Szikével faragott szépség

Bár vágytak rá, megszenvedték és megfizették, mégis a legtöbben igyekeznek titkolni, ha szépészeti műtéten estek át - ami javarészt az ilyen jellegű beavatkozások negatív társadalmi megítélésnek köszönhető. Igaz, nem minden korrekciót értékelünk egyformán: egy felmérés szerint az orrplasztikát hamarabb "megbocsátjuk", mint a kollagénajkat, vagy a felpumpált melleket. Miért ítélik el olyan sokan a plasztikai sebészeti beavatkozásokat? Van-e alapja ezeknek a rosszalló véleményeknek? A szakember segít feltárni a problémát.

Bogi kicsi gyerekkora óta utálta az orrát, ami a kék szeméhez, a természetes szőke fürtjeihez képest "nagy volt, és kampós".

"Olyan érzésem volt, mintha tévedésből egy másik ember nóziját kaptam volna meg. Minden módszert kipróbáltam, amit a kozmetikus, a női magazinok és a barátnők javasoltak, hogy kisebbnek látsszon, de egy nagy kampós orrból akkor sem lesz kicsi és pisze, ha több liter alapozót kenek rá."

Bogi végül kezdett ott tartatni, hogy már mindenért a szaglószervét tette felelőssé, úgy érezte, ezért nem talál párt magának, ezért nem kapta meg a munkát, amire jelentkezett, és ezért nem sikerült beilleszkednie abba a baráti közösségbe, ahová táncolni járt.

"A barátnőm, akinek - ki tudja hányadszor - panaszkodtam az orromra, végül kifakadt, és azt mondta, hogy ha ez ennyire zavar, menj el egy plasztikai sebészhez, akár kölcsön is adja a műtét árát. Csakhogy ez nem volt ennyire egyszerű. Nekem ugyanis a plasztikai sebészetről a szilikonmellű cicababák meg Michel Jackson jutott eszembe. A munkahelyemen is szégyelltem volna a dolgot, azt gondoltam, egy ilyen beavatkozást nem lehet eltitkolni, nem mehetek be két hét szabadság után úgy az irodába, hogy a nyaralás alatt orromból fogytam, attól lett ilyen kis helyes."

Végül Bogi mégis erőt vett magán, elment az orvoshoz és elvégeztette a műtétet. "Az egészről csak a barátnőm tudott, senki másnak nem szóltam. Az eredmény engem is meglepett, olyan szépnek láttam magam, mint korábban soha. De a legviccesebb az volt, hogy szinte senki nem jött rá, hogy mitől változott meg az arcom, a legtöbben azt hitték, hogy fogytam egy kicsit, attól nézek ki ilyen jól."

Titkolt mellek

Az MSNBC-n egy hosszú cikk taglalja, hogy egy kutatás szerint inkább titkoljuk, mint reklámozzuk, hogy szikével tökéletesíttettük magunkat. Az írás több esetet is elmesél - egyik-másikat fényképpel illusztrálva -, amiből kiderül, hogy nem csak a magyar nők tartanak attól, hogy elítélik őket, amiért elvégeztettek valamilyen szépészeti műtétet: az Egyesült Államokban sem divat dicsekedni ezzel, pedig ott az ilyen klinikáknak sokkal nagyobb hagyományuk van.

Azt, hogy miért hazudunk újjá varázsolt testrészeinket illetően - holott az ilyen eljárások népszerűbbek, mint valaha -, a cikk a szépészeti beavatkozások erősen negatív társadalmi megítélésével magyarázza, illetve azzal, hogy mivel ezek a műtétek a tengerentúl sem olcsók, plasztikázott porcikáink mutogatása olyan, mintha azt kürtölnénk világgá: nézzétek, mennyi pénzem van!

Belülről fakadó késztetés

A magyar szakember is hasonló okokra vezeti vissza, hogy sokan megpróbálják "leplezni" azt, amiért elég sok pénzt adtak ki és rengeteg kellemetlenséget vállaltak. Dr. Csuha Lajos szerint erről - egyebek mellett - az agyonplasztikázott celebek és a média tehet, amely azt sugallja, hogy a szépészeti beavatkozások felesleges divatcikkek, az unatkozó sztárocskák luxusjátékszerei.

"A plasztikai sebészeti beavatkozásokra jellemezően nem a divatőrület miatt kerül sor. Nálunk a plasztikai beavatkozásokat 85-90%-ban olyan emberek végeztetik el magukon, akik valamilyen borzasztó zavaró, belső pszichés kényszer, probléma megoldását keresik itt. Olyan nők, akik a megereszkedett bőrük vagy a logó mellük miatt már a párjuk előtt sem mernek levetkőzni. A sebészek tudják, hogy ez a kényszer rettenetes érzés - a felmérések szerint rosszabb, mint egy betegség okozta fájdalom."

A belülről fakadó késztetés annyira fontos, hogy a sebészek akár el is utasíthatják azt a beteget, aki nem saját maga akarja a műtétet, mert ilyenkor fennáll a kockázata, hogy a beteg később nem lesz elégedett, sőt, esetleg nem tudja majd elfogadni saját magát.