Egy SMS is elég lesz a váláshoz Malajziában

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Mint azt a Kuala Lumpur-i New Straits Times szombaton hírül adta, Hamid Othman, Mahathir Mohamad miniszterelnök vallásügyi tanácsadója nyilvánosan kiállt az SMS-ben történő válás mellett, mondván, hogy ez egyáltalán nem ellenkezik a saríával, az iszlám törvénykezéssel, feltéve, hogy világosan és egyértelműen van megfogalmazva az üzenet. A saría ugyanis lehetővé teszi, hogy egy férfi elváljon feleségétől - ehhez nem kell mást tennie, mint háromszor elmondania az "elválok tőled" mondatot.

Othman álláspontját annak kapcsán kérték ki, hogy csütörtökön egy Kuala Lumpur-i bíróság már helybenhagyta egy férfi válását, ami szintén SMS-ben történt.