Fidesz: strukturális változások szükségesek

Vágólapra másolva!
Az önkormányzati választások eredménye egyértelművé tette, hogy a Fidesznek változtatnia kell jelenlegi pártstruktúráján - értékelte a Fidesz elnöksége hétfői tanácskozásán az önkormányzati választások eredményeit.
Vágólapra másolva!

A testület ülésén jelen volt Orbán Viktor exkormányfő, Katona Kálmán, a Fidesz - Magyar Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség fővárosi listavezetője és Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnöke is.

Egy új párt létrehozásának nem alakult még ki a pontos forgatókönyve, az elnökség szerint azonban a Fidesz tavaszi kongresszusáig meg kell találni a végleges megoldást. A Fidesz vezetői abban is egyetértettek, hogy az új pártban Orbán Viktornak mindenképpen vezető szerepet kell vállalnia, és a szervezetnek jóval a 2004-ben esedékes európai parlamenti választások előtt végleges formát kell öntenie.

A Fidesz-elnökség tagjai számára az önkormányzati választások eredménye is világossá tette, hogy az alakuló uniópártban valószínűleg nem számíthatnak az MDF-re, külső szövetségesként azonban továbbra is partnerük lehet a demokrata fórum. Fontosnak tartják viszont, hogy az uniópárt létrehozásáról tárgyalásokat folytassanak az MDF-fel.