Céline Dion csillagot kapott

Vágólapra másolva!
A kanadai énekesnő tegnap megkapta a saját csillagját a hollywoodi hírességek sétányán. Az eseményen Céline Dion több mint ezer rajongója szeme láttára sírásban tört ki, amikor nemrég elhunyt édesapjára emlékezett.
Vágólapra másolva!

- Mindig is ő volt a legnagyobb rajongóm, a halála sokat változtat az életemen - mondta az énekesnő, akinek az édesapja hosszas betegeskedés után decemberben halt meg, nyolcvanéves korában.

Az eredeti tervek szerint már tavaly márciusban megkapta volna a csillagot Dion, ám a szervezők az iraki háború miatt elhalasztották az eseményt. A kanadai sztár a 2244. híresség, aki ebben a megtiszteltetésben részesült.

A csillag leleplezését követően az énekesnő a rajongóknak és a férjének is megköszönte az állandó támogatást, amely nélkül saját bevallása szerint soha nem jutott volna ilyen messze.