Aki megálmodta Harry Pottert

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A skót származású írónő három évig a portugáliai Oportóban élt és tanított, ahol férjhez ment, házasságából született egy kislánya. Párkapcsolata tönkrement, elváltak. Rowling hazaköltözött gyermekével, Jessicával Edinburghbe, ahol lakást bérelt, és munkahely hiányában állami segélyekből próbálta eltartani magát és kislányát. Harry Potter alakját egy utazás alkalmával álmodta meg, amikor Manchesterből London felé robogott egy vonaton. Az ötletet írás követte. Az elkeseredett asszony rengeteg időt töltött a Nicholson kávéházban, ahol gondolataiban kikristályosodott a kis varázslófiú és kalandjainak története. Azóta a kávéház a Harry Potter-rajongók egyik zarándokhelyévé vált.

Az első köteten csaknem öt éven keresztül dolgozott, de ez idő alatt már a következő hat könyv kalandjait is tervezgette, megírta egyes részeit. A kezdetektől fogva hét könyvben gondolkodott. Az elsőben Harry még csak 11 éves, míg az utolsóban már betölti a tizenhetet. Hogy miért pont hét kötet? Rowling fantáziája szerint a varázslóképző iskola kurzusa, míg az ott nevelkedő tanoncok igazi mágusokká válnak, hét évig tart. A történetben szereplő nevek egy részét ő találta ki, mint például a közönséges emberek megnevezésére használatos muglit, más részét pedig a való életből merítette. Utcanevek, településnevek, szokatlan szavak ihlették meg az írónőt. Dumbledore például a dongó régi angol elnevezése.

Az első kötet befejezése után elindult kiadót keresni. Három helyen utasították el a könyvet, mivel a szerkesztők nem láttak benne elég fantáziát. Végül sikerült eladnia a könyvet a Bloomsbury és a Scholastic Books kiadóknak. A könyv az írónő legnagyobb meglepetésére kirobbanó sikert aratott gyermekek és felnőttek körében egyaránt. Rowling még legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy műve magasabb példányszámban fog elkelni, mint Shakespeare drámái, és a Warner Brothers filmgyártó cég fog majd egyezkedni vele a könyv megfilmesítésének jogaiért, illetve a Coca Cola megavállalat a marketingjogokért.

Az egykor komoly anyagi nehézségekkel küzdő írónő egy csapásra többszörös milliomos lett. Neve az egész világon ismertté vált, de eleinte még nem állították meg úton-útfélen autogramért, mivel arca ismeretlen volt az emberek számára. A boltokban csak a hitelkártyáján szereplő névről azonosították a pénztárosok, akik nem tudtak hova lenni örömükben, hogy személyesen találkozhatnak Harry Potter "szülőanyjával". A fokozódó népszerűség egy idő után okozott kellemetlenségeket is. Az Ok! magazin fotósa titokban fényképeket készített az írónőről és lányáról egy Mauritiuson töltött nyaralás alkalmával. Az újság Rowling beleegyezése nélkül közölte a fotókat. Az eset kihozta a sodrából az írónőt, mert mindig ügyelt arra, hogy Jessicát megkímélje a kíváncsiskodóktól. Rowling azt szeretné, hogy lánya a gyermekek hétköznapi életét élje, és ne befolyásolja őt a hirtelen nyakukba szakadt hírnév és vagyon.

J. K. Rowling gyermekkorában arról álmodott, hogy egyszer egy könyvesboltban saját művét emelheti le a polcról. A szerzőnő akárhová néz, mindenütt Harry Pottert látja: plakátokon, újságok címlapján, videoborítókon, a moziban. Az álom valóra vált, sőt felülmúlta legmerészebb elképzeléseit.