Medgyessyt védte az MSZP elnöke az államfőnél

Vágólapra másolva!
Kedden Mádl Ferenc államfő Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével, külügyminiszterrel tárgyalt a Medgyessy-ügyről. Kovács a megbeszélésen tagadta a Fidesz állítását, hogy a hétvégi sevillai EU-csúcstalálkozón elítélően szóltak volna Medgyessyről kémelhárítói múltja miatt.
Vágólapra másolva!

Mádl Ferenc köztársasági elnök keddi találkozójukon elsősorban arról érdeklődött Kovács Lászlótól, hogy mit tapasztalat a sevillai EU-csúcstalálkozón, a Medgyessy-ügy ártott-e Magyarország nemzetközi megítélésének. Kovács László, az MSZP elnöke a találkozó után elmondta: a legcsekélyebb fenntartást sem érzékelte Sevillában Magyarországgal szemben, sőt a miniszterelnök több külföldi meghívást kapott.

Mádl Ferenc érdeklődött az MSZP további elképzeléseiről is a Medgyessy-ügy kapcsán, mire Kovács László ismertette az ügynöktörvény-tervezetet, melyet kedden nyújtottak be a parlamenthez. Emellett Kovács ismertette, hogy mivel nem értenek egyet a Fidesz törvény-javaslatából.

A köztársasági elnökkel először a Fidesz elnöke, Pokorni Zoltán kezdeményezett megbeszélést a Medgyessy-ügy kapcsán. Pokorni hétfőn járt Mádl Ferencnél, a megbeszélésen kiderült, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnöknek sem számolt be korábban Medgyessy Péter miniszterelnök kémelhárító múltjáról.

A köztársasági elnök a Medgyessy-ügy kapcsán a hét folyamán konzultál a parlamenti pártok vezetőivel és a miniszterelnökkel, ezt követően alakítja ki álláspontját. Az [origo] információi szerint csütörtökön Kuncze Gáborral és Dávid Ibolyával tart megbeszélést a köztársasági elnök, Medgyessy Péterrel pedig valószínűleg pénteken találkozik.

Korábban:

Mádl sem tudott Medgyessy múltjáról

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!