Auth Csilla új vizeken

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

- Nemrég egy fellépésem során óvódások énekelték az Érzést, remélem, ők már a mi feldolgozásunkat ismerik, nem a régi dalt - kezdte az énekesnő, aki többek között a régi Edda-himnusz feldolgozásával tűnt fel. - Amúgy egy régi nyilatkozatom kissé ferdítve jelent meg, semmi bajom nincs a mai tinédzserekkel, csak annyi a gond, hogy nem mindig megfelelő színvonalú zenét kapnak.

A művésznő meglepte édesapját egy cd-re énekelt dallal: fél évig titkolóznia kellett előtte, ez jelentette számára a legnagyobb nehézséget. Csilla újaban duettet énekel a Bolyki Brothers-ből ismert Bolyki Balázzsal. - Tehetségesnek tartom a négy fiút - kommentálta döntését. - Duettet fogunk énekelni a lemezen is, de nem szeretnék stílust mondani. Színes, eredeti dal lesz.

- Az Eddától az Érzés feléneklése nem saját ötlet volt, egy barátnőmnek jutott eszébe - folytatta. - Ha egy magyar dalt és szöveget jobbára változatlan formában feldolgozol, nem is kell a szerzők beleegyezése, nem kell engedélyt kérni. Persze mi udvariasságból megtesszük ezt a lépést.

A nézők sms-eire válaszolva a gyermekvállalást halogató énekesnő elmondta, hogy a színpadi fellépést nem érzi munkának, így igazán nincs mit kipihennie. Az állandó partnerre vonatkozó kérdést kikerülte, mondván, hogy magánélete csak rá tartozik. A rádiózás is szóba került a kissé kurtára sikeredett interjú végén: - Valóban hiányzik a rádiós munka, de azt hiszem, hogy jelenleg nincs olyan státusz, amely nekem megfelelne. Szerettem csinálni, de nekem a dolog spontán jellege tetszett igazán, mostanság meg minden zene számítógépről megy.