Vágólapra másolva!
Az 1998-as magyar szépségkirálynő volt ezúttal a Borsodi Beach vendége. Mesélt újabb sikeréről, a forró, elviselhetetlen, görög nyárról, az éjszaka árnyairól, a settenkedő tolvajokról és a lányok közti rivalizálásról.
Vágólapra másolva!

38 lány részvételével zajlott a napokban Görögországban a Miss Tourist Planet nevű szépségverseny, erről tért haza diadalittasan a győztes magyar lány. "Amerikai versenyző nem volt, de például libanoni igen. Engem a hawaii versenyen szúrt ki a szervező. Eleinte nem volt kedvem kint lenni egy hónapot Athénban, a legnagyobb kánikulában, de végül nem bántam meg!"

Éva kis híján lefordult a színpadról: "Egyszer rosszul lettem a hőségtől, persze fekete pólóban kellett feszítenem. Levettem, és csak később szóltak, hogy 44 fok volt épp akkor. Megnyertem a versenyt, 3 ezer dollár volt a díj" - dicsekedett a koronával. Arra a kérdésre, miszerint esznek-e a lányok a mustra előtt, csak legyintett: "Ilyen helyekre nem csontkollekciók mennek. Ez szépségverseny, nem modellek felvonulása!"

Aktképek is készültek róla, de ez csak akkor számít, ha valaki Miss World vagy Miss Universe versenyre megy - akkor ez kizáró ok. Újabb képeinek jelentős részét viszont ellopták, épp a napokban: "Ibizán elvitték a kamerát. A fotók nagy része a laptopon volt, de az is eltűnt. Gyanútlanul aludtunk a szálláson, akkor történt, éjjel. Mellettünk turkáltak a rablók. Ibizára soha nem megyek vissza, elég volt. Ezért kellett hazajönnünk" - mesélte csalódottan.

Mint korábban érezhettük, van némi lenézés a "szépségek" és a modellek közt, de hogy van-e komoly rivalizálás egymás közt (nyilván van), arra nem kaptunk értékelhető választ. "Jóban vagyok a többi lánnyal. Nem járunk össze, mert sok munkánk van, elfoglaltak vagyunk" - búcsúzott a korábbi szépségkirálynő.