Mézes muffin

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
6 dkg vaj, 6 dkg barnacukor, 1.5 dl mézes joghurt, 2 db tojás, 2 szál kakukkfű, 3 evőkanál méz, 2 db narancs lereszelt héja, 25 dkg liszt, 25 dkg mézes tönkölybúza pehely, 1 evőkanál sütőpor, 1 csipetnyi só

Elkészítése:
Öntsük egy keverőtálba az olvasztott vajat, majd adjuk hozzá a barnacukrot. Üssük bele a tojásokat is, kanalazzuk bele a joghurtot és a mézet, tegyük hozzá a kakukkfűleveleket és a narancs lereszelt héját. Fakanállal, vagy habverővel jól dolgozzuk össze.

Egy másik tálba szórjuk a lisztet, tegyük hozzá a gabonapelyhet, a sót és a sütőport, és egy kanállal keverjük össze.

Kis adagokban dolgozzuk a tojásos keverékhez a lisztes-gabonás keveréket, és csak addig keverjük, míg teljesen elvegyülnek az alapanyagok.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Béleljünk ki papírkapszlikkal egy 12 darabos muffin sütőt, majd töltsük meg háromnegyedig a kész masszával, és a tetejére szórjunk a gabonapehelyből.

Tegyük előmelegített sütőbe, és 160 fokon süssük 25-30 percig.

Még melegen, reggelire vajjal megkenve, kávéval vagy teával fogyasszuk.

A muffin elkészítéséhez bármilyen, magas rosttartalmú gabonapelyhet használhatunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!