Szórakoztató görög istennő

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A görög származására büszke színésznő karrierje nem is alakulhatott másképp. Szülei mindketten színészek, apja John Aniston a Days of Our Lives szappanopera állandó szereplője, keresztapja pedig nem más volt, mint a néhai Telly Savalas, alias Kojak.

Jennifer 1969. február 11-én született a kaliforniai Sherman Oaksban, de az amerikai kultúra fellegvárában, New Yorkban nevelkedett. Már középiskolás korában fény derült arra, hogy erős művészi vénával megáldott kislány, de Jennifer, annak ellenére, hogy 11 éves korában egyik festményét kiállították a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban, mégis inkább a színművészet iránt vonzódott.

A középiskolai színjátszó csoport tagjaként végképp elkötelezte magát az előadó-művészetek mellett. Tagja lett a neves Rudolf Steiner Schoolnak, ahol a drámaklub állandó résztvevője volt. Jennifer azt nyilatkozta visszatekintve élete ezen szakaszára, hogy mindig is érdekelte a színészet, de a Rudolf Steiner iskola szabadelvű, kreativitást és önállóságot ösztönző és tanító légköre volt az, ami arra késztette, hogy profi színésszé váljon. Tanulmányait a híres High School of Performing Arts színházművészeti és szépművészeti szakán mélyítette el.

Diploma után, 1987-ben a kezdő színészek szokásos karrierútját járva először tévéreklámokban és off-Broadway-darabokban szerepelt, mellette pedig pincérkedéssel tartotta fenn magát. 1989-ben került egy tévés darabba színészként először, ez a Molloy című sorozat volt, amelynek állandó szereplője lett. Ezt követően egy egész sor másod- és harmadosztályú sorozat következett, ahol még senkinek nem tűnt fel az akkor még molettebb színésznő. Ügynöke tanácsára fogyott le, 1990-ben pedig Los Angelesbe költözött.