Diákok takarítják a Balaton déli partját

Vágólapra másolva!
Háromszáz legénykét és ifjú hölgyet fogtak munkára, mivel már tavaly is szorgalmasan dolgoztak: ezúttal is diákok takarítják, tisztítják a Balaton déli partját június 28-tól augusztus 20-ig.
Vágólapra másolva!

Balatonszemesen és Balatonbogláron összesen háromszáz, környezetvédelmet tanuló középiskolás táborozik két hetes turnusokban a vízügyi kirendeltség és a Vasi Diákszövetség szervezésében. Az első csoport vasárnap érkezik, s hétfőtől napi hat órán át gyűjtik az uszadékot, szedik a szemetet a partvédő kövek közül és a parton. Ebben segítségükre lesz egy, az idén először üzembe helyezett kétéltű jármű is, amely a sekély vízben összegyűjti és kirakja a partra az uszadékot.

Forrás: MTI

A munkát a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság munkatársai koordinálják, biztosítják a munkaeszközöket, a munkaruhát, és gondoskodnak a fiatalok által összegyűjtött szemét elszállításáról. A szállásért és az ellátásért a diákoknak nem kell fizetniük, továbbá szabadidős programokról is gondoskodnak számukra a szervezők.

A part takarítására a vízügyi igazgatóság pályázatot írt ki, amelyre négy jelentkező volt. Közülük a Vas megyei diákszervezet adta a legjobb ajánlatot, és ők feleltek meg mindenben az előírásoknak. A nyári parttakarítás összesen 20 millió forintba kerül, ebből 17 millió forintot a szaktárcától kaptak. A parti sáv tisztítására alkalmas kétéltű járművet 18 millió forintért vásárolta a vízügyi igazgatóság. Ezt az állami költségvetés finanszírozta, csakúgy, mint a szezon előtti nagytakarítást, amire mintegy 5-6 millió forintot költöttek.

A diákok az elmúlt nyáron 460 köbméter szemetet gyűjtöttek össze. Az idén kétszer annyi diák vesz részt a parttisztításban, így várhatóan a tavalyinál is hatékonyabb és látványosabb lesz a munkájuk.