Hallgatni nem mindig arany

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOA férj, aki éppen kollegáival sörözött este tízig, felesége kérdésre, hogy milyen munkán dolgozik ennyit, részletesen elmeséli irodai feladatait, anélkül, hogy említést tenne az esti kicsapongásról. Nem érez lelkiismeret-furdalást, hiszen az igazat mondta, valóban sokat dolgozott, így felesége nem róhatja fel neki a kimaradást. Hazudni azonban nem csak úgy lehet, ha az igazságot elferdítjük vagy teljesen valótlan dolgokat állítunk, hiszen az is hazugságnak számít, ha valamit elhallgatunk az igazságból. Többször alkalmazzák az emberek a hazugság azon formáját, amikor elhallgatják a valóságot, hiszen így nem kell kitalálni történeteket, amibe később belekeveredhetnek. Ezenkívül a passzív hazugság gyógyír a lelkiismeret hangjaira.

A gyerekek is szívesen alkalmazzák

"A tanárnő elvette a dolgozatomat, és egyest adott rá, mert a Zoli másolt rólam" - mondja otthon a kisfiú mamájának, de ügyesen tussolja, hogy ő is puskázott, és Zolival együtt másolták a megoldásokat a pad alatt elrejtett könyvből. Anyuka teljesen felháborodik a tanárnő viselkedésén, és negatív véleményt formál róla. Gyermeke igazat mondott, amikor azt állította, hogy Zoli másolt róla, és a tanárnő valószínűleg ezt sem nézte jó szemmel, de a teljes igazság elhallgatása az oktató renoméját tépázta meg. Ha a diák fiktív történettel áll elő, hogy például az osztályban mindenki egyest kapott, mert a tanárnő utálja őket, az ugyanúgy a tanárnő negatív szülői megítélését eredményezte volna, tehát az elhallgatás és a kimondott hazugság egyenlően bántotta az áldozatot.

A hallgatás előnye: könnyebb kimagyarázni

Hazudós a gyermekemhttp://www.holgyvilag.hu/main2.php?pos=1_8_2&cikk=1211Hazugságvizsgáló könyvhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=20784%26tag=1Popper Péter: Hazugság nélkülhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=379%26tag=1Kegyes hazugságokhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=34779

Ha lefülelik a hazugságot, elhallgatás esetén egyszerűbb védekezni, hiszen elég annyit mondani, hogy "nem tartottam lényegesnek megemlíteni" vagy "teljesen megfeledkeztem róla" vagy "nem tudtam, hogy te ezt ennyire fontos dolognak tartod", esetleg "akartam róla szólni, csak vártam a megfelelő pillanatra". Az érvek tűnhetnek átlátszónak, de lehetnek valósak is, helyzettől függően.

Amikor hallgatni nem arany

A hazugság elhallgatásos fajtáját alkalmazva - még ha jó szándékkal tettük is azt - sokkal bonyolultabbá válhat az életünk, mint gondolnánk. A következő, megtörtént eset szerint egy férj karácsonyi jutalompénzt kapott a cégtől, de feleségének nem vallotta be, mert az összeget félretette nyaralásra. Meglepetést akart szerezni párjának egy tunéziai úttal. A jutalom híre a feleség fülébe jutott februárban, és ő szentül meg volt róla győződve, hogy férje saját célra fordította az összeget karácsony előtt, ezért hatalmas ribilliót rendezett. A férj hiába mentegetőzött a nyaralás tervével, felesége nem hitt a szavának.

Állásinterjúk kedvenc ködösítései

Az elhallgatás és a fiktív események ötvözése a hazugság leggyakoribb formája. Jó példák erre az álláshirdetésekre beadott önéletrajzok és az azt követő állásinterjúk. Vegyük példának az asszisztensi pozíciót, ami elég tág munkaterületet ölelhet fel. Egy asszisztens lehet, hogy csak kávét főz, leveleket gépel, de az sem kizárt, hogy összetett, önálló feladatkörrel rendelkezik. Egy jó kávé elkészítése is igényel némi kreativitást, de nem egyenértékű egy komoly szervezési feladattal. Az állásinterjún az azelőtt titkárnői szerepkört betöltött törekvő hölgy nem fogja kidomborítani a kávéfőzési perceket, viszont annál nagyobb hangsúlyt fog fektetni az üzleti partnerekkel való kommunikációra (felvette a telefont), illetve a bizalmi feladatkörre (ő intézte főnöke gyermekének iskolai ügyeit). Feltehetően rálátása van excége néhány ügyére, ezért saját magának tudhat be érdemeket, melyekért nem kizárólag ő dicsérhető. Ha ügyesen tálalja a valóst, a valótlant, és elhallgatja a gyengébb pontokat, jó úton halad a siker felé.