki földrengés és cunami halálos áldozatainak száma eléri a háromezret, és további tizenötezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Fedélzetén 100 fővel elsodort egy hajót a cunami - jelentette a japán Kjodo hírügynökség a rendőrségre hivatkozva.
Egy robbanás után füst száll fel a Fukushima atomerőmű egyik reaktorából Japánban 2011. március 12-én
A kínai kormányfő részvétét fejezte ki a japán népnek és további támogatást ígért az országnak nemzetközi sajtókonferenciáján. Ven Csia-pao utalt rá, hogy Kína is olyan területen fekszik, ahol gyakoriak a földrengések, ezért megérti azt a nehézséget, amellyel most Japán küzd. A kínai kereskedelmi tárca 30 millió jüan (4,6 millió dollár) értékű humanitárius segélyt küld a mentés elősegítésére. Az első szállítógép Sanghajból szállt fel helyi idő szerint hétfőn délután. A China Eastern légitársaság Boeing 777-es típusú gépe 10 millió jüan értékben mintegy száz tonna segélyanyagot, köztük sátrakat, takarókat és lámpákat vitt.
A Kjodo hírügynökség kormányzati forrásra hivatkozva azt közölte: Japán az amerikai fegyveres erők segítségét kérheti, hogy segítséget nyújtson szállítási feladatok ellátásához. A Japánban állomásozó amerikai erők parancsnoksága már korábban közölte, készen állnak, hogy segítséget nyújtsanak a földrengéstől és szökőártól sújtott területeken.
Még mindig nem működik a telefonhálózat Tokióban, és a közlekedés sem indult újra, így az emberek nem tudnak hazajutni - jelentette a BBC-nek a helyszínről élőben bejelentkező tudósítója. A japán fővárosban most este kilenc óra fele jár az idő.
Angela Merkel német kancellár bejelentette, hogy Németország három hónapra lekapcsolja hét atomreaktorát. "Kötelezettséget vállalunk minden atomerőmű biztonsági felülvizsgálatára" - mondta a kancellár a sajtónak, miután találkozott az atomerőművekkel rendelkező tartományok miniszterelnökeivel. A felülvizsgálat egyik következménye, hogy "az 1980 vége előtt üzembe állított reaktorokat leállítják a moratórium idejére" - tette hozzá.
A japán Kjodo Hírügynökség szerint már több mint 1700 halottja lehet a pénteki katasztrófának - írja a Guardian.
Csökkentették a cunamikészültséget Új-Zélandon, így hivatalosan már csak tengerészeti fenyegetettséget jelent. Ez azt jelenti, hogy a tengeren és a folyótorkolatokban megjelenhet, de a szárazföldet nem fenyegeti - jelentette a BBC.
A japán kormányfő szerint a második világháború óta nem érte akkora katasztrófa az országot, mint a mostani földrengéskor, ezért összefogásra kérte a japánokat - írja a Guardian az AP hírügynökségre hivatkozva. Kan Naoto miniszterelnök felkérte kormánya tagjait, hogy minden erejükkel azon legyenek, hogy minél több embert meg tudjanak menteni a katasztrófa után.
Hawaiin már szólnak a cunamiszirénák - jelentették a twitteren helyiek. A part mentén kiürítették és lezárták az utcákat, az egyik twitterező szerint a boltban elfogyott a víz.
A BBC beszámolója szerint hamis szöveges üzenet terjed az ázsiai országokban arról, hogy szivárog a fukusimai atomerőmű. Az SMS arra figyelmezteti az embereket, hogy tegyék meg a sugárzás elleni óvintézkedéseket. Az üzenet, amelyben a BBC-re hivatkoznak, hatalmas pánikot okozott a Fülöp-szigeteken, a gyerekeket hazaküldték az iskolákból, a dolgozókat a munkahelyekről. A Fülöp-szigeteki kormány azonban hivatalosan tagadta a pletykát, a BBC pedig azt, hogy ilyen hírt terjesztene.
Ausztria atomenergia-ellenes álláspontja hiteltelen, amíg saját "házi feladatát" el nem végzi - írta hétfőn a Der Standard című liberális osztrák lap. Mivel egy szakértő sem tud teljesen biztos választ adni, az atomenergia technikai "hitbeli kérdés". De nem lehet egyedül a hitre hagyatkozni. Ezért a legkevesebb, amit most tenni lehet, az az európai atomerőművek felülvizsgálata. Nikolaus Berlakovich osztrák környezetvédelmi miniszter nukleáris "stressz-tesztről" szóló kezdeményezése ezért jó irányba tett lépés - írja a Der Standard. Szakértők kételkednek abban, hogy Ausztria teljesíteni tudja a célkitűzést, miszerint 2020-ra energiafelhasználásának 34 százalékát megújuló erőforrásokból fedezi majd.
A legnagyobb, helyi idő szerint háromnegyed hármas rengés óta több mint negyven földrengés volt Japánban a világon mért rengéseket összesítő intézet mérései szerint. A rengések közül több elérte a Richter-skála szerint 6-os fokozatot. Hawaiin is volt egy 4,2-es fokozatú rengés.
William Hague brit külügyminiszter közölte, Japán Nagy-Britannia segítségét kérte a kárelhárításban. A részletekről még tárgyalnak - írja a Guardian.co.uk.
London elemzők szerint az éves japán hazai össztermék (GDP) 3 százalékának megfelelő kárt okozhatott a japán földrengés- és szökőár-katasztrófa. A Barclays Capital, a City egyik legnagyobb befektetési háza hétfőn összeállított helyzetértékelésében 15 ezer milliárd jenre (több mint 180 milliárd dollárra) taksálta a várható teljes kárösszeget. A ház számításai szerint ez a japán gazdaság évi összteljesítményének hozzávetőleg a 3 százaléka.
Egy másik nagy londoni befektetési csoport, a Bank of America-Merrill Lynch globális gazdaságelemző részlege azt jósolta, hogy a katasztrófa 0,2-0,3 százalékponttal csökkenti a japán gazdasági növekedés idei ütemét, ám a cég szerint az újjáépítési kiadásokból eredő későbbi többletkereslet várhatóan meghaladja majd az éves GDP-érték 1 százalékát.
A japán rendőrség szerint legalább 40 ember meghalt és 39 eltűnt - írja a BBC. Az áldozatok számáról továbbra is ellentmondásos hírek érkeznek, a japán Kjodo hírügynökség szerint már legalább 59 halálos áldozat van.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) közölte, Japánban százötven emberen végeztek sugárteszteket, és huszonhármójukon sugárfertőtlenítést végeztek - jelentette a Reuters.
Hivatalos blogján fejezte ki együttérzését a Japán földrengés túlélőinek és a mentésben részt vevőknek az Európai Bizottság humanitárius ügyekért felelős tagja. Krisztalina Georgieva egyúttal kijelentette, hogy az Európai Unió minden segítséget megad Japánnak - írta a Független Hírügynökség.
Kétezer embert telepítenek ki a Fukushima atomerőmű közeléből - írja a japán Kjodo hírügynökség.
Még mindig nem lehet tudni, hogy egy atomreaktor robbant-e föl reggel a Fukusima 1 atomerőműben, vagy csak annak a környékén történt a robbanás - közölte a japán kormányszóvivő egy sajtótájékoztatón a Guardian beszámolója szerint.
A Külügyminisztérium a Tokióban és vonzáskörzetében tartózkodó magyar állampolgároknak azt javasolja, hogy figyeljék a japán hatóságok által közzétett óvintézkedéseket, és tartsák be őket. Bár Tokióban a sugárzás nem éri el az emberi szervezetre káros mértéket, de tekintettel az ottani ellátási körülmények általános romlására, a minisztérium azt javasolja, hogy a magyar állampolgárok egyéni lehetőségeik szerint utazzanak biztonságos térségekbe. Arra kérik egyúttal a magyarokat, hogy új tartózkodási helyükről és elérhetőségükről közvetlenül értesítsék hozzátartozóikat és a tokiói magyar nagykövetséget.
A BBC helyi tudósítója szerint a cunami elérte Indonézia északkeleti partjait, de mindössze félméteres hullámokat észleltek. A BBC szerint még korai megbecsülni, hogy okozott-e a károkat a szökőár. Közben Ecuadorban is megkezdték a kitelepítéseket. Mexikó nyugati partjait három óra múlva érheti el a szökőár.
Fűtőelemek teljesen szárazra kerültek a Fukusima-1 atomerőműben,ahol eddig már két robbanás volt, a legutóbbi ma reggel. A japáni katasztrófában megrongálódott atomerőműben a technikusok hétfőn újabb kísérletet tettek a 2. reaktorblokk hűtésére, és már 30 centiméter magasan vezettek be tengervizet a fűtőelemekre. A fűtőelemek ebben a reaktorban a Kyodo hírügynökség szerint teljesen szárazra kerültek, ami azt jelenti, hogy már nem lehet tovább hűteni őket. Emiatt jelentősen megnőtt a veszélye annak, hogy a fűtőelemek megolvadnak, és egy újabb, harmadik robbanás következik be az erőműben.
Naoto Kan japán miniszterlenök azt javasolta a lakosoknak, hogy figyeljék a tudósításokat, és viselkedjenek felelősen. A miniszterlenök azt is elmondta, számos más ország vezetőivel is beszélt - közöttük Barack Obamával -, és több mint 60 ország fejeze ki együttérzését a japán néppel - írja a Guardian.
Japánban 711 belföldi járatot töröltek a földrengés miatt - jelentette a Kjodo japán hírügynökség. A Kjodo szerint a tokiói Narita repülőteret újra megnyitották, 13 ezer rekedt ott a földrengés miatt.
A halottak száma hatvanra emelkedett - írja az AP hírügynökség a japán rendőrségre hivatkozva.
A francia, nukleáris biztonsággal foglalkozó hatóság a fukusimai atomerőműben történt robbanások veszélyességi fokát az általa alkalmazott hetes skálán hatosra értékelte - írja a BBC. Az intézet korábban egyszer adott hetes értékelést egy atomkatasztrófára, még 1986-ban Csernobil esetében. Németországban közben már párbeszéd folyik az atomerőművek leszereléséről. Szombaton egy Stuttgarthoz közeli erőműnél 45 kilométeres élőlánccal tiltakoztak aktivisták az atomenergia használata ellen. Erről bővebben itt olvashat.
Nem utazik Japánba a Magyar Református Szeretetszolgálat. Azért döntöttek így, mert most nem engednek át csapatokat az evakuált zónán, amelytől északra van az a terület, ahol szükség lenne az orvoscsoportok segítségére.A Magyar Református Szeretetszolgálat szombati közleményében azt írja, a japán kormány arra kérte a segélyszervezeteket, hogy álljanak készenlétben, és várakozzanak amíg biztosítani tudják számukra a bejutást. Jelenleg nem engednek át csapatokat a fukusimai erőmű körüli evakuált zónán, melytől északra van az a terület, ahol az orvoscsoportok érdemi segítséget tudnak nyújtani.Mivel nem biztosított a segélyezési területre való eljutás, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat úgy döntött, hogy nem utazik szombaton Japánba. A csapat továbbra is készenlétben marad itthon. (Független Hírügynökség)
A megnyugtatónak szánt közlés ellenére a hétfői robbanás után néhány órával az Egyesült Államok utasítást adott a katasztrófa sújtotta japán partok közelébe segítségnyújtás céljából vezényelt erőinek, hogy ideiglenesen hagyják el a térséget, mert alacsony szintű, de a normálishoz képest megnövekedett radioaktivitást észleltek ott. A Ronald Reagan repülőgép-hordozó 160 kilométerre volt a parttól, amikor a természetes körülmények között egy hónapi háttérsugárzásnak megfelelő sugárzási szintet észlelte néhány óra alatt. Egyelőre nem tudni, hogy a szennyeződés a hétfői robbanáskor került-e a környezetbe. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a 7-es skálán 4-es súlyúnak minősítette a hétfői robbanást.
"Épp készültem valahova, amikor éreztem, hogy rázkódik minden körülöttem. Felálltam, mert először azt hittem, hogy megszédültem" - írta a [origo]-nak a Tokióban tartózkodó Kim Reina Emília. Azt írta, a testvérével kifutottak az utcára, és nagyon félt, mert a rengések egyre jobban erősödtek.
Semmiféle veszély nem fenyegeti Magyarországot, miután - magyar idő szerint - szombaton reggel robbanás történt egy japán atomerőműben. Az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese szerint hivatalos értesítést egyébként még csak a robbanás tényéről kaptak, részleteket még nem tudni. Hivatalosan egyelőre annyit lehet tudni, hogy robbanás történt Japánban a fukusimai atomerőmű környékén - mondta a Független Hírügynökség kérdésére az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese. Lux Iván magyarázata szerint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség üzemeltet egy úgynevezett gyorsértesítési rendszert, amelynek tagja minden olyan ország, amely atomerőművel rendelkezik, ám az itt érkező hivatalos értesítések nem veszik fel a versenyt a hírszolgáltatókkal. Sajtóhírek ugyanis arról szóltak, hogy az erőműben történt a detonáció, tévéfelvételek szerint pedig a reaktor épülete összedőlt, és óriási füst lepte el a környéket.
Lux Iván elmondása szerint az atomerőmű környékének kiürítése természetes és érthető dolog. Ahogyan az is, hogy jódtablettát osztanak az embereknek. A radioaktív jód ugyanis a pajzsmirigyben halmozódhat fel, éppen ez az, amit megpróbálnak megakadályozni a nem radioaktív jód fogyasztásával. Ez tehát egy szokásos megelőző módszer sugárzásfenyegetettség esetén.
A főigazgató-helyettes leszögezte, hogy a Japánban történtek miatt Magyarországot semmiféle veszély nem fenyegeti. "Teljes mértékben elképzelhetetlen, hogy bármiféle hatása lehet az ottani erőműbalesetnek vagy üzemzavarnak Magyarországra" - fogalmazott Lux Iván. Hozzátette, elképzelhető, hogy komolyabb radioaktív kibocsátás esetén néhány hét vagy hónap múlva Magyarországon is mérni lehet majd, ám kizárólag tudományos céllal, egészségügyi hatása nem lehet.
A Fülöp-szigeteket is elérték az első, földrengés által generált kisebb hullámok - írja az AFP az ország vezető szeizmológusára hivatkozva. A BBC szerint a következő órákban újabb, magasabb hullámok is érkezhetnek.
Becslések szerint 2,4 méterrel elmozdultak a Japánt megrázó földrengés miatt az ázsiai ország fő szigetének partjai, és megváltozott a Föld forgástengelye is - mondta az amerikai földtani intézet egyik szakértője. Az olasz geofizikai és vulkanológiai inétzet becslése alapján a pénteki földrengés közel tíz centiméterrel mozdította el a Föld forgástengelyét. A természeti katasztrófa miatt a másodperc egymilliomod részével lettek rövidebbek a napok. A távol-keleti országot érintő rengés hetekkel azután tört ki, hogy Új-Zélandot a Richter-skála szerinti 6,3-as erősségű földrengés érte. Kutatók szerint azonban kevés a valószínűsége, hogy a két esemény összefügg.
Nem volt könnyű talpon maradni a földrengés alatt - írta az [origo] megkeresésére Endo Akiko, Tokióban élő kozmetikus. "Már hozzászoktunk a fölrengésekhez itt, de ez volt a legerősebb, amit valaha átéltem." A fiatal nő éppen a lakásában volt gyermekével együtt, amikor elkezdődött a földrengés. "Egy csomó dolog elgurult és leesett" - írta. A magyar szemtanúk beszámolóit itt olvashatja.
A biztosítók és a vállalatok várható kárrendezési igényei miatt erősödött a jen a dollárhoz képest pénteken. Az árfolyam hosszabb távú alakulásával szemben teljes a bizonytalanság, mert még nem mérhetőek fel a földrengés következményei és az újjáépítés tőkeszükséglete. Piaci várakozások szerint a jegybank a jen árfolyamának túlzott erősödése esetén is megteszi majd a szükséges lépéseket annak megfékezésére. A Bank of Japan hétfőn tartja rendes monetáris politikai ülését, de ennek időtartamát a vészhelyzetre való tekintettel két napról egyre csökkentette.
Leveszik a japán mozik műsoráról Clint Eastwood Hereafter (Azután) című, halálos szökőárról szóló természetfeletti drámáját, a szigetországot sújtó katasztrofális földrengésre való tekintettel - jelentette be hétfőn egy hely filmstúdió.Otani Szatoru, a Warner Entertainment Japan munkatársa elmondta, a mozifilmben látható félelmetes szökőárjelenetek egyszerűen "nem helyénvalók" a mostani helyzetben.Clint Eastwood legújabb alkotását február vége óta játsszák mintegy 180 japán moziban. A Warner Entertainment eredetileg március végéig akarta vetíteni a filmet.
Eddig 25 ország ajánlotta fel segítségét a katasztrófa sújtotta Japánnak. Japán az amerikai hadseregtől kér segítséget a mentéshez, Barack Obama amerikai elnök pedig bejelentette, hogy az USA kész segíteni a szigetországon.
Súlyosnak nevezte a fukusimai helyzetet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) atomenergia-ügyi ügynökségének igazgatója. Luis Echavarri egy spanyol rádiónak elmondta, hogy az egyik reaktornál olyan problémák vannak, amelyek repedést okozhattak, lehetővé téve a sugárszennyezés kijutását. Egy atombiztonsági tisztségviselő a japán gazdasági minisztériumból közölte, elképzelhető, hogy forrásban van annak a tartálynak a vize, amelyben kiégett üzemanyagrudakat tárolnak, és kedden már egyszer meggyulladt, de a tüzet eloltották. Ha a víz elpárolog, akkor szárazra kerülnek a rudak, és esetleg már nem lehet őket visszahűteni, beindulhat bennük a nukleáris reakció.
Tűz tört ki egy kőolaj-feldolgozó komplexumban Mijagi prefektúrában - írja a Kjodo hírügynökség a rendőrségre hivatkozva. A Kjodo szerint a fukusimai atomerőműben nem működnek egyes hűtési berendezések, ezért egy reaktort nem tudnak lehűteni.
Nincs magyar, sem uniós halottja vagy sérültje a pénteki japán földrengésnek - mondta el az [origo]-nak Bozsik Béla, a tokiói magyar nagykövetség első beosztottja. "Folyamatosan próbáljuk elérni a katasztrófa sújtotta területeken élő magyarokat, eddig 2 magyar állampolgárral nem sikerült felvenni a kapcsolatot, mert ezeken a területeken a vezetékes telefon egyelőre nem működik, és a mobilszolgáltatás is akadozik" - mondta Bozsik Béla. A magyar nagykövetség adatai szerint a katasztrófa sújtotta területeken 9, egész Japánban 400 magyar állampolgár él a külügyi képviselet nyilvántartása szerint. "Reggel érkezett két magyar állampolgár, egy rövid időre - délutánig - menedéket adtunk nekik, hogy el tudjanak jutni a sinagavai állomásra, hogy onnan Oszakába menjenek" - tette hozzá Bozsik.
"A tokiói utcák tele vannak sétáló emberekkel, mivel a tömegközlekedés nem működik" - írta a BBC-nek egy tokiói lakos. Azt írta, soha nem látott még ilyet, a nagy távolságok miatt szerinte többen 20 kilométert is gyalogolhatnak a házukig. "Leállt a város, kicsit szürreális" - írta egy másik tokiói. Szerinte neki három órát kell sétálnia hazáig.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint több mint tízezer halottja és eltűntje van a Japán északkeleti részén történt földrengésnek, és az azt követő cunaminak - közölte a japán rendőrség. A jelenlegi hivatalos adatok szerint 3373 halálos áldozata van a katasztrófának, és 6746 embert eltűntként tartanak nyilván. A sérültek száma 1897 - közölte a japán rendőrség.
Árhullám vonul át a Haka folyón Hitanicsakában
A Tokiótól száz kilométerre északra lévő Maebasi városban a sugárzási szint elérte a természetes tízszeresét - közölték a japán hatóságok. Tokióban viszont továbbra is minimális a növekmény. "Minden meteorológiai körülmény szerencsésen alakul, a szennyeződés nem Japán belseje, és nem is bármely más ország felé tart" - mondta genfi sajtóértekezletén a Meteorológiai Világszervezet vezetője.
A Kjodo hírügynökség a mijagi rendőrségre hivatkozva azt írja, hogy 200-300 holttestet találtak egy Szendai melletti tengerparti részen. A Kjodo hírügynökség szerint egy nagyobb robbanás is történt a város egyik kőolaj-feldolgozójában.
A japán kormányszóvivő az erőművet egykoron megépítő és azóta is üzemeltető tokiói elektromos művekre hivatkozva elmondta, hogy nem sérült meg a reaktort tartalmazó fémtartály a fukusimai atomerőműben történt robbanás során.
Több mint 550 ezer embert evakuáltak eddig, akiket 6 prefektúra 2500 menekülttáborában helyzetek el - írta a japán Kyodo Hírügynökség. Közben az egyre hidegebb időjárás megnehezíti a mentőmunkálatokat, és a hőmérséklet az időjárás-előrejelzések szerint szerdán fagypont alá fog süllyedni a katasztrófa-sújtotta területek egyes részein.
A kaliforniai katasztrófavédelem szóvivője szerint 1,8 méteres hullámok érkezésére számítanak. "Ez nagyon valószínűnek tűnik, emiatt lehetnek kitelepítések" - mondta. Közben Hawaii partjait is elérték az első hullámok.
A japán Kjodo hírügynökség szerint már 71 halálos áldozata van a földrengésnek. Korábban a Kjodo is közölte azt a hírt, hogy 200-300 holttestet találtak a rengés epicentrumának közelében.
Tengervízzel fogják lehűteni a Fukusima 1 atomerőmű egyik felhevült reaktorát, amelynek külső burka egy robbanás következtében leomlott - jelentette be szombaton Tokióban a japán kormány szóvivője. Jukio Edano elmondta, a reaktort egy acéltartály (konténer) borítja, ezt pedig egy betonépítmény vette körül. A hűtővíz szintjének a csökkenésekor hidrogén szabadult fel, amely a két tartályfal közé jutva oxigénnel vegyült, és berobbant. A betonépítmény összeomlott, a benne levő acéltartályban azonban nem volt robbanás, a konténer nem károsodott. A reaktor belsejét tengervízzel fogják feltölteni, hogy lehűtsék, és csökkentsék benne a nyomást. A feltöltés 5-10 órán keresztül fog tartani, a teljes hűtési folyamat viszont 10 napig is eltarthat. A szóvivő úgy fogalmazott, hogy a robbanás előtti szinthez viszonyítva nem tapasztaltak jelentős változást a sugárzás erősségében. (MTI)
Obama megismételte, hogy Japán mindenképpen számíthat az Egyesült Államok segítségére, és a japánokat az amerikaiaik "egyik legközelebbi barátjának és szövetségesének" nevezte. "Az Egyesült Államok minden támogatást megad Japánnak, hogy felépüljön ebből a többszörös tragédiából." - mondta az elnök a Cnn.com tudósítása szeruint.
A Külügyminisztérium arra kéri a Japán északkeleti részébe tartókat, hogy lehetőség szerint halasszák el utazásaikat. A Japánban tartózkodó magyaroknak azt javasolja a minisztérium, hogy lépjenek kapcsolatba a tokiói nagykövetséggel a (00)-(81)-(90)-9149-2077, (00)-81-(90)-2144-89-02 vagy a consulate.tio@kum.hu e-mail címen.
Egy volt szumós, Tamanoi, a Kjodo hírügynökség elmondta, hogy a fukusimai szumós kiképző központ a cunamiban teljesen megsemmisült - írja a BBC. "Ez nagyon nehéz pillanat, mert a szumóban fontos helynek számít Szoma városa. A szumósokkal odautazunk majd, hogy támogassuk az embereket".
A japán rendőrség megerősítette, hogy 2-300 holttestet találtak az epicentrumhoz legközelebbi város, Szendai partjai közelében - jelentette a BBC. Az NHK televízió szerint az áldozatok valószínűleg megfulladtak. A rendőrség legutóbb 60 halottról és 56 eltűntről adott hírt.
A BBC szerint erős a forgalom Oregon part menti részein is, mert az emberek elindultak biztonságosabb helyekre. A part mentén már ott is szólnak a cunamit jelző szirénák.
Tokióból Oszakába helyezik át az osztrák nagykövetséget. Peter Launsky-Tieffenthal szóvivő a japán atomerőművekben bekövetkezett balesetek nyomán kialakult, jelenleg "fel nem mérhető" helyzettel indokolta az intézkedést. Oszaka mintegy négyszáz kilométerre fekszik a japán fővárostól, délnyugati irányban.
A hétfokú japán skálán mérve hatos erejű földrengés volt Tokiótól délnyugatra. A pénteki, pusztító erejű földrengés a japán fővárostól északkeletre volt. A meteorológiai intézet most nem adott ki riasztást cunami eshetőségére. Az új rengés központja Sizuoka prefektúrába esik.
A Külügyminisztérium továbbra is azt javasolja, hogy a helyzet általános rendeződéséig a magyarok csak a feltétlenül indokolt esetben utazzanak a szigetországba. A japán helyzet értékelése alapján az Európai Unió tagállamai közül jelenleg egyedül Németország tervezi, hogy chartergépeket küld öt nagyobb cége kint dolgozó munkatársai közül azokért, akik haza kívánnak térni.
Az NHK televízió értesülései szerint a minamisanrikui hatóság arról adott hírt, hogy a 17 ezres lélekszámú kikötőváros lakosai közül 9500-an kerültek fel az eltűntek listájára a pénteki földrengés és szökőár után.
Körülbelül 60-70 ezer embert telepítenek biztonságos helyre Szendai városból és környezetéből - írja a japán Kjodo hírügynökség. Ez a város van a legközelebb a rengés epicentrumához. A rendőrség nemrég jelentette be, hogy 2-300 halottat találtak a város partjainál.
A cunami közelít Szendai partjaihoz. További képekért kattintson a fotóra!
Japán arra kérte az Európai Uniót, hogy egyelőre ne küldjön több szakértőt, felszerelést, vagy segélycsapatot a földrengés és cunami sújtotta szigetországba. Az Európai Unió szóvivőjének hétfőn Brüsszelben elhangzott tájékoztatása szerint a tokiói kormány ezt a kérést azzal indokolta, hogy nagy nehézséget jelent a segítők eljuttatása az északkeleti országrészbe. Az EU szakértői mindenesetre készen állnak, hogy azonnal elindítsák a segítségnyújtást, mihelyst erre felkérés érkezik. A bizottság tájékoztatása szerint eddig 20 EU-tagállam ajánlott fel Japánnak anyagi segítséget - így víztisztító berendezéseket, sátrakat és tábori kórházakat - és a mentésben járatos szakembereket. (MTI)
A legfrissebb rendőrségi adatok szerint a földrengésnek 93 halálos áldozata van, nem számítva azt a 2-300 holttestet, amelyeket Szendai közelében találtak a part mentén.
További képek a földrengésről a fotóra kattintva!
Nyerges Norbert Tokióban dolgozó magyar programozó ebben az irodában élte át a földrengést. Részletes beszámolóját ebben a cikkünkben olvashatják.
A pénteki Japán földrengés a helyi Shindo-skálán hetes, maximális erősségű volt Mijagi prefektúrában. Akkor a Shindo-skálán hatos erősségű földrengés volt Fukusima környékén.
Kizárólag sürgős esetekben javasolja a magyar állampolgároknak a magyar Külügyminisztérium, hogy Japánba utazzanak. Utórengésekre is figyelmeztetnek. A külügy figyelmeztetése szerint az autópályákat lezárták Tokió környékén, az áram- és telefonellátás pedig akadozik, sok helyen szünetel is. Csak részlegesen van vonatközlekedés Tokiótól délre Japánban, északra vasárnapig egyáltalán nem lehet eljutni vasúton. Törölték a belföldi repülőjáratokat is. A magyar külügyminisztérium utazási figyelmeztetése szerint a japán fővárosban sem állt még teljesen helyre a tömegközlekedés, a járatok általában túlzsúfoltak napközben. Két tokiói repülőtér már fogad járatokat.
"Japán az egyik legnagyobb jótékonykodó, emiatt is a japánok mellett kell állnunk ezekben a nehéz pillanatokban"- jelentette ki Ban Ki-mun ENSZ-főtitkár. A koreai diplomata reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi közösség segítségével Japán minél hamarabb túlteszi magát a katasztrófán.
Független szakértőkkel vizsgáltatná meg a paksi atomerőművet az LMP. A párt a japán földrengés után az ázsiai ország atomerőműveiben történtek miatt sürgeti a nyílt vizsgálatot. Erről bővebben itt olvashat.
A japán földrengés miatt károsodott fukusimai atomerőmű hármas reaktoránál sem működik a vészhelyzeti hűtőrendszer - jelentette be a szigetország atombiztonsági ügynöksége. Ez az az atomerőmű, amelynek egy másik reaktora, az egyes már közvetlenül a földrengés után ugyanilyen helyzetbe került: itt azután szombaton - a kiszabadult hidrogén miatt - robbanás döntötte romba a reaktorépület betonburkolatát.
A földrengés epicentrumánál fekvő Szendai egy, a tengerparthoz közel eső nagyobb része lángokban áll - írja a BBC a japán állami tévére hivatkozva.
A legfrissebb rendőrségi adatok szerint 110 halálos áldozat van, 350 ember eltűnt - írja a japán Kjodo hírügynökség. A rendőrség korábban már bejelentette, hogy 2-300 holttestet találtak Szendai partjainál, ezeket az áldozatokat továbbra sem számolják hozzá a hivatalos adatokhoz.
Több épület is lángokban áll a Mijagi prefektúrában fekvő Fesennunában. A Szendai melletti, 74 ezer lakosú városról a japán állami tévé mutatott felvételeket a BBC szerint. Közben újabb utórengésekről számolt be az amerikai geológiai intézet: Japán keleti partjánál öt, a Richter-skála szerinti 5,5-es fokozatú rengést észleltek.
A japán hadsereg 300 repülővel és 40 hajóval segíti a mentési munkálatokat - jelentette a Kyodo hírügynökség.
Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója, egyetemi docens azt mondta, hogy a földrengés által érintett három atomerőműben úgynevezett forralóvizes reaktorok üzemelnek, melyekben mind a moderátor (a reakciót szabályozó közeg), mind a hűtőközeg könnyűvíz. Üzemzavar esetén a reaktorok villamosenergia-ellátására dízelgenerátorokat használnak, ám ezeket a szökőár megrongálta, és egy órával az indulásuk után le is álltak. Miután így megszűnt a tartalék energiaellátás is, a hűtést nem tudták biztosítani - idézte fel a szakember.
Arról, hogy milyen robbanás történhetett és annak milyen hatása lehet a szűkebb vagy tágabb környezetre, Aszódi Attila azt mondta, még nincs elegendő információ ennek megítéléséhez. Még az az adat sem segít, hogy az atomerőmű vezénylőtermében a normál sugárzási szint ezerszeresét mérték. Az biztos csak, hogy a fukusimai erőmű egyes reaktorának kritikus a helyzete Aszódi Attila szerint.
"Döbbenetesen nagy" földrengés történt, így olyan terhelések érték a telephelyet, amilyenekre nem lehetett számítani még Japánban sem, ráadásul péntek reggel óta szinte folyamatosan reng a föld - jegyezte meg Aszódi. Ilyen erőhatásra nem lehet méretezni a létesítményeket - tette hozzá. (MTI)
Kitört vasárnap a Sinmoedake-vulkán Japán délnyugati részén. Az 1421 méter magas tűzhányó 52 évnyi nyugalom után januárban tört ki, ám március elseje óta nem tapasztaltak komolyabb aktivitást a környékén. A hatóságok ugyanakkor az ötfokozatú skálán a hármas készültségi szintet tartják fenn a tűzhányó térségében.
Az Associated Press szerint egy japán hivatalnok arról beszélt, hogy a fukushimai atomerőmű valószínűleg mindhárom veszélyeztetett reaktorában olvadnak a fűtőelemek, ezért egyre nagyobb a valószínűsége a következő robbanásnak. "Bár nem tudjuk közvetlenül megvizsgálni, nagyon valószínű, hogy ez történik" - fejezte ki aggodalmát a kormányzati hivatalnok.
Műholdkép az erőmű hármas reaktoráról. A Képre kattintva megtekintheti galériáinkat!
"A Nagano prefektúrában fekvő Macumotóban enyhén lehetett érezni a földmozgást" - írta az [origo]-nak a város egyik laboratóriumában dolgozó Páll-Gergely Barna. A férfi szerint majdnem minden kollégájának ismerőse, családtagja a keleti parton, ezért az egész nap idegeskedéssel és telefonálással telt a munkahelyén. Páll-Gergely Barna szerint a vonatok nem járnak, az autópályákat pedig lezárták.
A japán kormány szerint csökkent a radioaktív sugárzás mértéke a sérült fukusimai erőműnél - írta a BBC. Korábban arra figyelmeztettek a hatóságok, hogy veszélyes mértékűre nőtt a sugárzás. Bár a szél az óceán felé sodorja a sugárzó anyagot, a kormány felszólította az erőmű 20 kilométeres környezetében élőket, hogy hagyják el a területet.
A katonák a sugárzásra készülnek fel
A hivatalos adatok szerint 1886 fő halt meg a földrengés okozta katasztrófákban hétfőn - írta a CNN. A szám azonban nem tartalmazza a Mijagi prefektúrában talált több ezer holttestet, amelyekről a Kyodo News adott hírt. A rendőrség szerint 2369 ember tartanak nyilván eltűntként. Mindkét szám jelentősen emelkedhet a következő időszakban, mivel a mentőcsapatok csak mostanában érték el a leginkább sújtott térségeket.
Az osztrák Meteorológiai és Geodinamikai Központi Intézet (ZAMG) számításai szerint nem jelent veszélyt Európára nézve a fukusimai erőműben bekövetkezett robbanás - jelentette az MTI. Az intézet a Bécsben székelő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) adatai alapján modellezte a radioaktív felhő lehetséges mozgását. A számítások szerint a felhőt a szél északkeleti irányban a nyílt tenger felé sodorja, ahol nagyon le fog csökkenni a koncentrációja. E modellezés szerint nincs veszély Európára nézve - állapította meg jelentésében az osztrák hírügynökség. (Az eddigi információk alapján egyelőre nem tudható biztosan, hogy okoz-e súlyos radioaktív szennyezést az erőmű megsérülése.)
A rendőrség folyamatosan frissíti a halálos áldozatok számát, legutóbbi közlésük szerint 117 áldozata van a földrengésnek - írja a japán Kjodo hírügynökség.
Egy, a japán fővárosban tanuló diák szerint gondok vannak a vízellátással, és alig lehet kenyeret kapni a boltban, mert az emberek elkezdték felvásárolni a készleteket. A diák a BBC-nek azt mondta, hogy az emberek nukleáris katasztrófától félnek, és attól tartanak, hogy hamarosan bezárnak az üzletek is.
"A földrengés által generált hullámok átvonultak Hawaii-on, úgy tűnik, nem okoztak komolyabb károkat" - jelentette be a Fehér Ház kabinetfőnöke, Bill Daley. Szerinte ez azt is jelenti, hogy az USA nyugati partján jelentősen csökkent a félelem a cunamival kapcsolatban.
A tokiói elektromos művek közölte, az atomerőművek leállása és az infrastruktúra más károsodása miatt a körzetben összesen 5,1 millió háztartásban nincs áram - írja a CNN internetes oldala. Japán az energiagondok miatt a szállított szén és cseppfolyósított gáz (LPG) mennyiségének növelését kérte Oroszországtól. Korábban Vlagyimir Putyin miniszterelnök jelezte, hogy ilyen kérés esetén a Szahalin-szigeti tározókból Oroszország növelni tudja a szállításokat.
Az AFP értesülése szerint az Európai Unió megállapodott arról, hogy úgynevezett stressztesztet végeznek el a tagállamok területén található atomerőművek állapotának felmérésére. Korábban a gazdasági válság okozta problémák felderítésére végeztek stressztesztet a bankok tűrőképességének vizsgálatára.
133-re növekedett a Japánban pusztító földrengés áldozatainak száma a Kjodo hírügynökség szerint.
Földet ért Japánban az első külföldi mentőcsapat, egy négyfős dél-koreai egység - jelentette a BBC a Kjodo hírügynökségre hivatkozva.
A Japánban állomásozó amerikai légierő hűtőfolyadékot szállított a sérült nukleáris erőműhöz Hillary Clinton külügyminiszter szerint. A BBC-nek nyilatkozó tisztviselők szerint az üzem hamarosan újra normálisan működhet.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője bejelentette, hogy Japán szakértőket kért a szervezettől, hogy segítsenek a krízis megoldásában.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közölte, hogy a legalacsonyabb, egyes fokozatú készültséget rendeltek el egy újabb japán atomerőműnél, ahol megemelkedett a radioaktivitás szintje. A Fukusimától több mint 100 kilométerre északra található erőmű három reaktorát ellenőrzik, a szivárgás okát keresik.
Sugárzást mér egy orvbos Nihonmatszu városában, a Fukusima erőmű közelében - további képekért kattintson!
Folytatódnak az utórengések Japánban a BBC szerint. Az ország északkeleti részét újabb hat utórengés rázta meg, ezek közül az egyik a Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű volt.
A BBC riportere szerint elkezdett havazni a Japán északi részén található Jamagata tartományban, ami nehezíti a mentőcsapatok munkáját.
A BBC egy helyi lakosra hivatkozva azt írja, hogy kikapcsolják az áramot Tokióban és a környező városokban. A tokiói nő azt mondta, próbáltak gyertyát és palackozott vizet venni a boltokban, de minden elfogyott, ezért vizet melegítenek, és előre főznek, hogy tudjanak mit enni adni a gyermekeknek.
Az [origo] egyik olvasója azt írta, hogy nem kapcsolják ki az áramot Tokióban, de hétfőtől mindennap háromórás áramszünet lesz a metropoliszban és környékén. A Tokiótól 30 percre lévő Chiba prefektúrában élő olvasónk szerint Tokióban nem állt meg az élet, a metrók ritkábban ugyan, de járnak. A benzinkutakon nincs benzin, az üzletek panganak, főleg a víz és a kenyér hiánycikk - írta olvasónk.
Egy nyolc főből álló, romok alóli mentésre specializálódott mentőcsapatot indít Magyarország a földrengés sújtotta Japánba a Független Hírügynökség szerint. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalvezetője azt mondta, hogy még nem tudják, mikor indulnak és milyen géppel mennek, de a magyar csapatban hivatásos tisztek és több speciális felkészültségű szakember is lesz, és mentőkutyák is mennek a csapattal.
"Az 1-es és 3-as reaktort legalább valamennyire stabilizálták eddig a pillanatig" - mondta a japán Nukleáris és Ipari Ügynökség hivatalnoka a fukushimai erőműről hozzátéve, hogy "minden erőnket és figyelmünket a 2-es reaktorra fordítjuk". A 2-es reaktor fűtőelemei szárazra kerültek, vagyis nem hűti már víz őket, így egyre nagyobb az esélye annak, hogy megolvadnak és robbanást idéznek elő.
Egy amerikai nonprofit tudományos szervezet számításai szerint a radioaktív szennyezés elérheti Tokiót is. Közben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője, Jukija Amano azt mondta, hogy kevesebb mint 5 százalék a valószínűsége annak, hogy a fukusimai erőmű 2-es reaktorában megsérült a fűtőelem magja, ugyanakkor ezzel elismerte, hogy lehetséges a katasztrófával fenyegető esemény bekövetkezte.
1800 ház semmisült meg Fukusima prefektúrában - írja a Kjodo hírügynökség a japán védelmi minisztériumra hivatkozva.
A japán atomenergia-ügynökség 4-es fokozatúnak minősítette a fukusimai atomerőműnél történteket - írja a BBC az AFP-re hivatkozva. A 0-tól 7-ig terjedő skálát 1990-ben dolgozta ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség. Összehasonlításul: az 1986-os a csernobili katasztrófa 7-es besorolást kapott.
"A 4-es a legalacsonyabb fokozatú balesetet jelenti, ahol várhatóan csak helyi, tehát nem is országos kiterjedésű következményekkel kell számolni. Ez a minősítés nem zárja ki a szennyezést, az eddigi hírek szerint azonban a radioaktív szivárgás kismértékű" - mondta az [origo] érdeklődésére Lux Iván, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese.
A Guardian szerint repülési tilalmat vezettek be a fukusimai atomerőmű fölötti légtérben, 30 kilométer sugarú körben.
Növekszik a nyomás a fukusimai atomerőmű egyes számú reaktorában - közölte a tokiói elektromos művek a Jiji Press hírügynökség szerint. Ezzel szerintük nő a kockázata egy radioaktív szivárgásnak is. A reaktor hűtésével a földrengés óta problémák vannak.
A japán védelmi minisztérium egy radioaktív szennyezések elhárítására specializálódott egységet küldött a sérült fukusimai atomerőműhöz - idézte a CNN internetes oldala a japán közszolgálati televíziót. Az ország fegyveres erőiből eddig 50 ezer embert mozgósítottak a földrengés és a cunami okozta károk enyhítésére a Kjodo hírügynökség szerint. 190 repülőgépet és 25 hajót vetettek be.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője Jukija Amano szerint a fukushimai atomerőmű válsága aligha lesz olyan, mint a csernobili katasztrófa volt. Közben egy német európai parlamenti képviselő azt mondta a BBC-nek, hogy egy "stressztesztet" kell elvégezni az Európai Unióban található erőművek állapotának felmérésére.
A Japán Atomerőmű Társaság szóvivője közölte, hogy a cunami után tönkrement a Tokai atomerőművet hűtő rendszer egyik szivattyúja. A hűtőrendszer és a két másik szivattyú azonban továbbra is jól működik, a reaktor hőmérséklete lassan csökken.
Elérték a földrengés okozta cunami első hullámai az Egyesült Államokat Oregonnál a BBC szerint. A hullámzás tetőzését csak későbbre várják, de egy oregoni tengerparti városnál már most magasan áll a víz. A lakosságot már órakkal korábban figyelmeztették. Mexikóban félméteres hullámok értek partot az AFP szerint.
A BBC idézte azt a meg nem nevezett tisztségviselőt, aki közölte, hogy 4-es fokozatúnak minősítették az atomerőműben történt balesetet: azt mondta, a besorolás később, az erőmű állapotának függvényében még változhat.
Az Európai Unió energiaügyi biztosa, Günter Oettinger szerint a japán atomerőmű válsága egy "apokalipszis", mert a tokiói vezetés elvesztette az erőmű feletti ellenőrzést - írta a BBC.
Abhas Jha, a Világbank egyik szakértője szerint több mint fél évtizedbe is telhet, amíg helyreállítják a japán földrengésben elpusztult területeket. "Az 1995-ös kobei földrengés utáni helyreállítás kicsivel kevesebb, mint öt évbe telt, így úgy becsülöm, a mostani földrengés utáni újjáépítés meghaladhatja az öt évet" - mondta a Reuters szerint.
Nobuo Tanaka, a Nemzetközi Energia Ügynökség japán származású vezetője szerint a japán atomkatasztrófa után emelkedni fog a globális felmelegedés elleni harc költsége. "Azt gondolom, nagyon nehéz a felmelegedés ellen küzdeni, és szinte lehetetlen atomenergia nélkül tenni ezt" - mondta.
A nagy nemzetközi légitársaságok egyelőre nem állítják le Japánba tartó járataikat, ugyanakkor azt tanácsolják az utasoknak, hogy indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak a hírekről.
Az utóbbi időszakban többek közt Új-Zélandon, Chilében és a napokban Japánban tapasztalt katasztrófák sorozata puszta véletlen a német geológiai kutatóintézet (GFZ) szerint. "A Föld geodinamikailag nem aktívabb, mint korábban" - jelentette ki Birger Lühr geofizikus, hozzátéve, hogy a földmozgásokat hozzávetőleg száz éve mérik, a rengések gyakorisága azóta statisztikailag változatlan.
A kutató szerint manapság sokkal inkább bekerül a köztudatba egy-egy földrengés híre, ez a növekvő világnépességgel és a megapoliszok kiterjedésével áll összefüggésben. A néptelen területeken ugyanúgy mozog a föld - hívta fel a figyelmet a geofizikus -, "de ezt alig veszik észre, és nincs is hírértéke" - magyarázta.
"Tokió szellemvárossá vált" - írta egy angol nyelvű twitterező, akit a BBC idézett. "Nincs ember az utcán, még a szórakozónegyedekben sem. Hátborzongatóan csendes. De Tokió hihetetlen. Az áramkimaradások és a vonatközlekedés nehézségei ellenére nincsenek lázadások, fosztogatások, rablások" - írta.
Tudósok szerint a Japánban pusztító földrengés az ötödik legnagyobb volt 1900 óta - írja a BBC. "A földrengés során felszabaduló energia körülbelül akkora volt mint az Egyesült Államok egyhavi energiafogyasztása" - mondta egy szakember az AP hírügynökségnek.
A hivatalos adatok szerint közel 1900-an haltak meg a japán földrengés katasztrófájában, de a valódi szám ennek a többszöröse is lehet. Csak Mijagi-tartományban tízezer körül lehet a halottak száma a helyi rendőrfőnök szerint, s a Kyodo hírügynökség azt írta, 2000 holttestet sodort partra a víz ugyanebben a tartományban - írta a Guardian.
A BBC tudósítója szerint hivatalosan már 350 áldozata van a földrengésnek, és 500 ember tűnt el.
Az AIR Worldwide biztosítási kockázatelemző intézet azzal számol, hogy jelenleg 14,5 és 34,6 milliárd dollár között lehet a biztosított tulajdonért kifizetendő kártérítés Japánban, de a beérkező újabb információk ezt az összeget egyre növelik. A becslés azonban kizárólag a földrengés következményeire vonatkozik, a szökőár okozta károkra nem. Egy másik amerikai cég, az Eqecat azonban százmilliárd dollárnál is nagyobb kárt jósol, ugyanis a társaság számolt az utórezgések, valamint az ipari termelés kiesésének a hatásával is.
"Előfordulhat radioaktív szivárgás a sérült fukusimai atomerőműben" - mondta a japán gazdasági miniszter a Kjodo hírügynökség szerint, de azt is hozzátette, hogy csak csekély mennyiségű szivárgás lenne.
Egy öttagú családot és további két magyar állampolgárt keres a tokiói magyar nagykövetség Japánban. A külügyi szóvivő közölte, hogy közülük senki nem tartózkodott a földrengés sújtotta térségben. Pataki Eszter elmondta az MTI-nek, hogy azokkal a magyarokkal, köztük diákokkal, akik a természeti csapás sújtotta területen élnek, sikerült kapcsolatot teremteni.
Kíváncsiskodókkal teltek meg San Francisco tengerparti sziklái a BBC szerint. A szintén kaliforniai Santa Cruz kikötőjében 2,7 méteres hullámokat mértek, és több hajó is megsérült a cunami miatt.
"Valószínűleg elég alacsony" a radioaktív szivárgás közegészségügyi kockázata, mivel az eddigi információk szerint az erőműből kijutott sugárzás mennyisége nagyon csekély - mondta a Reutersnek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője, Gregory Hartl.
Romlik a sérült fukusimai atomreaktor állapota. Az AP hírügynökség szerint a japán hatóságok kiengedik a radioaktív gőzt a sérült atomreaktorból, hogy ezzel csökkentsék a nyomást. A mérnökök eközben próbálják megjavítani a főreaktor hűtőrendszerét, amely a földrengés során sérült meg.
Egy hozzávetőleges, pillanatnyi kárlistát állított össze a japán Vöröskereszt, amely a fontos szerepet tölt be a jól szervezett mentési munkálatokban. A listát a brit Vöröskereszt munkatársa bocsátotta a lap rendelkezésére.
- 2000 regisztrált elhunyt
- további 10 000 fő vélhetően elhunyt
- 2000 sérült
- 530 000 kitelepített
- 24 000 ember elzárva a külvilágtól
- 1,2 millió háztartás áram nélkül
- 1,4 millió háztartás vízszolgáltatás nélkül
- 4700 összedől ház
- 50 000 megrongálódott ház
- 582 elzárt út
- 32 összedőlt híd
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerint a Japánban történt földrengés káros következményei a nagy távolság miatt Magyarországra nem juthatnak el, ezért kormányzati intézkedés nem szükséges az ügyben. (MTI)
A BBC tokiói tudósítja szerint többen is az irodáikban alszanak, miközben milliók kényszerülnek gyalog hazamenni, mert nem közlekednek a vonatok. A tudósító szerint ennek ellenére a tömeg nyugodt.
A mentőcsapatok azon küzdenek, hogy megközelítsenek több ezer embert, akik az északkelet-japáni Tohuku régióban rekedtek. A Mijagi prefektúra három városában összesen majdnem tízezer ember várja a segítséget. Fukusima tartományban, Souma városban a mentőcsapatok még mindig nem tudtak eljutni a helyi lakosokhoz, akik a házaikban rekedtek, mert az utcákat elöntötte a víz.
Chris Hogg, a BBC tudósítója szerint állítólag negyedszerre is robbanást észleltek a fukusimai erőműben, ezúttal a 4-es reaktorban, ahol használt fűtőelemeket tároltak. Az üzemeltető energetikai vállalat, a TEPCO közleménye szerint a reaktor tetőszerkezete megrongálódott, de a létesítmény állapotát, illetve a sugárzás mértékét egyelőre csak vizsgálják.
Ismét földrengés rázta meg Japánt, az erőssége a Richter-skála szerinti 6,6-os volt. A rengés epicentruma Japán északnyugati részének közepe volt, és a BBC szerint Tokióban is megingatta az épületeket. A hírportál szerint egyelőre nem világos, hogy ez is a korábbi 8,8-as erősségű pusztító földrengés egyik utórengése, vagy egy új rengés.
Nem rendeltek el cunami riadót az újabb földrengés után a Kjodo hírügynökség szerint, a BBC pedig azt írja, hogy eddig újabb károkat sem jelentettek.
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának összehívását kezdeményezte Oláh Lajos, a testület szocialista alelnöke, hogy a Japánban történt súlyos atomerőmű-baleset miatt a képviselők tájékoztatást kapjanak a nukleáris biztonság hazai helyzetéről, illetve a nemzetközi tájékoztatási rendszerben érkező információkról. Oláh arra kérte Jávor Benedeket, a bizottság LMP-s elnökét, hogy a rendkívüli ülésre hívják meg Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert, az Országos Atomenergia Hivatal, a katasztrófavédelem és a Paksi Atomerőmű képviselőit.
Az Európai Bizottság szervezi az energetikai miniszterek és atomszakértők találkozóját kedden, amelynek témája az atomerőművek biztonsági kérdései lesznek. A Bizottság hangsúlyozta, hogy az erőművek biztonságáról az egyes tagállamoknak kell gondoskodniuk, a szabályozást azonban felülvizsgálnák.
A Credit Suisse számításai szerint körülbelül 180 milliárd dollárba kerülhet a katasztrófa utáni újjáépítés. Ez az össze az ország éves GDP-jének 3 százalékát tenné ki.
Az amerikai hadsereg átmenetileg letiltott több internetes oldalt, hogy sávszélességet szabadítson fel a japán katasztrófa mentési munkálataihoz - írta a CNN. A blokkolt oldalak közt található a Youtube.com, az eBay, az MTV és az ESPN tévécsatornák oldala is - ezeket nem a tartalmuk, hanem a népszerűségük miatt választotta a hadsereg. A hírből nem derült ki, hogy mely területre érvényes a tilalom.
184-re emelkedett a pénteki földrengés áldozatainak száma a japán hatóságok szerint. Ezenfelül 200-300 holttestet találtak az epicentrumhoz közeli Szendai partjainál, a japán Kjodo hírügynökség pedig ezernél is többre becsüli az áldozatok számát.
A BBC jelentése szerint a szökőár elérte a Csendes-óceán túlsó felén fekvő Peru partvidékét, Pisco városában 300 házat romboltak le a hullámok. Négyszáz ember sátrakban töltötte az éjszakát.
Négyen megmenekültek, egy embert azonban még mindig keresnek az Egyesült Államok nyugati partján, mert kíváncsiskodás közben elragadta őket a cunami.
A tokiói energiaellátó társaság, amely a fukusimai erőművet működteti, az 5-ös és a 6-os számú reaktor elemeinek elszállítását tervezi, hogy megelőzzék a robbanásveszélyes hidrogénképződést - jelentette be a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közölte, a fukusimai erőműből megerősítették, hogy a reaktor fala nem rongálódott meg a robbanásban. Az erőmű körül mért sugárzás az elmúlt órákban csökkent - áll a szervezet BBC által idézett közleményében.
Hétfőn, a japán katasztrófa utáni első teljes kereskedési napon a legtöbb vezető tőzsdeindex mínuszban zárt. A tokiói tőzsde Nikkei mutatója -6,2 százalékot zuhant, a német DAX 1,7 százalékkal, a londoni FTSE 1 százalékkal gyengült - írta a CNN. Az amerikai tőzsdék 1 százalék alatti veszteséggel zártak.
A BBC úgy tudja, 140 ezer embert költöztettek ki a fukusimai atomerőművek 10-20 kilométeres körzetéből, és az akció még nem ért véget.
A mexikói hatóságok szerint magas hullámok érték el az ország északnyugati partvidékét, de eddig nem jelentettek károkat - írja a BBC. A térségben több kikötő is bezárt.
Naoto Kan japán miniszterelnök bejelentette, hogy személyesen vezeti azt a munkacsoportot, amely az erőmű válságát igyekszik kezelni. A helyettesei a gazdasági miniszter, illetve az erőművet üzemeltető cég elnöke lesznek. A helyzetet "aggasztónak" nevezte Kan.
Kan Naoto japán miniszterelnök bejelentette, hogy még több embert evakuálnak a sérült fukusimai atomerőmű közeléből. A Kjodo hírügynökség szerint az erőmű körül tíz kilométer sugarú körben kell elhagyniuk az embereknek az otthonukat. Az atomerőmű egyik reaktorának megsérült a hűtőrendszere, és folyamatosan emelkedik benne a nyomás. A hatóságok korábban már kitelepítettek 3000 embert az erőmű 3 kilométeres környezetéből.
A japán hatóságoknak az ENSZ nukleáris figyelőszolgálatára hivatkozó jelentése szerint a radioaktivitás szintje visszatért a "normális" határértékre a szombati földrengésben megsérült Onagawa atomerőmű térségében. Vasárnap reggel rendkívüli állapotot hirdettek ki a térségben, mert a sugárzás szintje meghaladta megenegedett szintet a területen.
Tovább emelkedik a sérült fukusimai atomreaktorban a nyomás. A BBC a Jiji Press hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy az erőmű 1-es reaktorában már nyolcszorosa a sugárzás a normális értéknek. A Kjodo hírügynökség viszont a japán nukleáris- és iparbiztonsági ügynökségre hivatkozva azt írja, hogy már az ezerszerese. Japán gazdasági minisztere korábban azt mondta, hogy elképzelhető egy radioaktív szivárgás.
Tűz keletkezett a fukusimai atomerőmű 4-es reaktorblokkjában, amelyet a TEPCO munkatársai igyekeznek eloltani - értesült a Reuters.
Amerikai földtani kutatók felülvizsgálták a március 11-i mérések eredményét és megállapították, hogy a japán katasztrófát okozó földrengés 9-es volt a Richter-skálán, a korábban közölt 8,9 helyett.
A tengerparti Kesennuma városának egyharmada víz alatt van, az északkeleti részében pedig tüzek puszítanak - írja a BBC a Jiji Press jelentésére hivatkozva. Szendai városát és a körülötte lévő farmokat elpusztította a cunami. Hajnalodik Japánban.
A TEPCO megerősítette, hogy tűz ütött ki a fukusimai 4-es reaktorban, amelyből füst száll fel. A BBC riportere arról számolt be, hogy az 5-ös és a 6-os reaktorok, amelyekben használt fűtőelemeket tárolnak, nagy valószínűséggel nem fognak túlhevülni. A kedd éjfélt követő fejleményeket új cikkben követheti figyelemmel, ezen a linken.
Háromméteres hullámokat várnak Chile 4000 kilométer hosszú partszakaszán, ezért a belügyminiszter elrendelte a veszélyeztetett zónák kiürítését a BBC szerint. Eközben a közeli szigeteken a hatóságok a magasabb részekre menekítik a lakosságot.
Japán több nagyvárosában lekapcsolták szombat éjszakára a reprezentatív építmények - hidak, távközlési és irodatornyok - megvilágítását. A CCN szerint a lépés mögött részben kegyeleti, részben praktikus okok állnak, a fukusinai atomerőművek leállása miatt ugyanis áramhiány alakult ki az országban. A kormány korábban arra kérte a lakosságot, hogy takarékoskodjon az árammal.
A fukusimai atomerőművet üzemeltető tokiói elektromos művek szerint újabb három atomreaktornak állt le a hűtőrendszere a kettes számú üzemben - írja a Guardian. Így az egyes számú üzem reaktorával együtt már négy reaktornak nem működik a hűtése. Az egyes számú fukusimai üzem reaktorának meghibásodása miatt többezer ember evakuációját rendelték el, mert a reaktornak folyamatosan nő a sugárzása.
"A nukleáris energiára úgy tekintünk, mint egy nagyon fontos elemre, a tiszta energiát használó jövő építésében" - közölte Daniel Poneman az amerikai kormány energetikai államtitkára. A Guardian szerint az amerikai energiatermelésben növekedhet az atomenergia részesedése, miközben Németország és Svájc Európában az atomenergia korlátozásáról döntött.
Leállt az 1-es számú fukusinai atomerőmű 3-as reaktorának hűtőrendszere - írja a BBC internetes oldala (korábban ugyanennek az erőműnek az egyes reaktoránál következett be a robbanás). A Reuters jelentése szerint az üzemeltetők radioaktív gőz kiengedésére készülnek.