Vágólapra másolva!
A 35 éves egykori szupermodell egy amerikai televíziós csatornának adott interjúban elmondta, hogy plasztikai műtétek helyett a jóga segítségével kívánja megőrzni fiatalságát.
Vágólapra másolva!
Forrás: Red Dot
Christy Turlington és barátja Ed Burns

Christy Turlington már 15 éve rendszeresen végez jógás gyakorlatokat. Nemrég könyvet is írt Living Yoga címmel, ami szintén azt bizonyítja, hogy mennyire komolyan veszi a jóga fiatalító hatását.

A könyvében többek között azt is leírja, hogy a jógának köszönhetően tudott leszokni a dohányzásról. "Már nagyon fiatalon, 13 évesen rászoktam a cigarettára. Szinte minden lehetséges leszokást segítő módszert kipróbáltam, de sehogyan sem sikerült letennem. A jógázás során szerzett fegyelem segítségével tudtam végül megszabadulni ettől a szenvedélyemtől" - mondta Turlington, aki a leszokást követően 10 kilót hízott.

A felszedett kilók miatt a ruhacégek érdeklődése megcsappant az addig keresett modell iránt, de Turlington emiatt egy cseppet sem esett kétségbe: inkább gyorsan felhagyott a modellkedéssel. "Teljesen meg vagyok elégedve a testemmel, senki ne mondja meg nekem, hogyan nézzek ki" - nyilatkozta a volt modell.