Szex és zene a glastonburyi fesztiválon

Vágólapra másolva!
A glastonburyi fesztivál legjobb zenekara a Muse volt 36 százalékkal, megelőzve a 30 százaléknyi szavazatot szerző Paul McCartneyt. A becslések szerint a 36 500 látogató közül minden negyediknek volt szexuális élménye a június utolsó, hosszú hétvégéjén tartott angliai rendezvényen.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Az érdekes közvélemény-kutatást a britek legtekintélyesebb zenei magazinja, a New Musical Express tette közzé. A megkérdezettek 60 százaléka hihetetlenül jónak tartotta az idei fesztivált, 30 százalékuk pedig úgy gondolta, hogy megérte a "pénzkidobás". Hét százalék egyszerűen "oké"-val válaszolt erre a kérdésre.

A legjobban tetsző bandák közé bekerült a fiatal, skót Franz Ferdinand zenekar is 23 százalékkal. Meglepetésre az óriási publicitást kapó Oasis szereplése csalódás volt, mert a kapott 6 százalék bukásnak minősíthető.

Érdekes eredményt hozott a nem várt sikert elért együttesek ötöse. Számunkra is figyelemre méltó, hogy a budapesti Sziget fesztiválra készülő Scissor Sisters meghódította Glastonburyt, ugyanis 36 százaléknak az "Olló Nővérek" tetszettek legjobban. Második lett a jó öreg Paul McCartney 21 százalékkal, míg a Muse végzett a 3. helyen 17 százalékkal.

A szexualitással kapcsolatban feltett kérdésekre adott válaszokból kitűnik, hogy a koncertlátogatók már a Glastonburyba való érkezésük napján - a hét közepén - sem fogták vissza magukat, de a csúcspont a "szombat esti láz" idejére esett 28 százalékkal. A szexuális partnerek 43 százaléka a fesztivál idején ismerkedett meg. A "tetthelyre" is rákérdeztek, itt a régmúlt időkben is népszerű sátor végzett az élen 70 százalékkal, toronymagasan megelőzve a természet lágy ölét (17 százalék), az autót (8 százalék) és a mellékhelyiséget (5 százalék).