A fátyolos hangú Norah Jones

Vágólapra másolva!
Lehet, hogy édesapja, Ravi Shankar híres szitárművész, Norah Jones nevét zsenge kora ellenére mégis sokkal többen ismerik. A mindössze 24 éves énekesnő Come Away With Me című debütáló albumával nem csupán a közönség tetszését nyerte el, hanem öt Grammy-díj boldog tulajdonosává is vált.
Vágólapra másolva!

Norah 1979-ben született New Yorkban. Amikor négyéves volt, édesanyjával Dallas Grapevine nevű külvárosába költöztek. Norah már egészen kicsi korától fogva nagy érdeklődést mutatott édesanyja tekintélyes lemezgyűjteménye iránt. Ötévesen kezdett énekelni templomi kórusokban, két évvel később már a zongorával kacérkodott, a középiskolában pedig altszaxofonon játszott.

"Édesanyámnak volt egy nyolcalbumos Billie Holiday-szettje, amiket imádtam. Kiválasztottam egyet, amit szerettem, és vég nélkül hallgattam. You Go To My Head - ez volt a kedvencem"- emlékezett vissza Norah erre az időszakra.

Amikor 15 éves lett, anyja úgy döntött, hogy Dallas belvárosába költöznek, és Norah igazi iskoláztatást fog kapni. Beíratta a zenei körökben híres Booker T. Washington előadóművészetek középiskolájába, ahol Norah megnyerte a Student Music Award díjat a legjobb jazzvokalista kategóriában és a legjobb eredeti szerzemény kategóriában

16 éves volt, amikor először lépett közönség elé. Éppen a születésnapját ünnepelték a helyi kávéházban, ahol bárki mikrofon elé léphetett. Norah egyik Billie Holiday-kedvencét, az I'll Be Seeing You című számot énekelte el az Etta Jones énekesnőtől ellopott stílusban, amivel nagy sikert aratott.

Érettségi után Jones beiratkozott a North Texas Egyetemre, amely leginkább zenei kurzusairól híres. Két év után vizsgázott le jazz-zongorából, de az egyetemet nem folytatta. Barátai biztatására Greenwich Village (Manhattan) zenei lokáljait indult felfedezni 1999 nyarán, de már nem jött vissza. Annyira megragadta New York bohémnegyedének hangulata, a zenei irányzatok tobzódása a klubokban, zenészek és producerek kavalkádja, hogy inkább azonnal nekiállt karriert építeni. Mindig is tudatos karrierista volt, semmit nem bízott a véletlenre. "A zene tartott ott. A zenei paletta elképesztően színes Greenwich Village-ben, nagyon izgalmasnak találtam. Különösen élveztem a kis bárok hangulatát. Feltárult előttem egy csodálatos zenei világ" - mesélte visszaemlékezve Norah. Pincérnőként tartotta el magát, közben pedig együttest alapított, amelyben vokálozott, és persze zongorán játszott.

2000 októberében az együttes bemutatott egy demokazettát az EMI Blue Note Records lemezkiadónak, amely leginkább jazz-, folk- és countryzenei kiadványokkal foglalkozik. 2001 januárjában Norah eljátszott három dalt a Blue Note elnökének, akit annyira magával ragadott a lány zenéje és hangja, hogy azonnal szerződtette a fiatal tehetséget.

Forrás: dnr.metrokc.govEgy év múlva Norah Jones megjelentette debütáló albumát, a Come Away With Me címűt. Csoda történt. Annak ellenére, hogy szinte zéróval volt egyenlő a rádiós publicitása, és szinte semmiféle egyéb promóció nem előzte meg a lemezbemutatót, 2,6 millió példányszámban kelt el a lemez.

A csupán huszonéves lány hihetetlen képességekkel és tehetséggel rendelkezik, és ezek mellett biztos családi háttere van. Nemrég békült ki édesapjával, Ravi Shankar szitárművésszel, és csak pozitív publicitást kap munkájáért.

A 2003-as Grammy-díjkiosztón elsöprő sikert aratott, öt díjat zsebelve be egy este alatt. Az év albuma, az év felvétele a Don't Know Why számért, a legjobb új előadó, a legjobb női popelőadó és a legjobb pop vokál album kategóriákban vitte el a pálmát.