Megölték Moammer Kadhafit, örömünnep tört ki a líbiai utcákon
2011. október 20. 14:08
A Líbiát irányító átmeneti hatóság egyik parancsnoka csütörtökön közölte, hogy fegyereseik csütörtök délelőtt felmorzsolták a Szirtet védő, Moammer Kadhafi korábbi vezetőhöz hű erők utolsó állásait. Nem sokkal később a hatóság közölte azt is, hogy elfogták Kadhafit. Az egykori vezető állítólag mindkét lábán megsérült, de sem erről, sem az elfogásáról nem érkezett egyelőre független megerősítés.
A Reuters hírügynökség szerint Kadhafi belehalt sérüléseibe, de erről sincs hivatalos megerősítés. Az AFP hírügynökség szintén az átmeneti hatóság egyik tisztségviselőjére hivatkozva azt jelentette, hogy Kadhafit elfogták, súlyos sérüléseket szenvedett, de még lélegzik.
Az al-Dzsazíra szerint egy száz autóból álló konvojjal próbálta elhagyni Szirtet csütörtökön Kadhafi. A Reuters szerint a NATO közölte, hogy csütörtökön reggel Kadhafihoz hű erők konvoját támadták. A líbiai televízió szerint hamarosan televíziós beszédet intéz a líbiaiakhoz a Nemzeti Átmeneti Tanács vezetője, Musztafa Abdel Dzsalil.
Harcok Szirtben
Líbia fővárosában, Tripoliban ünneplés kezdődött az utcákon, sokan dudálással fejezték ki örömüket. Az egyik tévécsatornán is úgy jelentették be az elfogást, hogy ez "örömhír".
A Reuters hírügynökség idéz egy líbiai katonát, aki állítása szerint szemtanúja volt Moammer Kadhafi elfogásának. A férfi azt mondta, az elűzött diktátor egy lyukban rejtőzködött, amikor megtalálták. Kadhafi állítólag azt kiáltotta az őt megtaláló katonáknak, hogy ne lőjenek.
Moammer Kadhafi 42 éven át vezette Líbiát
Kadhafi 42 éven át vezette az észak-afrikai országot, ahol az év elején Tunéziában indult forrongások nyomán indult felkelés. A lázadókat támogatták a NATO-erők is, ennek segítségével sikerült hónapokon át tartó harcok után megdönteni Kadhafi uralmát.
A hatósághoz tartózó Huszein Abdesz-Szalám alezredes korábban azt közölte, hogy a bukott líbiai vezető, Moammer Kadhafi szülővárosának és a mögötte felsorakozó erők utolsó ellenállási gócpontjának a teljes bevétele karnyújtásnyira van. "Elérkezett a csata utolsó napja, néhány órán belül bejelentjük Szirt elestét" - fogalmazott a katonai vezető.
A döntő roham reggel nyolc órakor kezdődött, és a katonák másfél órával később benyomultak a még a kadhafista erők kezén lévő utolsó városnegyedbe. A katonák a városban házról házra járva kutatnak a Kadhafihoz hű fegyveresek után, akik közül sokan igyekeznek menekülni.
Szirt szinte napra pontosan két hónappal az után került az új líbiai vezetés erőinek a kezére, hogy elfoglalták a fővárost, Tripolit. Az ezredeshez hű erők ezt követően is heves ellenállást tanúsítva védték Szirtet, ami miatt a Líbiát irányító Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) nem jelentette a teljes győzelmet és az ország egészének a felszabadítását a nyolc hónapja tartó polgárháború után.
Az átmeneti hatóság egyik szóvivője a Sky Newsnak azt mondta, hogy Kadhafi holtteste bármelyik pillanatban megérkezhet Miszráta városába. Egyelőre továbbra sincs megerősítés arról, hogy Kadhafi meghalt.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter közölte, hogy ők sem kaptak megerősített információkat Kadhafi elfogásáról, de ha tényleg így történt, azt örömteli fejleménynek tartja.
A miszrátai katonai tanács is azt közölte, hogy Kadhafi meghalt. Korábban ez a szervezet Kadhafi még csak az elfogást erősítette meg. Továbbra sincs ugyanakkor hivatalos, megerősített információ Kadhafi haláláról.
Az általunk is közzétett, állítólag Kadhafit ábrázoló fotót az AFP hírügynökség tette közzé. Vélhetően egy videóból származik a fotó, ugyanis több különböző kockát is közzétettek.
A brit védelmi minisztérium szerint nem volt információ arról, hogy Kadhafi abban a konvojban tartózkodott-e, amelyre a NATO légicsapást mért csütörtök reggel. A konvoj Szirte városát hagyta el, amikor támadás érte.
Az átmeneti hatóság egyik katonája a Sky Newsnak azt mondta, hogy "valaki egy 9 mm-essel lőtte le [Kadhafit]". Egy másik katona pedig azt mondta, hogy gyomrán érte a lövés Kadhafit. Ezeket az állításokat független forrásból egyelőre nem erősítették meg.
A Nemzeti Tanács információs minisztere a CNN élő adásában azt mondta, egyelőre nem tudja megerősíteni, hogy Kadhafi meghalt, de amint biztos információjuk lesz, sajtótájékoztatót fognak tartani. A miniszter szerint az eddig nyilvánosságra került történetek Kadhafi elfogásáról "egyelőre csak spekulációk", de néhány órán belül el fogják mondani az egész világnak, hogy pontosan mi és hogyan történt.
A BBC által megkérdezett másodvonalbeli hatósági tisztviselők mind azt mondták, valósnak tartják a Kadhafi haláláról szóló híreket. A hatóság főtárgyalója, Abdullah Kenshill azt mondta, hogy a hatóság fegyveresei végeztek Kadhafival, és a NATO-nak nem volt szerepe az akcióban.
Életben volt Kadhafi, amikor elvitték Szirtből - jelentette az al-Dzdsazíra szirtben tartózkodó tudósítója a televízió élő adásában. A tudósító szerint - aki találkozott több emberrel is, akik ott voltak Kadhafi elfogásakor - mutattak neki egy mobiltelefon-felvételt, amelyen "egyértelműen felismerhető volt Kadhafi", amint letépett ingben véresen fekszik a földön, de életben volt.
A líbiai hatóságokhoz közelálló Líbia TV szerint elfogták Kadhafi két fiát is, Mansur Dawot és Ahmad Ibrahim Abdallah al-Sansusit is. Állítólag megsérültek, és légimentővel szállították őket Miszráta városába.
A Reuters szerint megérkezett Miszráta városába Kadhafi korábbi líbiai vezető holttestét. Az Al-Arabiya tévé azt közölte, hogy engedélyt kaptak a holttest lefotózására.
A katonák szerint Kadhafitól kobozták el a fegyvert az elfogása során
Az AFP hírügynökség jelentése szerint holtan találták Szirte városában Kadhafi egyik fiát, Mutasszimot.
Egy líbiai politikai aktivista, Guma El-Gamaty telefonon azt mondta a CNN élő adásában, hogy ott volt, amikor elkapták Kadhafit. A férfi szerint Kadhafi hívei még néhány épületet tartottak Szirtében, a szabadságharcosok délelőtt tízkor indították a támadást. Kadhafi megsérült, de még életben volt, amikor elkapták, és néhány szót is szólt: a férfi szerint azt kérdezte, hogy "Kik vagytok? Mi folyik itt?". Guma El-Gamaty szerint Kadhafi nem sokkal ezután meghalt, a teste most Miszrátában van, szerinte a holttestet az egyik műholdas televízió be is mutatta.
Líbia londoni nagykövete is azt nyilatkozta, biztos benne, hogy Kadhafi valóban meghalt. A nagykövet a brit Sky Newsnak nyilatkozott.
Az átmeneti kormány alelnöke, Abdul Hafiz Ghoga a Reutersnek megerősítette, hogy Kadhafi halott.
Az al-Dzsazíra arab nyelvű hírtelevízió szerint Kadhafi legbefolyásosabb fia, Szaif al-Iszlam még mindig menekül, valahol a líbiai sivatagban lehet.
Az AFP hírügynökség egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta, az EU szerint Kadhafi halála a despotizmus végét jelzi.
"Ez az a hely, ahol a patkány Kadhafi rejtőzködött" - a Sky News tudósítójának fordítása szerint ez a graffiti került fel annak a rejtekhelynek a falára, ahol Kadhafit megtalálták. A Guardian hozzáteszi, hogy Kadhafi rendszeresen patkányoknak nevezte a lázadókat.
Az AP hírügynökség szerint a líbiai hatóságok az Egyesült Államoknak megerősítették, hogy Moammer Kadhafi meghalt.
A líbiai miniszterelnök, Mahmud Dzsibril egy, a fővárosban, Tripoliban tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Moammer Kadhafi meghalt. "Régóta vártunk erre a pillanatra" - mondta a kormányfő, akinek bejelentése az eddigi legmagasabb szintű megerősítés a korábbi vezető haláláról.
Az Al-Dzsazíra televízió szerint Kadhafi holttestét egy mecsetben helyezték el Miszráta városában.
"Régóta vártunk erre a pillanatra" - ezekkel a szavakkal jelentette be csütörtökön délután a líbiai miniszterelnök, Mahmud Dzsibril az ország korábbi vezetőjének, Moammer Kadhafinak a halálhírét. A kormányfő ezzel több órán át tartó bizonytalanságnak vetett véget, a sajtótájékoztatót megelőző órákban ugyanis ellentmondásos beszámolók érkeztek arról, hogy mi történt Kadhafival.
Bár a korábbi lázadókból álló átmeneti hatóság több tisztviselője is közölte, hogy meghalt Kadhafi, hivatalos megerősítés órákon át nem érkezett.
Örömünnep Líbiában - További képekét kattintson a fotóra!
Kadhafi 42 éven át vezette az észak-afrikai országot, ahol az év elején Tunéziában indult forrongások nyomán indult felkelés. A lázadókat támogatták a NATO-erők is, ennek segítségével sikerült hónapokon át tartó harcok után augusztus végén megdönteni Kadhafi uralmát (az egykori vezető portréját ide kattintva olvashatja). Akkor foglalták el a lázadók Tripolit, Kadhafinak azonban nyoma tűnt.
Ez után a lázadók kezére került az ország, és egyedül Kadhafi szűlővárosában, Szirtében tartottak ki a korábbi vezetőhöz hű erők. A hatóság egyik parancsnoka, Huszein Abdesz-Szalám alezredes csütörtökön délelőtt azt közölte, hogy a Moammer Kadhafihoz hű erők utolsó ellenállási gócpontjának a teljes bevétele karnyújtásnyira van. "Elérkezett a csata utolsó napja, néhány órán belül bejelentjük Szirt elestét" - fogalmazott akkor a katonai vezető.
A döntő roham reggel nyolc órakor kezdődött, és a katonák másfél órával később benyomultak a még a kadhafista erők kezén lévő utolsó városnegyedbe. A katonák a városban házról házra járva kutatnak a Kadhafihoz hű fegyveresek után, akik közül sokan igyekeznek menekülni.
Egy líbiai politikai aktivista, Guma El-Gamaty telefonon azt mondta a CNN élő adásában, hogy ott volt, amikor elkapták Kadhafit. A férfi szerint Kadhafi hívei még néhány épületet tartottak Szirtében, az átmeneti hatóság erői délelőtt tízkor indították a támadást. Kadhafi megsérült, de még életben volt, amikor elkapták, és néhány szót is szólt: a férfi szerint azt kérdezte, hogy "Kik vagytok? Mi folyik itt?". Guma El-Gamaty szerint Kadhafi nem sokkal ezután meghalt.
Az átmeneti hatóság egyik katonája a Sky Newsnak azt mondta, hogy "valaki egy 9 mm-essel lőtte le" Kadhafit. Egy másik katona pedig azt mondta, hogy gyomrán érte a lövés Kadhafit. Később olyan videók jelentek meg, amelyeken azt lehetett látni, hogy az egykori vezető testét az utcán vonszolják.
A képre kattintva megnézheti a Kadhafiról készült, az Al-Dzsazíra által közzétett felvételt
A NATO megerősítette, hogy csütörtökön reggel a katonai szövetség légi csapát mért egy konvojra, amely elhagyni készült Szirtét. Arról ugyanakkor nincs információ, hogy Kadhafi a konvojban utazott volna. Az átmeneti hatóság több katonája szerint az egykori vezetőt egy betonépítményben lévő lyukban találták meg.
Az alábbi bejegyzésekben végigkövetheti a nap eseményeit.