Szex nyáron, tabletta nélkül

Vágólapra másolva!
Háromból egy nő változtatna fogamzásgátlási módszerén, hogy nagyobb biztonságban érezze magát a nyaralás alatt - derült ki egy friss nemezetközi kutatásból.
Vágólapra másolva!

Könnyen rémálommá válhat a régóta vágyott nyaralás, üröm lesz a románcokból és a nyári szerelmekből, ha otthon hagyjuk a tablettát, vagy csak elfelejtjük bevenni. Egy új nemzetközi kutatás szerint a fogamzásgátló tablettával védekezők fele a nyaralás alatt megfeledkezik a rendszeres, pontos szedésről, és tízből egy nő határozottan állítja, hogy ez el is rontja nyaralását.

Egy esetleges terhesség miatti aggodalom - kihagyott tabletta utáni szeretkezés vagy elszakadt kondom esetén - a megkérdezett nők 40 százalékának mérgezte már meg a nyaralását, és ötből egy nő idézte fel, hogy mindez negatív hatással volt a párkapcsolatára is. A kutatás világosan tükrözi minden harmadik nő (36 százalék) egységes szándékát, miszerint szívesen váltanának olyan fogamzásgátlási módszerre, amely hozzájárul az önfeledt és biztonságos nyaraláshoz.

A kutatás egyértelműen bizonyította, hogy az intimitás nagyon fontos része a nyaralásnak. A nők közel fele (47 százalék) sokkal aktívabb szexuális életet él a vakáció idején, mint otthon; ráadásul háromból egy (37 százalék) ilyenkor jobban is élvezi. "Kikapcsolódom", "több időm van" és "kevésbé érzem fáradtnak magam"- így hangzanak az okok, amelyek mindezt megmagyarázzák. A pihenés mellett tízből egy nőnél a megnövekedett alkoholfogyasztás is szerepet játszik a nagyobb szexuális aktivitásban.

Bár a jó idő és a kulináris élvezetek is fontos tényezők az úti cél kiválasztásában, a nők fele mégis leginkább az intim környezetre vágyik. Sokan indulás előtt mindössze csak egy héttel látnak neki az előkészületeknek, akkor is leginkább arra koncentrálnak, hogy jól nézzenek majd ki, és sajnos csak 16 százalékuk fordít figyelmet készülődéskor a fogamzásgátlásra.

Nyári szerelem kutatás

A felmérés a nők nyaralás alatti szexuális attitűdjét vizsgálta, főleg, ami a románcok és a fogamzásgátlás kapcsolatát illeti. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan képzelik el a nők az ideális fogamzásgátló módszert. Az online kutatásban tíz országból több mint 5700, 16-40 év közötti, véletlenszerűen kiválasztott nő vett részt tavaly augusztus és szeptember között. A kutatást 10 ország bevonásával (Belgium, Kanada, Franciaország, Németország, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság, valamint Egyesült Államok) végezte a Harris Interactive nemzetközi kutatócég.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!