Dido, a szomorú hangú énekesnő

Vágólapra másolva!
Dido 1971. december 24-én született Londonban. Kevesen tudják róla, hogy nevét egy afrikai harcos királynőről kapta, és azt sem, hogy vezetékneve Armstrong, mintha a későbbi életében kialakult jazz iránti rajongását húzná alá.
Vágólapra másolva!

Dido még csak ötéves volt, amikor megalapozta zenei pályafutását, és nem is akárhogyan: egyszerűen eltulajdonított az iskolából egy furulyát. Nem büntették meg a lopás miatt, hanem inkább egy év múlva felvették a londoni neves zeneiskolába, a Guildhall School of Musicba. Egy éven keresztül hurcolta magával mindenhová a felvevőjét, és addig gyakorolt a maga módján, hogy a zeneiskola nem tudott nemet mondani a kislány jelentkezésére. Megérzésük jó volt, Dido bebizonyította: született zenei tehetség. Tízéves korára már játszott a zongorán és a hegedűn, és gyönyörűen énekelt. Tinédzser évei alatt ismerkedett meg a fiútestvéreitől elcsent keményebb zenei felvételekkel, többek közt a The Clash nevű punck-rock bandával, vagy a Duran Durannal. Ezek az évek még a klasszikus zene beépítésével és a pop-rock-funky irányzatok kóstolgatásával telt Dido számára.

A jazzmuzsika és az éneklés iránti vonzódása nem hagyta nyugodni tovább. Különböző garázszenekarokhoz csapódott, akikkel lokálokban lépett fel London-szerte. Annak ellenére, hogy bátyja, Rollo figyelmeztette, ne hagyja ott napközbeni állását, Dido mégis a Rollo által alapított együttes, a Faithless albumán énekelt először profi énekesnőként.

Jogi egyetemre is járt, közben könyvkiadóban dolgozott ügynökként, de ezek mind csak élete mellékvágányait jelentették. Rollo 1995-ben alapította együttesét, a Faithlesst, és ebben az évben már ki is adták debütáló lemezüket. Dido addig környékezte az együttes stúdióját munka közben, hogy azok beleegyeztek, ő is hozzájáruljon vokálmunkával a zenei anyag kialakulásához. A Reverence című album hatalmas siker lett, ötmillió példányszámban kelt el, a Faithlessnek pedig egy kétéves turnésorozat lehetőségét hozta. Dido végigturnézta velük az országot, közben pedig szólókarrierjét készítgette elő azzal, hogy amint visszatértek Londonba, a saját maga alkotta dalok demofelvételein dolgozott.