Első blikkre fura, pedig...

Vágólapra másolva!
Az egyszeri bérből-fizetésből-ösztöndíjból- és apanázsból élő népek gyakran panaszkodnak, hogy nyolcezer forint bizony igen komoly összeg egy napnyi együttlétért. A szervezők ilyenkor - nem teljesen alaptalanul - azzal érvelnek, hogy kedvenceink nagyszabású, önálló koncertjei sem olcsóbbak ennél, a Szigeten viszont a zenén kívül egy sor hasznos és érdekes kultúrprogram is várja a látogatókat. A luminárium és a mezítlábas múzeumok után most nézzük azokat a programokat, amik első blikkre kissé furának tűnnek, mintha némelyiknek az ég adta világon semmi értelme nem volna... vagy mégis?
Vágólapra másolva!

#1 A nagy durran(t)ás - IWIW Flash Mob Fesztivál
Első látásra:
Egy csapat zavart turista bolyong a placcon, majd kollektíven hülyén kezdenek viselkedni.
Az esemény:
Flash mobok kezdetben kimondottan azért jöttek létre, hogy megdöbbentsék vagy éppen megmosolyogtassák a gyanútlan járókelőket. Később aztán kiderült, hogy a villámcsődületet remekül fel lehet használni különféle propaganda-és reklámcélokra, jobb esetben pedig egy nemes ügy érdekében. Pontosan az utóbbira törekszik az IWIW Flash Mob Fesztivál: az IWIW Világzenei Nagyszínpad előtti téren, minden nap 19.30-tól, általában tíz perc erejéig, vagy amíg a csődület tart. Hogy ez miért jó? Találkozol egy csapat vadidegen szigetlakóval, akik kérdő tekintettel merednek maguk elé, vagy éppen megpróbálnak úgy tenni, mintha csak véletlenül járnának arra. A kezdeti zavart követően, az elfogyasztott alkoholmennyiség és egyéb hangulati tényezők függvényében pedig különféle mókás dolgokat csinálhattok együtt. Kutyaugatás az állati jogok zászlaja alatt, közös kacaj a stresszoldás reményében, majd végül - az utolsó napon - kollektív papírzacskófújás- és durrantás a világmegváltás nem titkolt szándékával. Pénteken speciel egy pohár vizet kell a tér egyik sarkából a másikba juttatnia a tömegnek szomjazó beépített embertársunk számára, az önzetlen segítségnyújtás jegyében.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=bOv9pyba26H66lcs
Állatbarát flash mob a Szigeten

Mélyebb értelem (ha egyáltalán):
Légy tekintettel másokra! Magyarországon nem árt kissé forszírozni a csoporttevékenységeket, a közös munkát és a társas facilitációt elősegítő összefogást, elvégre mi vagyunk az egyetlen európai ország, ahol a metró mozgólépcsőjén mindenki középen foglalja a helyet.

Forrás: [origo]
Életkép a Szigetről


#2 Szemétkedés - Szemét-Világ workshop és kiállítás
Első látásra:
Kiszuperált öngyújtó, törött kormánykerék, órarúgógerincű felpattanó, fiam-ezt-be-ne-merd-hozni-a-lakásba.
Az esemény:
A tárgyaknak lelkük van, s nagy többségünk még akkor is képtelen megszabadulni ezektől a "lelkektől", ha a valóságban semmi szükségünk nincs már rájuk. A ragaszkodáson és a nosztalgián túl környezetvédelmi megfontolások is foglalkoztatják a recycling-művészeket, akik szemétnek vélt, vagy legalábbis már használt nyersanyagokból kreálnak különféle műtárgyakat. Az Octopus összművészeti helyszín nagysátrában aktivisták és képzőművészek segítségével készíthetünk dizájnos ereklyéket vagy éppen jópofa használati tárgyakat, melyeket aztán a Sziget teljes időtartama alatt nyitvatartó kiállítás keretein belül tárhatunk az érdeklődők látószervei elé.
Mélyebb értelem (ha egyáltalán):
Ami elromolhat, az el is romlik. De attól még, hogy elromlott, még használható - maximum nem arra, amire eredetileg tervezték. Plusz világmegváltás-fíling.

Forrás: [origo]
Bizarr, de hasznos.... és hát (recycling) art is


#3 Nézőtérnélküliség - A TÁP Színház Egypercesei
Első látásra:
Bizarr külsejű önjelölt művészek fogadnak a sátorban. Mire rájössz, mi történik, már ki is tessékeltek az utcára.
Az esemény:
Ha létezik olyan, hogy fesztiválszínház, a TÁP őrült csapata garantáltan ebbe a kategóriába tartozik, jóformán kulturális-művészeti rendezvény sem létezik nélkülük manapság. A TÁP-pal a színház lekéredzkedett a színpadról a közönség közé, a szigetlakók pedig különösen nyitottak az interaktív megoldásokra. Minden ember eljátszadozik néha a gondolattal, mi lenne, ha a színházi előadás tetőpontján hús-vér szereplőjévé válhatna az előadásnak, TÁP-ék viszont nem csak gondolkoznak, meg is valósítják ezt az álmot. Egyperces, improvizatív színjátékok minden egyes nézőnek, a néző vendégszereplésével. Minden délután tizenhét órától a TÁP-sátorban, csak erős idegzetűeknek.
Mélyebb értelem (ha egyáltalán):
A színművészetire azért nehezebb bejutni, mint a sátorba.

Forrás: [origo]
Ki tudja, mire számíthatunk tőlük...


#4 Füvezős élmény - A Tünet Együttes 1:1 című performansza
Első látásra:
Két látszólag koordinálatlanul mozgó élőlény és egy zajzenész furcsa imprói.
Az esemény:
Szabó Réka társulata, a Tünet Együttes olyan kísérletező alkotóműhely, ahol táncelőadások születnek. Jó fesztiváltársulatként persze ők is szívesen hívják keringőre a közönséget: darabjaikban hol magukban játszanak, hol észrevétlenül ragadják magukkal a tömeget maguk körül. Az 1:1 improvizatív táncperformanszot először 2006 augusztusában, a Millenáris Park Action programsorozata keretében mutatták be Budapesten, és most a szigetlakók is átadhatják magukat az ösztönszerű, felkavaró hatásnak Az időpont péntek húsz óra, a helyszín a Fű.
Mélyebb értelem (ha egyáltalán):
Még tudatmódosító szerekre sincs szükség.

Forrás: [origo]
A Tünet Együttes 1:1 című performansza tele van vad impróvizációkkal