A háborúkovácsok özvegyei

Vágólapra másolva!
Egy felmérés szerint a számítógépesjáték-függők hetente több mint 40 órát töltenek a virtuális világban - illetve még ennél is többet, hiszen amikor nincs kéznél a monitor, akkor a fejükben zajlanak a csaták. Miért és hogyan lesz valaki játékfüggő? Van-e hasonlóság a szerencsejátékok megszállottjai és a gamerek között? Ez a fajta függés a fiúk játéka, vagy néha a csajok is úgy vannak vele? Szereptévesztő szerepjátékosokat magyaráz a pszichológus.
Vágólapra másolva!

"Az egész úgy kezdődött, hogy elmentem az emberek fővárosába, ahonnan a helyi tolvajcéhtől felvettem küldetést" - meséli Bence. A 17 éves fiú igazi "kocka" - ahogy ez a korosztály a számítógépfüggőket hívja. A warcraftos kalandjaiban griffel repül, Veszedelem nevű élőholtakkal vív meg, és megbünteti a gyilkosokat. Bence naponta 4-5 órát játszik, sokszor még hajnali kettőkor is a billentyűk felett görnyed, néha az iskolában pótolja az alvást. Azt viszont tagadja, hogy játékfüggő lenne. "Bármikor le tudnék állni, de minek? A játék kikapcsol, olyankor elfelejtem, milyen görények a tanárok, hogyan bosszantanak fel az osztálytársak. Ott én vagyok az ász, nem a matekzsenik."

Online falvak vonzásában

Az, hogy egy tizenéves rá van kattanva egy szerepjátékra, ma már egyáltalán nem ritka. Az viszont, hogy egy felnőtt ember is képes feláldozni a családot, barátokat, értelmes szórakozást, szóval mindent, ami a való világhoz köti, ritkább és több, mint veszélyes.

Zénó egy faluépítgetős online játék rabja. Képes volt már bekéredzkedni egy kocsma irodájába, tanári szobába, művelődési ház géptermébe - hogy meglátogathassa a településit. A falvakat a gyerekeiről, a feleségéről, az anyjáról nevezi el, és mindezt úgy képes közölni a névadóval, mintha az valami különleges megtiszteltetés lenne.

"A feleségem persze, amikor elmeséltem neki, hogy ilyen módon tettem halhatatlanná, csak annyit mondott, jobban örülne neki, ha inkább a valóságban foglalkoznék vele. Közben észre sem veszi, hogy pont miatta húzom magamra a monitort, így legalább nem kell veszekedni és azt hallgatni, hogy milyen rendetlen, faragatlan, beképzelt senki alak vagyok. Sokkal jobb a játékostársakkal beszélgetni."

Zénó felesége eközben a válást fontolgatja, és pszichológust keres - szerinte ugyanis a férje hobbija már egészségügyi probléma.

Heti 40 óra játék

A Times Onlie cikke is azt támasztja alá, hogy a számítógépes játkok - csak úgy, mint az alkohol vagy a szerencsejáték -, túlzásba vitt "fogyasztásukkal" képesek olyan függőséget kialakitani, ami ledarálhatja az emberi kapcsolatokat. Az írás egy bizonyos játékról, a World of Warcraftról közöl megdöbbentő adatokat, ijesztő történeket. A sok hasonló sztori közül az egyik Carolyné, aki gyakorlatilag már özvegynek érzi magát, mert férje annyira el tud merülni a játékban, hogy csak az étkezéseknél tűnik fel, és néha WC-re megy közben.

A történetek mellett az adatok is sokkolóak: a cikk szerint világszerte 11 millió játékost számlálnak, akiknek az átlagéletkora 35 év. A gyártó ugyan nem hozza nyilvánosságra a játékkal átlagosan eltöltött időt, de vonatkozó tanulmányok szerint ez a szám akár heti 25-40 órát is elérheti.

Öngyilkosság a játék miatt

A cikk szerzője nem tör egyértelműen pálcát a megszállottak fölött, sőt úgy gondolja, hogy a betegség kialakulásában a játéknak is része van: "Könnyű lenne kijelenteni, hogy a játékosok a hibásak, amikor a játék is okolható. Úgy van kitalálva, hogy folyamatosan játszani kelljen, és a céh szociális nyomást gyakorol az egyénre, hogy gyakran játsszon. A felmérésemben részt vevő feleségek szerint a párjuk heti 40,8 órát játszik, ez megfelel egy teljes heti munkaidőnek. Vajon mikor jut idejük egymásra?"

Az életükből szinte minden mást kizáró játékosok egy része azonban már ráébredt, hogy valamit tennie kell: közülük sokan pszichológus segítséggel próbálnak leszokni. Amerikában már több önsegélyező csoportot is létrehoztak a leszokni akarók számára. Ezek egyike az Olganon, egy internetes, önsegítő honlap, amelyet 2002-ben alapított a szenvedélybetegek segítségére E. Woolley, akinek 17 éves fia, Shawn öngyilkos lett, az online játék okozta függősége miatt. A site tele v an gyógyult önkéntesekkel, akik jó tanácsokkal, sorstársi együttérzéssel támogatják az idelátogató szenvedélybeteg gamereket.