Céline Dion ezentúl a Chryslernek énekel

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: Hölgyfórum
A Chrysler reklámplakátja

A DaimlerChrysler AG autógyártó cég kedden tette közzé a hírt, ám attól mindkét fél elzárkózott, hogy nyilvánosság elé tárja a szerződésben szereplő pontos összeget. A férjével, René Angelillel és kisfiával, René Charlesszal töltött pihenőhónapok után Dion a Chrysler azon új modelljeit fogja népszerűsíteni, melyeket a cég a német Daimlerrel közösen fejlesztett ki, miután 1998-ban fuzionáltak. Céline Dion nemcsak az arcát adja a kampányhoz: a szerződésben az is szerepel, hogy olyan zenei felvételt kell készítenie, melyet a kampány során felhasználhatnak. "Tetszett az ajánlat - nyilatkozta Dion -, hiszen zenét akarnak. Ez igazán nem kíván tőlem nagy erőfeszítést - ez az, amit amúgy is csinálok. Egy szerelemről és szenvedélyről szóló dalt fogok készíteni nekik" - mondta. Az első Céline Dion-os Chrysler-reklám januárra várható.

Nem ez az első alkalom, hogy Dion és a Chrysler együtt dolgoznak: az énekesnő tizenhárom évvel ezelőtt már szerepelt az autógyártó cég egyik reklámfilmjében, melyet angolul és franciául is sugároztak. De ha valakit nem érdekelnek a limuzinok, akkor sincs oka az elkeseredésre: ha már nem autózhat együtt Dionnal, akkor legalább az a lehetősége megvan, hogy úgy illatozzon, mint ő; Céline reklámozza ugyanis a Coty kozmetikaipari cég egyik új parfümjét is.