Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Grafológusi és gimnáziumi tanári végzettséggel rendelkezem. Diplomámat az ELTE Bölcsészettudományi Karán szereztem, grafológiai tanulmányaimat a Grafológiai Intézetben végeztem. Jelenleg tranzakció-analízist (TA) tanulok.

Grafológusként analízisek készítésén túl a grafológia és a TA lehetséges kapcsolódási pontjainak feltárásával, valamint a családon belüli erőszak áldozatainak kézírásával foglalkozom. Részt vettem az Oktatási Minisztérium támogatásával megvalósult IKTA-projektben, melynek eredménye az eredeti kézírás-felismerő- és aláírás-azonosító készülék létrejötte.

Társszerzője és szerkesztője vagyok az Árulkodó írásjegyek - Bevezetés a grafológia elméletébe és gyakorlatába című oktató CD-ROM-nak és szintén egyik szerzője a már megjelent, A betűk históriája című írás- és grafológiatörténeti kiadványnak.

Grafológusként és tanárként akkor érzem jól magam, ha a duktorokkal - és hallgatóimmal - való együtt munkálkodásból új szempontok születnek meg, melyek segítségül szolgálnak azoknak, akik hozzám fordulnak tanácsért. Fontos megjegyezni, hogy ez mindig közös munka: azt gondolom és úgy érzem, legalább annyit tanulok hallgatóimtól, mint amennyit ők kapnak tőlem - és ez tágabban, a szakmai kérdéseken túli dolgokra is vonatkozik.

Nemes Antónia
Grafológiai Intézet