Új diéta illatokkal és ízekkel

Vágólapra másolva!
Diétákból manapság már annyi van, hogy szinte képtelenség eldönteni, hogyan lássunk neki kilóink leadásához. Most ismét gazdagabbal lettünk egy módszerrel, ami ugyan bizonyítottan nem jobb a többinél, de mindenképpen teljesen új megközelítésben kezdi a fogyókúrát.
Vágólapra másolva!

Dr. David Katz, a Yale-egyetem professzorának módszere nem a megfelelő napi táplálékbevitel elvén működik, inkább abban próbál segíteni, hogy a sokat evő emberek vissza tudják fogni vágyaikat. Nemrég megjelent könyve rengeteg receptet kínál, de ezek valóban nem olyan ételek, amelyek más, hasonló témájú könyvekben is megtalálhatóak, mivel a professzor egészen új megközelítésben próbál segíteni a fogyásban.

Véleménye szerint ugyanis a sokat evők egyik legnagyobb problémája, hogy a különböző ízekre vágyva nem érzik, mikor laktak jól. Dr. Katz szerint az "érzékspecifikus jóllakottság" fontos tényezője lehet egy hatásos fogyókúrának, vagyis, ha egy nap csak egyféle ízt, ugyanolyan illatokat érzünk, akkor sokkal hamarabb megunjuk az evést, így a jóllakottság érzése is hamarabb érzékelhető. A professzor új könyvében tehát olyan recepteket ajánl, melyek segítségével egyféle ízvilággal készíthetünk el olyan ételeket, amelyekre a szervezetünknek napi szinten szüksége van, így megelőzhetjük a zabálást. Az ízek ismétlődésének köszönhetően ugyanis sokkal hamarabb jóllakunk majd, igaz az élvezeti érték is sokat csökken, de az eredményekért ezzel a módszerrel is küzdeni kell.

Dr. David Katz igyekszik kiemelni, hogy az ízterápia önmagában nem elég, mindenképpen figyelnünk kell a napi helyes táplálékbevitelre. Fontos az étel mennyisége, kalóriatartalma, a vitaminok helyes adagolása, zöldségek, gyümölcsök és teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztása. Csak jelen esetben, egy nap mindennek ugyanolyan íze lesz.