Kérek szépen egy csirkemindent!

Az nem kérdés, hogy enni kell-e vagy nem, a kérdés inkább az, jó-e nekünk a gyorsétterem erre a célra. Szerintem igazából ez sem kérdés, mert a gyorsétterem fölöttébb kellemes dolog, megvan neki a maga használtolaj-szagú bája és műanyagvirágos hangulata. A gyorsétteremben ugyan nem húzza cigány a fülembe kedvenc nótámat, és nem hozza ki somelier a 11 Celsius fokos spanyol bort, alkalomadtán mégis több élménnyel és jókedvvel töltekezhetek egy ilyen helyen, mint egy igazán profi módon megkonstruált magyarosch étteremben.

Illemszabályok a sarki kínainál

A sarki kínai gyorsbüfében is szeretek enni. Ők is szeretik, ha ott eszünk mi, városlakók, kivéve, amikor felrúgjuk a játékszabályokat, amik szerint náluk viselkedni kell. Mert akkor morcosak lesznek. A szabály nagyon egyszerű: a lehető legelemibb verbális eszközökkel élj, amikor rendelsz. Mutogasd, hogy mit kérsz, majdnem-magyar kérdéseikre - csípóse ha? másmé?, ittesze va elvisze? - adj rövid, tömör, érthető választ, lehetőleg nem elmozdulva az igen-nem tengelyről. Ha ezeket nem tartod be, úgy jársz, mint én. Hiába igyekeztem a kedvükben járni vásárláskor, csak semmi bonyolultság, váratlan kérdés, mégis sikerült kihoznom őket a sodrukból. A bonyodalmat a kiürült üvegtésztás tál okozta, amit a nagymama épp az orrom előtt vitt be a pultról a hátsó helyiségbe. Pedig én pont azt kértem volna. Így hát sajnos, az egymástól megtanult tíz magyar mondaton kívül, más kifejezésekkel is szembe kellett nézniük, amelyek főként kérdés formájában vonatkoztak az eltűnt tálra, a tavaszi tekercs sütési idejére, és az esetleges rendelés-módosításra. Olyannyira sikerült összezavarnom őket, hogy a végén még azt az ételt sem sikerült megkapnom, amit már korábban, úgy értem, az üvegtészta-ügy kirobbanása előtt kértem. Éhes maradtam, de tanultam a leckéből. Nem szabad szemtelenül költenem a pénzem a kínai gyorsbüfében, mert életveszélyesebb hely lesz számomra, mint a Tiltott város, engedély nélkül.

Ahol az 5 deci nem egyértelműen fél liter

Tudtam, hogy egyszer a bohócos gyorsétterem is megajándékoz valamilyen élménnyel. Ma végre sikerült! A pult mögött fiatal lány, szinte látom farzsebében a ropogós érettségijét. Magyar irodalom 4-es, történelem 3-as, matematika húha. Sorolom neki, miket kérek. Ja, és innivaló is kell, persze. Szeretnék fél liter kólát, mondom neki. Erre szavalni kezdi nekem szépen a betanult verset (irodalom 4-es, mondom), hogy sajnos nem tudok adni, csak 2, 3 és 5 decis poharunk van, abba tudom tölteni az üdítőt. Kis hatásszünetet tartok, olyan balladait talán, vagy mégsem, inkább kabarésat. Aztán óvatosan újra megpróbálom leadni a rendelést: Én fél liter kólát kérek. Erre ő is előáll az ő refrénjével: mondom, hogy nem tudok fél litert adni, csak 2, 3 vagy 5 decit. Utolsó próbálkozásként én: de hát a fél liter az 5 deci, nem? Harmadjára is elismétli a mondókáját. Én újra csak leteszem a fegyvert, ezúttal "az igazság kevésbé laktató, mint a sült krumpli" alapon, éhes vagyok: Oké, akkor tudod, mit? Kérek 5 deci kólát. Így jó? Erre ő: Igen, így jó.

És tudjátok, mi a legszebb az egészben? Hogy a végén fél litert kaptam. ;-)

Dukát Csilla