Először lett fekete hölgy Miss Nevada

Vágólapra másolva!
A Las Vegas-i lány tizenegy riválisát győzte le a hétvégén, így ő lett az első fekete hölgy, akit Miss Nevadának választottak. Elisabeth Muto képviseli majd az államot szeptemberben, a New Jersey-i Atlantic Cityben tartandó Miss America-választáson.
Vágólapra másolva!
Forrás: ==
Forrás: ==

"Tíznapos sem voltam, onnantól fogva Nevada része vagyok. Azóta a nevadaiak szeretnek és támogatnak engem" - mondta meghatottan az erősen lokálpatrióta hölgy.

Élete immár sínen van, de a kezdet kissé döcögősre sikerült: születése után, 1980 januárjában a Reno-Tahoe repülőtéren találták meg az elhagyott csecsemőt, akit anyja "elfelejtett" vagy szemrebbenés nélkül sorsára hagyott. Végül egy nevadai pár fogadta örökbe a csöppséget.

A hölgy a vegasi Nevada Universityt látogatta, itt szerzett kereskedelmi diplomát. Ez a korona nem volt egészen váratlan, ugyanis tavaly augusztus végén Miamiban már őt választották meg Miss Black USA-nak. Akkor negyven barna bőrű szépséget utasított maga mögé.

A Miss Black USA szervezete 1986 óta rendezi meg a döntőt a fekete lányok számára, ezen 18 és 27 év közötti hölgyek vehetnek részt. Az afroamerikai öntudatot fontosnak tartó rendezők tanulási lehetőséggel, értékes karórával, több szekrényt megtöltő ruhaneművel és - többek közt - szépségápolási termékek százaival jutalmazzák a győztest.