Vágólapra másolva!
A hetes szám misztikus, nagy erejű, dinamikus: itt van például a világ hét csodája, a hét napból álló hét, a hét szabad művészet, a hét szentség, a népmesék leggyakoribb gonosza, a hétfejű sárkány. Ahol a hetes megjelenik, mindig történik valami. A szerelem például a hetedik mennyországba repít, ám a párkapcsolatok hetedik éve mintha el lenne átkozva, sokszor szenvedést, gyakran válást hoz. Valóban átok, a csillagok, vagy esetleg csak mi magunk tehetünk róla?
Vágólapra másolva!

Hajni és szerelme életének történetéből akár bármelyik hollywoodi producer meríthetne, ha egy duplaszirupos, csöpögős, romatikus filmötletet keresne, de akár valamelyik rózsaszínfedelű mesekönyvből is előbújhattak volna. Eddig. Ez ugyanis kapcsolatuk hetedik éve, ami olyan vihart kavart, hogy csak romhalmaz maradt mögötte. Hajni csak ül a törmelékeken, értetlenül nézi a megkeseredett mézeskalács-élet maradványait.

" Két év után házasodtunk össze, úgy éreztem ennél boldogabbak már nem is lehetünk, aztán kiderült, hogy mégis. Csodálatos házat épített nekünk, beindultak az üzleti dolgaink, a gyerekek már nagyobbacskák, soha egy percig nem gondoltam, hogy baj van. Azt, hogy ekkora, pedig végképp nem sejtettem. Egy nap kiderült, hogy ő már nem akar így élni, szerinte túl sok dolgot tett meg, amiért cserébe nem kapott semmit."

A legkritikusabb időszak

"Egy házasságnak különböző fázisai vannak" - kezdi Dr. Hajduska Marianna pszichiáter, pszichoterapeuta. "Ma már elég gyakori, hogy a házasságot több éves együttélés előzi meg, így nem az esküvő időpontjától, hanem az összeköltözéstől számítjuk a fázisokat."

"Az egyik legkritikusabb időszaknak mondható, mindjárt az első év. Ez persze azokra az esetekre érvényes, amikor az ember már megállapodna, tehát nem a próbálkozós, szárnybontogatós, nagyon fiatalon kötetett kapcsolatokra kell gondolni. Az első év tulajdonképpen az alkalmazkodási időszak: nagyon sok kapcsolat borul akkor, amikor hirtelen kiderül, hogy a szerelem, a tetszés ellenére a két fél nem alkalmas arra, hogy együttműködjön, hétköznapi gondokat megoldjon."

Bővül a család, rejtve maradnak a gondok

A második kritikus szakasz, az első gyerek megszületése utáni néhány évben következik be, és ez általában valóban a hetedik év környékére tehető. Ma már ugyan ez nem olyan szabályos, mint régebben, de ha belegondolunk a klasszikus családalapítás úgy néz ki, hogy egy-két évnyi ismeretség után jön házasság, majd hamarosan a gyermekvállalás. Mire a csöppség kinövi a karonülő korszakot, esetleg óvodába megy, addigra jutunk el a hetedik évhez, addigra gyülemlenek fel azok a ki nem mondott feszültségek, amik ez idő alatt tornyosulnak, s megoldatlanságuk miatt robbanást okoznak. Az első gyermek megszületése után ugyanis mindkét felet érik traumák, hiszen már nem csak egymásnak kell élni - ám ilyenkor még feltehetően nagyobb az öröm, a tolerancia az elégedettség érzés, így eltörpülnek a sérelmek.

Nő a felelősség, csökken az intimitás

A legjelentősebb változás ilyenkor, hogy a női és férfi szerep felcserélődik szülői szerepre, háttérbe szorul az intimitás, a szexualitás, az egymásnak tetszeni vágyás, s ennek hátrányai csak később törnek felszínre. A férfiak elhanyagolva érzik magukat, a nők pedig úgy gondolják, nem kapnak elegendő segítséget, hiszen a férj dolgozik, amikor pedig otthon van fáradt, pihenésre vágyik.
A nőknél sokszor előfordul, hogy mindenben maximálisan akarnak teljesíteni, ezért aztán túlszorongják az egészet, kevesebb a beszélgetés, a kommunikációs oldás, ezer meg ezer probléma adódik ebben az időszakban, ami orvosolatlanul marad.

"Rengeteg például a szexuális sérülés. Gyakran előfordul például, hogy a nők, az első baba születése után, egy kis időre elveszítik a libidójukat. Nehezen kiküszöbölhető hiba az is, hogy a kismamák kiköltöznek a gyerekszobába - éppen azért, hogy az éjszakai szoptatással ne zavarják életük párját - s közben szem elől tévesztik, hogy ezzel a gesztussal éppen az addigi intimitást vonják meg a férfitól."

A hetedik év krízise, tehát általában az első gyerek megszületésének meg nem élt, ki nem beszélt konfliktusainak elhúzódó kibontakozása" - mondja Hajduska Marianna.
"Tapasztalataim szerint az óvodás korú gyerekek szüleinél igen nagy a válások aránya, ami egyébként minden életkorban krízis a gyermek számára, de ilyenkor kifejezetten, hiszen az alap biztonságot, a család rendíthetetlenségében való bizalmat veszítik el."