Áfonya, a katalizátor

Vágólapra másolva!
Az egyik legismertebb hazai reggae dj, aki első magyarként járt a híres Red Bull dj-akadémián Londonban, még 2002-ben. Kis túlzással ő hozta össze a korábban populárisabb Ladánybene 27-et a Tilos Rádió reggae arcaival. Mostanában a PASOund Systemmel, Copy Connal és magában is fellép, de a Tilos Rasta Műhely című műsorának is rezidense. Ha pedig a közutakon egy rasta arcot látunk egy terrorista Volkswagen busz volánja mögött, akkor is Selecta Áfonya jön velünk szembe.
Vágólapra másolva!

Milyen zenéken keresztül jutottál el a reggae-ig?
- Nyolcadikos koromban elkapott a punk mozgalom, ez volt az előszoba a lázadásban vagy a devianciában. Hallgattam az akkori hazai srácokat, Aurórát, Lenin Körutat, de Sex Pistolst vagy Dead Kennedyst is. Még punk énekes is voltam egy rövid ideig, amíg rá nem jöttek, honnan jön a zaj. Mikor bakancsban meg A betűvel pólómon rohangáltam, még élt a Fekete Yuk, oda jártunk sokat. Az ottani miliőnek is köszönhetően kis vártatva alteros lettem. Ez úgy kilencvenes évek közepe táján volt, hallgattam a Kontrollt, a Sziámit, meg az Európa Kiadót. Utóbbiban azért már felfedezhető némi reggae-s alap is.

Innen már csak egy ugrás volt a partyk világa?
- Igen, ekkortájt került kezembe egy autentikus reggae és első hallásra szerelmes lettem a műfajba. Elkezdtem gyűjteni a rasta zenéket, kazettára másoltam ezeket, mert annyi pénzem sem volt, hogy gyalog haza menjek. Jártunk partykra a haverokkal (az össznépi Tilos bulik időszaka ez, a kilencvenes évek vége felé - a szerző.).
Néztük dj-ket - uhh, ezek bakelitról játszanak - álmélkodtunk, meg a bulik hangulata is lenyűgözött. Példaképeim az akkori Tilos reggae-sek voltak, például Gonnok, Zorró vagy Gaulamin.

Akkor végülis mikor kezdtél dj-zni?
- A kilencvenes évek vége felé bekéredzkedtünk a Fix Rádióba, kaptunk egy kétórás sávot. Elindult a Kanna-Bisztró című műsor. Pár hónap múlva szólt a rádió vezetése, hogy a műsor címe nem kóser, akkor lettünk Rasta Műhely. Manapság Copy Con is szájára vesz minket lemezén, sőt ő a Rasta Műhely mc-je. Sajnos a korai felállásból már csak ketten maradtunk Super H-val, Viktor barátunk és Paragulisz ilyen-olyan okok miatt kiszállt.

Ezek szerint a Rasta Műhely mai napig létező projekt.
- Persze, az eredeti csapatból ott van még Super H, az idők során csatlakozott hozzánk korábbi példaképem Gaulamin aka Christian, a negyedik meg a már említett Copy Con. Persze egyre inkább külön mozgunk, Super H és Christian inkább dubos irányba. Copy raggája főleg a lemeze óta egyre komolyabb közönséget vonz. Én pedig, a rootsokat osztom, elsősorban Angliából szerzett zenékkel operálok. A műsor viszont még megy, szerdánként reggel öttől-hétig hallgatható a Tiloson.