Kifütyülték Medgyessyt Dunaújvárosban

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök Dunaújvárosban kampányolt az MSZP-s polgármesterjelölt mellett szombaton. A választási nagygyűlést azonban tüntetők egy kis csoportja többször is megzavarta, többször kifütyülték a szocialista politikusokat, Medgyessy Péter hazaárulónak nevezték.
Vágólapra másolva!

Medgyessy Péter miniszterelnök szombaton Dunaújvárosban kampányolt. A szocialista párt helyi képviselőjelöltjeit és polgármesterjelöltjét mutatta ba. Beszédében kitért Dunaújváros legnagyobb vállalatával, a Dunaferr Rt.-vel kapcsolatos kérdésekre is. Elmondta, hogy bankok november végéig adtak haladékot a Dunaferr Rt.-nek, a kormány pedig október végén vitatja meg a vállalat stratégiáját. Medgyessy szerint az országnak szüksége van a Dunaferr Rt.-re, és a kormány számára fontos, hogy a vállalatcsoport megőrizze fizetőképességét.

A rendezvényt nemzeti zászlók és transzparensek alatt felvonuló tüntetők mindvégig bekiabálásokkal, fütyüléssel próbálták megzavarni. Többek között hazaárulónak nevezték a kormányfőt, miközben a miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy döntés született a lakásépítést, otthonteremtést segítő szociálpolitikai kedvezmény emeléséről. Medgyessy Péter ezután mintegy válaszként a tüntetők "hazaáruló" bekiabálására a kijelentette: "ha a lakásépítéshez adott szociálpolitikai kedvezmény emelése hazaárulás, vállalom".