Guy Ritchie gengszterekből kifogyhatatlan

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Guy nevét egyelőre még sokszor csak Madonna után említik

Ritchie 1968. szeptember 10-én született Hatfield, Hertfordshire-ben. Londonban nőtt fel, és talán mert súlyos diszlexiával küszködött, 15 évesen elege lett az iskolából, és otthagyta. Bevallottan moziőrült, gyerekként a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című film indította el benne a vágyat, hogy filmeket rendezzen.

Guy, a reklámgyáros

Nem szívesen emlékszik vissza azokra az időkre, amikor klipeket és reklámokat rendezett. Annak ellenére, hogy nagy lépésekkel haladt előre, miután kifutófiúként kezdte a szakmában, mindössze egy évig volt képes "kurválkodni", és azóta sem javult a véleménye ezekről az iparágakról. Hamar kiderült számára, hogy itt minden a pénzről szól, és hiába vannak zseniális ötletei, egyáltalán nem a kreativitás a fontos, hanem a profit. Szerinte semmi másra nem volt jó a dolog, mint hogy pénzt keressen a saját terveihez. Amikor megfelelő mennyiségű pénz gyűlt össze ahhoz, hogy leforgassa a The Hard Case című rövidfilmet, amit sokan A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső elődjének tekintenek, gyorsan lelépett.

Fiatal, tehetséges, kreatív, és nem hasonlít Tarantinóra

Guy Ritchie interjúhttp://www.zealmag.com/newissue/guyritchie-2.htmlA ravasz, az agy és két füstölgő puskacső című film honapjahttp://www.cinematrix.hu/honlapok/aravaszazagyesketfustolgopuskacso/A Blöff című film honlapjahttp://www.cinematrix.hu/honlapok/bloff/A Swept Away hivatalos honlapjahttp://www.sonypictures.com/movies/sweptaway/Madonna és Guy közös filmjeLátta már Guy Ritchie nagy sikerű gengszterfilmjeit?http://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263007467612311&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/keres.html?kereso.szo=GUY+RITCHIE

Az azóta kult státusba lépett első filmjének elképesztő kritikái és közönségsikere őt magát is meglepetésként érte, és azért maradt meg a jól bevált műfajnál, mert úgy érzi, hogy a gengszterfilmben vannak még kiaknázatlan lehetőségek. A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső után a Blöff című filmmel ért el órási sikereket, amivel ugyancsak a brit gengsztervilágot mutatta be szarkasztikus és tragikomikus hangnemben. Nem szereti, ha arra kérik, hogy mesélje el filmje sztoriját, mert úgy gondolja, hogy a hangsúly sokkal inkább a karaktereken, a helyzeteken és a poénokon van. A legfontosabb egy tökéletes szkript, aminek a megírása sokkal keményebb munka, mint maga a forgatás.

A brit filmről igen lesújtó a véleménye. Nem érti, hogy miért a "mosogatólészagú történetek" uralják az angol mozit, miközben elismeri a brit filmesek tehetségét. Az amerikai közönséget sokkal nyitottabbnak és egészségesebbnek tartja, akik vevők az ő humorára. Ki nem állhatja, ha úton-útfélen Tarantinóhoz hasonlítják, mert úgy gondolja, hogy más a stílusuk, ha vannak is párhuzamok a Ponyvaregény alkotójával. Nem érez csábítást, hogy a hollywoodi filmipar részese legyen, és egyelőre semmi sem fontosabb számára, mint hogy a kreatív energiáit száz százalékig kiélje, az viszont teljesen mindegy neki, hogy ezt brit vagy amerikai pénzből teheti.

Guy Ritchie legutóbbi filmjét - Swept Away - felesége, Madonna főszereplésével forgatta. A film nem nyerte el a közönség tetszését. A bukás a legtöbb kritikus szerint Madonna tehetségtelen színésznői játékának következménye, bár többek szerint Guy nem adta bele szívét-lelkét a filmbe már a forgatásokon sem.

Álompár születik

Forrás: MTI
Guy Ritchie feleségével, Madonnával

Élete másik nagyszerű döntése az volt, amikor elhatározta, feleségül veszi szerelmét, Rocco nevű kisfia anyját, Madonnát. 2000. december 22-én házasodtak össze a skóciai Skibo-kastélyban, hatalmas biztonsági intézkedések közepette. Az egyéves évfordulót szintén a Skibo-kastélyban ünnepelték meg. Az esküvő óta eltelt két év alatt valóban nem jelent meg olyan sajtóanyag, amelyben részleteket közöltek volna az esküvőről, a meghívottakról.

Egy rádióinterjúban Madonna elmondta, görcsösen vigyázott arra, hogy a meghívottaknál ne legyen kamera vagy fényképezőgép, így hát senki nem látta őt menyasszonyi ruhában. A találgatások szerint George Clooney, Brad Pitt, Robin Williams, Rupert Everett, Donatella Versace és Jean-Paul Gaultier is jelen volt az esküvőn, Sir Elton John pedig előadott egy dalt az ifjú pár tiszteletére az esküvői ceremónián.