"A védekezésünkben nem voltak olyan hibák, mint eddig, mégis kaptunk olyan gólokat, amelyet nem kellett volna" - mondta hatalmas sóhajok kíséretében Szücs Gabriella, miután a női pólósok 12-12-es meccs után büntetőkkel 7-6-ra kikaptak az oroszoktól, ezzel lemaradtak a bronzéremről. A végén az ellenfél az utolsó akciónál, emberelőnyben, az utolsó másodpercben egyenlített.
"Az utolsó hátrány nagyon fáj – mondta az Origónak Rióban Szücs. –
A büntetőknél pedig pont fordítva volt, mint az ausztrálok ellen: most náluk volt a lélektani előny, talán ez döntött."
Az ausztrálok elleni negyeddöntőben 1-5-ről egyenlített a csapat, majd büntetőkkel nyert, ám akkor a magyarok kezdték az ötösöket, míg most az oroszok.
"Emberhátrányos védekezésben a rosszkéz-oldalon volt egy orosz játékos, Nagyezsda Glizina, akire ugyan készültünk, mégis ő vert meg bennünket – kezdte az értékelését Bíró Attila szövetségi kapitány. –
Ez volt a kulcs, itt ment el a meccs, nem pedig az utolsó egy másodpercben.
Jekatyerina Prokofjeva semlegesítése sikerült, de Glizina dobott öt gólt, ez túl sok volt."
Glizina nem szerepelt az Eb-n, amit a magyar csapat nyert, de "az olimpián láttuk a játékát, ki is elemeztük, de egyszerűen nem értünk ki rá."
Az utolsó pillanatban sem feltétlenül a védekezésen múlt az eredmény. A magyarok támadása végén Czigány Dóra nem dobta el a labdát valamelyik sarokba, így az oroszoknak több idejük maradt az utolsó akcióra.
Két megoldás közül választhatott volna, de egy harmadikat csinált, ami nem volt a legszerencsésebb
– mondta Bíró –, de nem akarom ráfogni a vereséget, ő még túl fiatal, keveset játszott ilyen légkörű mérkőzéseken, ilyen kiélezett helyzetben. Ugyanakkor az oroszok sem fordultak le, tehát ki lehetett volna védekezni az utolsó akciót, még hátrányban is."
A 12-12-es végeredmény után büntetők döntöttek. Az oroszok kezdtek, és az első ötös sorozatban senki nem hibázott, majd az oroszok hatodik, hetedik dobása is bement. Ekkor már azzal a teherrel dobott a magyar játékos, hogy ha kihagyja, elúszott a bronzérem. Bujka még nem hibázott, de Kisteleki Hanna megremegett.
A párharc közben kapust cserélt Bíró, Gandl Edina helyett Kasó Orsolya állt be: "bíztam a lövőkben, és hatot be is lőttünk, kapust pedig azért cseréltem, mert ennyi lövésből azért egyet meg kellett fognia a kapusunknak. Két remek kapusunk van, de most ők sem álltak a helyzet magaslatán, nem volt szerencséjük."
Az orosz másodedző a meccs után azt mondta, a magyaroknak a döntőben lett volna a helyük. Az Origo szembesítette Bírót ezzel a véleménnyel: "Nagyon sok a ha.
Például, ha a csoportban a spanyolok ellen egy picit jobban játszunk, nem valószínű, hogy az USA-t kapjuk az elődöntőben,
de akkor meg ugyanúgy az oroszokkal játszottunk volna. Ebben a mezőnyben hat csapat (a négy elődöntős, illetve Ausztrália és Spanyolország) közül mindenki meg tud verni mindenkit."
Az összmérleg "pozitív, mert bent vagyunk az olimpia négy legjobb csapata közt,
ugyanakkor savanyú a szőlő, mert ez az érem már majdnem nálunk volt.
Azt sem mondhatom, hogy az oroszok érdemtelenül lettek bronzérmesek. Elég sokat tettünk, hogy idáig eljussunk, ennek a meccsnek a második félidejében is fordítani tudtunk, helyenként nagyon jó játékkal, de sajnos ilyen a vízilabda".
"Nem emlékszem minden momentumra, de voltak hibák, amelyeket kijavíthatunk – tette hozzá a kapitány. – Mostantól azon fogunk dolgozni, hogy jövőre, a budapesti vébén ezek ne forduljanak elő, és biztosan tudjunk egy érmet szerezni, és ne hajszálon múljon."