Pattanástalanító, avagy a serdülőkori bőrproblémákról

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A csecsemőkori ekcéma, amely a kisebb gyermekeknek is gyakori bőrbetegségük, serdülőkorban gyakran nyomtalanul elmúlik. Viszont a bőr különböző új anyagokkal és kozmetikumokkal való érintkezése folytán az ekcéma más formái alakulhatnak ki, olykor viszketős, vörös kiütéseket okozva. Ráadásul a többi tizenéves szoros közelsége miatt bizonyos fertőzések okozta bőrproblémák is gyakoribbá válnak. A bőr legészrevehetőbb serdülőkori változásait a nemi hormonok mennyiségi növekedése idézi elő, ami a bőr faggyúmirigyeit fokozott termelésre serkenti. Az androgéneknek nevezett hormonok (férfi nemi hormonok) szintje a pubertás alatt mind a fiúkban, mind pedig a lányokban megemelkedik. A fokozott faggyútermelődés nemcsak zsíros külsőt kölcsönöz a bőrnek, hanem a serdülők leggyakoribb bőrbetegségét, a pattanások kialakulását is elősegíti. A pattanásnak többféle fajtája van, és az állapot súlyossága is különböző lehet.

Pöttyök itt is, ott is

A pattanás elnevezés olyan egymással rokon bőrtüneteket jelöl, amelyek elsősorban az arcon, a mellkason és a hát felső részén jelennek meg. Kialakulásuk oka a szőrtüszők eltömődése és fertőződése (folliculitisz; szőrtüszőgyulladás). Ez főleg a serdülők problémája, akiknek a vérében az emelkedő hormonszint fokozza a faggyú termelődését. A faggyú hajlamosítja a bőrt a pattanásos megbetegedésekre.

A pattanásos kiütéseknek több formája létezik, amelyek közül az alábbiak fordulnak elő leggyakrabban:

Mitesszerek: a mitesszerek apró fekete pontok, amelyek elsősorban az orr és az áll környékén jelentkeznek. A szőrtüszőben összegyűlő faggyú és elhalt hámsejtek hozzák létre, s fekete színük a levegővel való érintkezés hatására alakul ki. Gyakran pattanásokkal együtt fordulnak elő. Ha serdülőkorú gyermeke bőrén csupán mitesszerek vannak, nem valószínű, hogy kezelésre lenne szükség. Ha azonban a nagy területre kiterjedő mitesszerek zavarják gyermekét, azokat bőrradírozó vagy hámlasztószerekkel egyenként távolítsuk el. A mitesszerek kézzel történő nyomkodása fertőzésekhez vezethet.

Gennyes pattanások: fehér közepű, kiemelkedő gyulladt foltok. A szőrtüszőben összegyűlő faggyúban baktériumok telepednek meg, s ezek tevékenysége hozza létre a gennyes pattanásokat.

Ciszták: érzékeny duzzanatok, amelyeket a bőr alatti gyulladt rész körül képződő hegszövet hoz létre. A cisztás pattanások után hegek maradhatnak vissza.

A gondos bőrtisztítás segíthet

A fertőzések és komolyabb gyulladások megelőzésben segíthet, ha ügyelünk a bőr megfelelő, gondos tisztítására. Erra a célra kitűnő bőrtisztító tonikok és szappanok állnak rendelkezésre az érzékenyebb bőrűek számára is. Fontos, hogy ne piszkáljuk és ne nyomkodjuk a pattanásokat, mert nagyon könnyen elfertőződhetnek, és a bőrünk sem lesz szebb.
A pattanások enyhe formái a gyógyszertárban recept nélkül kapható készítményekkel kezelhetők:


Baktériumellenes (antibakteriális) bőrtisztító kenőcsök, testápolók és szappanok: ezek a bőrön megtelepedett baktériumok aktivitásának gátlásával gyógyítják a pattanások enyhébb formáit.
Kénes vagy benzoesavas készítmények: a közepesen súlyos pattanások kezelésére alkalmasak, de használatuk óvatosságot igényel, mert bőrfájdalmat okozhatnak.

Bőrradírozó és hámlasztószerek: a bőr felső rétegének eltávolításával mind az eltömődött szőrtüszőket, mind a mitesszereket tisztítják. Ezeket azonban nem szabad túl gyakran vagy túl erőteljesen használni. Erősen gyulladt bőrön sem alkalmazhatók. A fenti gyógymódokon kívül a tapasztalatok szerint a napozás is hozzájárul a pattanások gyógyulásához.

A táplálkozásról sem lehet megfeledkezni. A zsírdús, fűszeres ételek, a csokoládé és kakaó súlyosbíthatja a tüneteket. Ezért megfelelő diétával a tünetek csökkennek.

Amikor a bőrgyógyász segíthet

Ha a házi gyógymódok hatástalannak bizonyulnak, vagy ha a jelenség olyan erőteljes, hogy zavarja gyermekét, vagy hegesedéseket okoz, orvosa valószínűleg az alábbi gyógymódok valamelyikét fogja javasolni.

Hámlasztószerek: ezek a fentebb említett, recept nélkül kapható készítményeknél erősebb, de azokkal megegyező hatású anyagok.

Antibiotikumok: tabletta formájában, alacsony dózisban, hosszú ideig kell szedni. A bőrön megtelepedett baktériumok ellen hatva gyakran hoznak jelentős javulást.

Más gyógyszerek: a felnőttkori súlyos pattanásos állapotok kezelésére különféle gyógyszerek, többek között hormonok és A-vitamin-származékok is alkalmasak, ezeket azonban csak igen ritkán írják fel serdülőkorúak számára.

További részleteket olvashatnak a MediCentrumban

Ajánló:

Ha a bőrödet reggel és este is rendszeresen ápolod, ezeknek az elkeserítő pöttyöknek nem lesz esélyük.

Korábban: