Soma uralja a Vénuszt

Vágólapra másolva!
A jazzénekesnő és médiaszemélyiség Soma volt ezúttal a Borsodi Beach vendége. Augusztus 5-én a Sziget Fesztiválon is énekel, de nem erről beszélt elsősorban. Főképp angliai kalandjait ecsetelte, majd a személyes, érzelmi és mentális hullámvasútról is mesélt egy hangyányit. A Megasztár zsűritagjának jelenleg dagály van. Ez a kellemes állapot nem tart sokáig, majd jön újra az apály - véli ő.
Vágólapra másolva!

Soma előbb egy mélyen dekoltált fekete felsőben és egy pirosas szoknyában - nyelvpiercingjét büszkén megmutatva - előadta Örök gyerek című dalát, majd elújságolta, hogy egy angliai fesztiválról tért éppen haza, hol egyedül ők voltak magyarok.

"Izgultam az ott készített dal miatt. A férjem írta a zenét, a dallamot és a szöveget pedig én. Sex and love, deep and hard lett volna eredetileg a refrén, de a fellépés előtt jött az egyik szervező, hogy így nem lehet. Végül azt énekeltem, hogy true and wild. Minden zenekar három dalt adhatott elő, tíz perc volt erre. A harmadik dalt magyarul énekeltem, mindenkinek fülig ért a szája. Nagyon mosolyogtak, sikerünk volt."

A művésznő igyekezett definiálni stílusát is, melyet leginkább - bár kissé elbizonytalanodva - az acid jazz progresszív verziójaként írt le. Bár jobbára magyarul dalol, az értelmetlen szöveget sem veti meg: "Szeretek halandzsázni, ez sokat kihoz a tudatalattiból" - közölte, majd megnyugtatta híveit, hogy már leszerződött a csatornához és ott lesz a Megasztár szeptemberben induló műsorának zsűrijében.

Forrás: TV2

A csillagok állásával kapcsolatban elmondta, hogy egy horoszkópot nem tud komolyan venni, inkább elmegy 2-3 asztrológushoz, hogy leellenőrizze őket. "Én harminc évesen voltam egy bizonyos csúcson, aztán három évig semmi nem volt. Már tudom, hogy ez egy apályperiódus volt. Apály-dagály, kilégzés-belégzés, ez mindennek a lényege. Ne a bolygók uraljanak! A tudatosan élő ember eljut oda, hogy uralja a bolygóját. Én uralom a Vénuszt!" - szónokolt a művésznő.

Soma azon is elmélkedett, hogy vajon merre sodorja őt a szeszélyes, kiszámíthatatlan sors. "Ez az otthonom, ez a fészek. De nem itt fogom leélni az életem" - tűnődött. Eztán a főszezon kerül szóba: "Nyár? Bunda. London. Szőrös csizmában dideregtem, öt fok volt. Egy hétre Prágát is láttam" - mesélte.