Oscar-díjas színésznők a parfümgyártók kedvencei

Vágólapra másolva!
A Chanel már korábban megszerezte Nicole Kidmant az új Chanel No.5 parfümje reklámozásához. Most pedig a Dior büszkélkedhet azzal, hogy a gyönyörű Charlize Theron fogja népszerűbbé tenni J'Adore nevű parfümjét.
Vágólapra másolva!

A francia divatház, amelynek kreatív igazgatója John Galliano brit designer, a minap bejelentette, hogy az Oscar-díjas Theron fogja reklámozni J'Adore nevű illatukat szeptembertől.
- Johnnal és Nickkel együtt dolgozni eddigi pályafutásom legizgalmasabb feladata volt - nyilatkozta a színésznő Gallianóra és Nick Knight-ra utalva, ez utóbbi lévén az a fotós, aki a reklámkampány fotóit készítette.
- Minden erőlködésmentesen és simán ment, csupán a két nagy tehetség közös munkájának köszönhetően. Szerencsésnek érzem magam, mert olyan valaminek váltam a részévé, amelyet egy olyan géniusz kreált, mint Galliano, és egy olyan igazán tehetséges valaki, mint Knight. - áradozott a színésznő.

Forrás: Red DotForrás: Red Dot


Theron szerződése három évre szól, és 3-5 millió dollárt hozhat Charlize konyhájára.
Pamela Baxter, a Dior-ház tulajdonosának, az LVMH parfüm és kozmetikai osztályának igazgatója elutasította azt feltételezést, hogy azért választottak gyorsan egy sikeres színésznőt kampányukhoz, mert a Chanel megszerezte Nicole Kidmant. - A Dior már azelőtt kereste a megfelelő arcot a parfüm kampányához, mielőtt a Chanel bejelentette volna Kidmannel való szerződéskötését - nyilatkozta a Women's Wear Daily-nek. - Nagyon meg kell gondolni, hogy kit választunk termékeink képviseletére, mert egy rossz választás csak rosszat tehet a márka hírének. Mi tökéletes személyre találtunk ehhez a feladathoz Charlize-ban.