Belülről fakadó barátságos mosoly, derűs nyugalom, magukhoz hívott angolul beszélő kolléga - nagyjából ezek a fő jellemzői a riói olimpián dolgozó önkénteseknek. Idegeskedés, stressz még akkor sincs, amikor épp az egész világ figyelme zúdul rájuk, és a fenti pikáns megjegyzés ellenére nagyon is jó arányban beszélnek angolul a helyi fiatalok.
Persze önkéntesek mindenfelől jöttek. Találkoztunk egy német sráccal, aki korábban kézilabdázott, most is a kéziscsarnokban dolgozik majd, ahol láthat is néhány meccset - mindezért cserébe azt sem bánja, hogy nem kap fizetést, a repülőjegyet és a szállást is maga állja, az anyagi ellentételezés mindössze az önkéntes formaruha és egy ajándék óra.
A stuttgarti fiatalembernek magyar főnöke van a munkahelyén, tudja is, hogy pólóban a magyarok a császárok, és a világ élvonalába tartozó úszókról és kajakosokról is hallott. Azt pedig kifejezetten sajnálja, hogy nem lesz magyar kézilabdacsapat Rióban, pláne mert az egyik kedvenc játékosa Nagy László.
Korábban - például a pekingi olimpián - előfordult, hogy magából a sportból semmit sem láthattak az önkéntesek, Rio egyik nagy vonzereje éppen az, hogy e téren lazultak a szabályok. Hanem a brazilok odaadását elnézve nem igazán számítanak a szabályok, megkapó lelkesedéssel igyekeznek minden kérdésre megfelelni. Nem ők az olimpia főszereplői, de nélkülük aligha működne ez a hatalmas gépezet. Néhány nap múlva már senki nem beszél majd ezekről a mosolygós fiatalokról, addig viszont jusson nekik is a rivaldafényből, teljes mértékben megérdemlik.