Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A magyar kardvívás történetében csak Fuchs Jenő (1908, 1912) és Kárpáti Rudolf (1956, 1960) tudta megvédeni az olimpiai bajnoki címét. Nem lehet rossz érzés ilyen illusztris társasághoz tartozni.
Még csak keresem a szavakat, nagyon boldog vagyok. Most érzem át, hogy az elmúlt négy évben mennyi munka áll mögöttem és a csapatom mögött. Nagyon hálás vagyok nekik ezért a munkáért, és végig úgy éreztem, hogy ez a munka, amit elvégeztünk, megérdemel még egy aranyérmet. Az olimpia előtt eljátszottam a gondolattal, hogy milyen csapathoz tartoznék, ha ismét aranyat nyernék, Fuchs Jenő és Kárpáti Rudolf mellet még a szovjet Viktor Krovopuszkov, valamint a francia Jean-Francois Lamour tudott duplázni. Én vagyok az ötödik, és örülök annak, hogy ezt a magyar hagyományt feleleveníthettem, rengeteg olimpiai bajnoka van a sportágunknak, fontos a sikereikre emlékezni, és a hagyományokat őrizni.
Te is úgy érezted, hogy ahogy Londonban, most is a döntő volt a legkönnyebb meccsed?
Örülök, hogy kívülről így tűnt, de nem volt könnyű a döntő. Olyan stratégiát kellett választani, amivel az ellenfelem roppant dinamikus és agresszív vívását rögtön a rajt után meg tudom törni, és így nem tud lenyomni a pástról. Ez összejött, és ebből nem tudott váltani, persze adott szép tusokat, de szerencsére az asszó képe olyan maradt, amilyennek elterveztük, és nekem csak ezt kellett végigvívnom.
Számított az a döntőben, hogy te már pontosan tudtad, mivel jár az, amikor az ember az olimpiai aranyért lép pástra?
Londonban olyan állapotban vívtam az olimpiai döntőben, amely lehet, hogy többször nem fordul elő a pályafutásom alatt. Ez most nem ilyen volt. Most sokkal tudatosabbnak kellett lennem, több energiámat vitte el, hogy ne figyeljek a közönségre, hogy a következő tuson járjanak a gondolataim. Jó volt, hogy az edzőm, Decsi András ott volt mögöttem, és bármikor kinéztem rá, felhívta a figyelmemet, hogy a következő tus számít, nem érdekes, mi történt, azt raktározzuk el, és fókuszáljak a következő találatra. Ez mindig visszarántott engem az asszóba, úgyhogy hálás vagyok neki ezért.
2015 szeptemberében edzőt váltottál, Somlai Béla helyét akkor vette át Decsi András. Bátor húzás volt, de bejött.
Az idei év előtt azt mondtam erről, hogy majd az eredmények megmutatják, jó döntés volt-e. Decsi Andrissal nagyon jól megértjük egymást, harmonikusan tudtunk együtt dolgozni, és csodálatos, hogy egy ilyen jó felkészüléssel hangolódtunk egymásra, ahol az edzéseket is élveztem nap mint nap. Fantasztikus, hogy ez egy aranyéremmel is párosult a végén. Ugyanakkor az előző edzőmnek, Somlai Bélának és a nevelőedzőmnek, Gerevich Györgynek is nagyon hálás vagyok, hiszen nélkülük nem lennék az a vívó, aki most vagyok.
A négy évvel ezelőtti és a mostani menetelésed is nagyon meggyőző volt kívülről nézve, melyik aranyérmet volt nehezebb megszerezni?
Reméltem, hogy ilyen elemzésekbe majd csak 1-2 hónap múlva kell belemennem (nevet). Ez egy nagyon nehezen megnyert olimpiai arany volt. Mind fizikálisan, mind mentálisan rettenetesen elfáradtam, kiadtam magamban a maximumot az asszókban. Nehéz pillanatokat kellett megoldanom, már a második asszómtól kezdve, és bár talán nem voltam olyan állapotban, mint Londonban, a küzdeni tudással, a tudatos koncentráció erősítésével és a megfelelő taktika kiválasztásával meg tudtam nyerni a meccseimet.
Olyan érzése volt az embernek az asszóid nézve, hogy ahogy közeledtél a döntőhöz, úgy kerültél egyre jobb formába, te is így érezted?
Abszolút így éreztem. A második asszó után leesett rólam egy teher, utána viszont nehéz helyzet elé állítottak, hiszen a fehérorosz Bujkevics legyőzése után nagyjából öt-tíz perccel már indulhattam a román Dolniceanu elleni negyeddöntőre. Képzelhetitek, hogy milyen fizikális állapotban voltam akkor. De sikerült összekapnom magam, sikerült ugyanúgy koncentrálnom, mintha épp akkor keltem volna ki az ágyból, és ezek után már az ott mutatott teljesítményemmel is elégedett lehettem. Az elődöntőben helyenként már szép tusokat is tudtam adni, a döntőre pedig jó taktikát választottunk, ami mindent vitt.
Öt magyar aranyérem született eddig Rióban, és mind az ötöt Vasas-sportoló szerezte. Mit szólsz ahhoz, hogy a klubod ilyen előkelő helyen áll az éremtáblázaton?
Nagyon büszke vagyok a klubomra, hihetetlen jó érzés olyan egyesületben sportolni, ami igazi családnak számít. 9 éves korom óta a Vasas sportolója vagyok, és örülök annak, hogy Tokióig megvan a szerződésem. Büszke vasasként hordom az aranyérmet.
Beavatsz minket abba, hogy néz ki az elődöntő vége és a döntő eleje közti időszak? Ilyenkor vissza kell fogni, mert már nagyon mennél vívni, vagy el tudsz lazulni teljesen? Mennyire foglalkoztok például az asszóval?
Szűk másfél óránk volt a döntőig, úgyhogy kezdésnek megnéztem a másik elődöntőt, és abból felépítettük a taktikát. Utána 20-25 perc pihenés következett, aztán iskoláztam az edzőmmel, onnan mentem a callroomba, és már el is jött a döntő. Szerencsére ilyenkor nincs annyi idő, hogy az ember elkezdjen agyalni azon, hogy olimpiai döntőben van, megvannak a feladatok, azokat kell végigzongorázni.
Mitől ilyen jók most a magyar vívók Rióban?
Nehezen elemzem a többiek mutatott teljesítményét, már csak azért is, mert teljesen külön készültünk fel. Személy szerint én hálás vagyok a vívószövetségnek, hogy a felkészülésemet azon a helyszínen, azzal a stábbal és akkor végezhettem el, amikor szerettem volna, ebben voltak osztrák és német edzőtáborok, de megfordultunk Telkiben is. Szerintem a többieknek is sokat számíthatott a jól összerakott felkészülés.
Édesanyád azt mondta négy éve, amikor olimpiai bajnok lettél, hogy mostantól minden versenyen felszabadultan versenyezhetsz majd, mert teljesítetted a legnagyobb álmod, amire gyerekkorod óta vágytál. Tényleg megvan benned ezt a fajta felszabadultság?
A felkészülés során és a versenyen is nagy erőt adott, hogy én ezt egyszer már megcsináltam. Tudom, hogy milyen terhet kell tudni feldolgozni egy olimpián, hogy milyen gondolatokat nem szabad beengedni, és mi az, amire figyelni kell egy-egy asszó előtt. Ezek a tapasztalatok végigkísértek a riói úton is természetesen, nem mondom, hogy ezáltal könnyebb volt az aranyat megnyerni, de ezek nélkül vagy nem ment volna, vagy sokkal nehezebben.
Hogy ünnepled meg, hogy immáron kétszeres olimpiai bajnok vagy?
Most elmegyek a doppingszobába, ahol megiszom az első vizemet (nevet). Nem terveztem még semmilyen ünneplést, szeretnék majd visszajutni az olimpiai faluba, megölelni a csapattársaimat, aztán leülni picit, és átgondolni az egész napot, aztán meglátjuk majd a többit.
