Az ideális férfi

Vágólapra másolva!
Brad Pitt, George Clooney, Leonardo DiCaprio - ők azok, akiket a világon a legtöbb nő jóképűnek tart, legalábbis hármuk közül az egyiket biztosan. Egy nemrég végzett kutatásból azonban az derült ki, hogy a világ legvonzóbbnak tartott férfijait a legtöbb nő nem választaná hosszú távú partnernek, maximum néhány éjszakát töltene velük.
Vágólapra másolva!

Szögletes állkapocs, határozott szemöldökvonal, izmos testalkat: ezek a legfőbb jellemzői azoknak a fizikai vonásoknak, amelyek alapján a nők partnert választanak maguknak - rövid távra. Egy nemrég publikált felmérés szerint ugyanis, a hosszú távra választott partnerek főbb jellemzői a kerek arc, a telt ajkak és a feminin arcvonások.

A kísérlet során férfiarcokat torzítottak el úgy, hogy felnagyították vagy minimálisra csökkentették a férfias vonásaikat, és a kísérletben részt vevő nőknek ezután kellett megmondaniuk, hogy szerintük milyen viselkedés jellemző az illetőre.

Azokról az arcokról, amelyeknek a férfias vonásait hangsúlyozták, a legtöbben azt gondolták, hogy nagyobb valószínűséggel keverednek verekedésbe, szembeszállnak a főnökükkel, megcsalják a feleségüket és nem fektetnek túl sok energiát a gyereknevelésbe. Akiknek nőiesebb arcvonásaik voltak, őket jó férjnek és apának, kitartó munkaerőnek és érzelmileg stabil társnak ítélték a kutatásban részt vevők.

A felelős: a tesztoszteron

Daniel Kruger, a kutatás vezetője, aki a Michigani Egyetem közegészségügyi tanszékének kutatója, azt mondja: e témában nem először végeztek felmérést, de az eredménynek ez az aspektusa magyarázatot ad arra, hogy a nők milyen külső jegyek alapján választanak párt maguknak - és persze az is érthetővé válik, hogy miért nyerte el Brad Pitt és George Clooney is kétszer "Az év legszexisebb élő pasija" címet, a People magazin olvasóinak szavazati alapján.

"A másodlagos nemi jelleg kialakulásáért a tesztoszteron felelős, és ez a hormon összefüggésben áll a szervezet immunrendszerével is. Azok a férfiak tehát, akiknek magas a tesztoszteronszintjük, általában erősebbek és egészségesebbek" - magyarázza a kutató. Kruger szerint azonban az is egyértelműen kimutatható, hogy amikor egy férfi szervezetében magas a tesztoszteronszint, akkor a legvalószínűbb, hogy erőszakos viselkedésre hajlamos, vagy éppen megcsalja a feleségét és nem törődik a gyerekeivel.
Szendi Gábor pszichológus szerint azonban a dolog nem ilyen egyszerű. Párválasztáskor ugyanis a nő nagy dilemma előtt áll, amit érdekes vizsgálatok illusztrálnak. "Ha választani kell, akkor a nők termékeny időszakukban (ovuláció idején) a macsókat választják, nem termékeny időszakban pedig a feminin arcúakat" - magyarázza a szakember. Azt mondja, ennek az oka, hogy a macsókban a nők nem bíznak, így amikor jellemezni kell arcokat, az ilyen típusú férfakra olyasmiket szoktak mondani, hogy hűtlen, agresszív, válás lesz a vége. A feminin arcú férfiakat viszont jó apáknak, hűséges társnak, kedves embernek látják.