Új szerelmével közösen akarta kivégezni férjét egy szombathelyi nő

Kékfény
Ki akarta végezni férjét egy asszony Szombathelyen
Fotó: Max Fleischmann
Vágólapra másolva!
A házas nőnek viszonya lett egy férfival, majd félt attól, hogy férje nem egyezne bele a válásba, ezért tavaly márciusban szeretőjével elhatározták, hogy megölik. Többször is megpróbálták megmérgezni, ám a szer nem bizonyult elég erősnek, ezért egy éjjel, amikor a férfi aludt, közösen rátámadtak. A férfi csak annak köszönheti, hogy életben marad, hogy közös gyerekük felébredt a zajra, és közbelépett, azonban még így is súlyos sérüléseket szenvedett. A nőre és szeretőjére fegyházbüntetés várhat.
Vágólapra másolva!

Miután a nő beleszeretett egy másik férfiba, el akart válni, de attól tartott, hogy férje nem fogadná el a döntését, ezért ezért 

társával közösen elhatározták, hogy megölik.

 Először meg akarták mérgezni a férfit, ezért a nő a szeretőjétől kapott,  ismeretlen anyagot legalább ötször belekeverte férje italába, aki azonban megúszta némi gyomorpanasszal. 

Ezért a páros eldöntötte, hogy álmában gyilkolják meg a férfit.

2023 márciusában egy éjjel a nő szeretője fóliát szorított a hálószobában alvó férfi arcára, eközben a nő lefogta a férfi lábait. A férj azonban felébredt, beleharapott a másik férfi kezébe, aki ekkor arcon ütötte, majd miután a földre estek,  a támadó többször belerúgott a férjbe, majd egy vázával fejbe verte.

A férfi segítségért kiabált, mire felesége befogta a száját, férje ekkor az ő kezébe is beleharapott. 

A hangzavarra felébredt közös gyerekük, és belépett a szobába. A nő kivonszolta a gyereket, és bezárta a szobájába, hogy ne tudjon segíteni apjának.

A kitartóan védekező férj gyereke közbelépése után felajánlotta, hogyha abbahagyják a bántalmazást, beleegyezik a válásba, és nem tesz feljelentést. Ekkor a támadók abbahagyták a verést, kitakarították a szobát, kimosták az ágyneműt és a függönyöket is.

A bántalmazott férfi súlyos sérüléseket szenvedett, melyekből csak hónapok elteltével épült fel teljesen.

Az ügyészség a nő és társa ellen gyilkossági kísérlet miatt emelt vádat, a nőnek emellett személyi szabadság megsértése miatt is felelnie kell, és fegyházbüntetés kiszabását javasolta velük szemben.

A letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni.

Szintén álmában próbálta megölni férjét egy nő tavaly tavasszal Szegeden, egy győri nő pedig gázspray-vel és tapétavágóval támadt volt férjére, és annak barátnőjére, mert nem tudta feldolgozni, hogy a férfi már mással él. Egy szombathelyi férfi pedig feleségét akarta eltenni láb alól, miután megtudta, hogy az válni készül tőle.

Forrás: Ügyészség

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!