Szandi: vehemens csaj vagyok!

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

- Abnormálisan szeretem azt, ha tele vagyok pakolva gyerekekkel - mosolygott Szandi a kamerába, majd gyorsan folytatta, hogy maradéktalanul kihasználja a rendelkezésére álló perceket. - Amikor csak lehet, viszem őket magammal. Tegnap például Fenyő Mikivel mentünk próbálni a margitszigeti koncertre, oda is elvittem a gyerekeket. Persze nem ragaszkodom hozzá, hogy énekesi pályára lépjenek. Várom már, hogy jöjjön a harmadik: egy jósnő előre megmondta, hogy három gyerekem lesz és azt is eltalálta, hogy az első lány, a második fiú lesz. Azt is megjövendölte, hogy Blanka gyógyítói pályára lép majd.

- Nem történt komoly összeveszés, csak felfújta a sajtó - válaszolt, mikor a Fenyővel való konfliktusáról faggatták. - Még jó, hogy nem verekedésről írtak a lapok! Nem volt gond, 96-ban is felléptem a BS-bulin, 98-ban a Hotel Mentholban, és most meg a margitszigeti koncerten is ott leszek, persze Fenyő-dalokat énekelek majd. Miki egy érzékeny művészember, könnyű vele hajba kapni. Végül anyukámmal elmentem megnézni a Made in Hungáriát, ott békültünk ki, mivel nem szeretek rosszban lenni senkivel.

- Én egy vehemens csaj vagyok és ez érezhető lesz az új lemezemen, ami már szeptember közepén a boltokban lesz - újságolta a kétgyermekes anyuka. - Lesznek rajta bulis, táncolható dalok. Talán egy kicsit megkomolyodtam, mert ez egy érett lemez lesz és a hangom is mélyebb. Nem tanultam soha énekelni, skálázni sem szoktam a fellépések előtt, nem is tudom, hogy kell.

- Nyaralás? Nem volt, egész nyáron az új albumon dolgoztam - közölte Szandi nagy vidáman. - Bogdán Csaba, a férjem írta az összes dalt. A lemezen érződik majd, hogy egy szeretetteljes közegben készült, az otthoni stúdiónkban.