Spiró György: Féltem Magyarországot

Ismerősei szellemes és közvetlen embernek tartják, mi azt láttuk, tele van megbántottsággal és daccal. Az utóbbi hetekben Spiró György neve a magyarérettségi kapcsán került a közfigyelem homlokterébe, pedig akkor még a vitázók nem sokat tudhattak arról, a Fogság szerzője most a cigány-magyar polgárháború és a kamatyadó szatirikus vízióját csapja ki az asztalra. Az írót május közepén megjelent Feleségverseny című új regényéről kérdeztük, de szóba került sok más meglepő dolog is, így tudtuk meg, hogy korunk egyik legjelentékenyebb magyar drámaírója unja a színházat, szereti a politikai vitaműsorokat, de leginkább örül, hogy lyuk van a seggén.

- Két hete, azután, hogy kiderült, hogy az egyik érettségi feladatban vitatkozni kell az ön egyik állításával, még azt nyilatkozta, hogy amikor megtudta ezt, elnevette magát. Most is ennyire könnyedén veszi?

- Először nevettem, de inkább kínomban, és inkább a lányom miatt, aki szegény aznap érettségizett. De valójában nagyon nem örültem. Ha egy művemet kellett volna elolvasni és elemezni, az rendben lett volna, de hát ez nem mű volt, hanem egy interjúból kiragadott néhány mondat. Az ilyet hívják mentőkérdésnek. Amikor pedig megtudtam, hogy megoldókulcs van az esszékérdéshez, hogy mit kellett volna szabadon írniuk a gyerekeknek, megdöbbentem. Bocsánat, de vagy esszét írnak szabadon, vagy nem.

- Meglepődött, amikor ennek kapcsán a Jobbik tiltakozott, elővették az 1984-ben írt Jönnek... című versét, és ebből generálódott egy vita?

- Ez nem vita, és semmin sem lepődöm meg. A gyalázkodást 23 éve újra meg újra megkapom, ebben új nincs. Bármit bármikor előhúzhatnak az ember ellen, és félremagyarázzák.

- Többen megvédték, ahhoz mit szólt?

- Engem politikusok és ideológusok ne védjenek meg, ha kérhetem. Már megkaptam, hogy a főbűnöm az, hogy Gyurcsány Ferenc írt valamit rólam a blogjában. Nem tudtam róla, nem olvasok blogokat, mert az ilyen blogokban motyognak maguk elé az emberek milliószámra a világban, semmi közöm hozzá, magánügy. Én műveket szoktam olvasni. Az újságírók vélekedése más dolog. És más lenne az íróké, ha megszólalnának, de nem teszik.

- Nem esett kísértésbe, hogy saját maga, személyesen álljon elő, és mondjon valamit, ha mást nem, azt, hogy ez egy Ady-imitáció volt?

- Ez annyira nyilvánvaló, hogy nincs mit magyarázni rajta. Most már megírta Vári György a Népszabadságban és Borókai a Heti Válaszban. Felesleges bármit mondani, mert védekezésnek hat, holott nincs miért mentegetőznöm. Leírták, hogy kérjek bocsánatot a magyarságtól. Soha nem állítottam a magyarságról rosszat, ez óriási hazugság. Egyes emberekről vagy irányzatokról szoktam állítani valamit, ha egyáltalán. Engem itt 23 éve gyaláznak, és minden alap nélkül. Még nem jelent meg az a sokat idézett vers, amikor már gyaláztak: Az Ikszek című regényemért zsidóztak le először a magyar sajtóban - az Élet és Irodalomban egy MSZMP-vezér parancsára - '86 tavaszán; azt írta egy lengyel kommunista párttag, hogy történelemhamisító lengyelgyűlölő cionista vagyok, rosszabb, mint Lanzmann... Fogalmam sem volt, ki az Lanzmann... (Claude Lanzmann francia filmrendező, a holokauszt-visszaemlékezésekből álló, kilenc és fél órás dokumentumfilm, a Shoah alkotója - a szerk.) 41 évvel a második világháború befejezése után ez volt az első eset, hogy egy magyar állampolgárt az MSZMP egyik belső frakciójának az utasítására nyilvánosan le lehetett zsidózni, azóta is ezt teszik, és Fodor Géza kivételével az elmúlt hétig nem szólt ellene soha senki. Az írók most is hallgatnak, Kukorellynek volt egy kicsit kétértelmű nyilatkozta eddig. Ha ezt az egész magyar irodalmi élet testületileg eltűri, az nem engem minősít.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Fotó: Hajdú D. András | Nézzen még képeket!

SPIRÓ GYÖRGY (ÉLETRAJZ)

Spiró György 1946. április 4-én született, Budapesten. Gimnazistaként döntötte el, hogy drámaíró lesz, és mivel úgy látta, ahhoz legjobban a bölcsészkar illik, oda jelentkezett. Édesapja jugoszláviai kiküldetése alkalmával tanult meg szerbül, az egyetemen magyar-orosz-szerbhorvát szakra járt, közben a lengyel és az angol szak óráira is behallgatott, azokat a nyelveket így tanulta meg. 1970-ben kapta meg diplomáját. Az Újságíró Főiskolán újságírói és szociológusi diplomát két évvel később szerzett. 1970-71 között a Magyar Rádió külpolitikai újságíró-gyakornoka volt, majd öt évre a Corvina Kiadóhoz került szerkesztőként. 1975-ben került gyakornokként a budapesti Nemzeti Színházhoz, ahol Major Tamás segédrendezőjeként dolgozott. 1976-ban az MTA Kelet-Európai Kutató Intézetének munkatársa lett, itt jutott ideje arra, hogy Az Ikszek-et befejezze. 1981-ben hívták le Kaposvárra, a Csiky Gergely Színházba dramaturgnak, ahol egészen 1992-ig dolgozott. 1992-95 között a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója volt. Az ELTÉ-n 1978-tól tanít, először a Világirodalmi Tanszéken, majd 1992 óta az esztétika szakon. 1989 és 1997 között a Színházművészeti Főiskolán is oktat. Számos díjat kiérdemelt, ezek közül a legfontosabb talán a Kossuth-díj, amelyet 2006-ban kapott meg. Két gyermeke van, a 22 éves Zoltán és a 18 éves Fanni.

Fontosabb művei:
1974 - Kerengő (regény)
1981 - Az Ikszek (regény)
1987 - Csirkefej (drámák)
1990 - A Jövevény (regény)
1994 - T-boy (novellák)
1997 - Mohózat (drámák)
1999 - Álmodtam neked (novellák)
2001 - A jégmadár (regény)
2002 - Honderű
2003 - Koccanás (komédia)
2005 - Fogság (regény)
2007 - Messiások (A Jövevény)
2006 - Fogság-Széljegyzetek

- Egyszer már volt e vers kapcsán vita, 1987-ben, az Írószövetségben, akkor meg Nádas Péter, Vas István támadták. Ők miért?

- Nem vita volt, hanem gyalázat az is. Nádas nem szólalt fel a választmányi ülésen, csak előtte támadt nekem eszelősen. Magán az ülésen Mészöly Miklós zsidózott le elsőként és nagyon hosszan, ő tartotta a háromnegyed órás vádbeszédet, majd Vas István, Karinthy Ferenc, Cseres Tibor, Rab Zsuzsa szintén nekem esett faji alapon, meg még jó néhányan. Karinthy Ferenc később bocsánatot kért tőlem, a többiek nem. Voltak, akik hallgattak, azt abban a hangulatban nagyra becsültem: Kiss Bence, Utassy, Gyurkovits, Görgey... A jegyzőkönyv - két parlamenti gyorsíró készítette - olvasható a Kritika című lap 1987. májusi vagy júniusi számában. Csakhogy csúnyán meg van hamisítva, az én válaszaim nincsenek is benne, mert előre tudtam, hogy a mocskolóim meghamisítják a saját szövegüket, sajnos valóban megtették, de azért abból is kiderül a lényeg. A jegyzőkönyv eredetijét azóta az Írószövetségből, mint hallom, ellopták. Tanulságos kordokumentum, van belőle példányom biztos helyen. Álltam ott végig az egyik oszlopnál, majdnem két órán át egymás szájából vették ki a szót, nem szűntek meg bosszúszomjas zsidónak becsmérelni, és én nem értettem, miről beszélnek. Valaki publikál egy versciklust, amelyben Petőfi, Ady, József Attila, Radnóti, Pilinszky és Tandori hangján szólal meg egymás után - ezért ugyan miért kell lezsidózni? Semmi zsidó nincs abban az Ady-imitációban, csak és kizárólag magyarságtudat, amúgy mélyebb, mint az elmúlt évtizedekben bárkié. Nem mintha bűn lenne, ha valaki zsidónak is érzi magát vagy akárminek, ha magyar állampolgár egyébként, de én történetesen zsidóként nem gondoltam magamra soha. Vas István - nem álltam vele szóba többé, még a temetésére se mentem ki, pedig ő fedezett fel mint költőt - azt állította, hogy én a "népiek trójai falova" vagyok, aki a népiek megbízásából megfontolt szándékból provokálta a zsidókat. Súlyos elmebaj, gondoltam akkor és gondolom most is, még azt beszámítva is, hogy ő pontosan tudta, mennyire szeretem a népi irodalmat és a Kilenceket (merész hangjáról ismert fiatal költőcsoport a hatvanas években - a szerk.). Csoóri nem volt jelen, ebben a kivégzésben nyilván nem akart részt venni. Csurka védett meg a végén, azt mondta: "Hagyjátok azt a szegény fiút, eleget kapott már." Ezzel lett vége. Azzal a szándékkal kezdték a megalázásomat, hogy ki kell engem zárni az Írószövetségből, azzal folytatták, hogy etikailag kell megróni, a végén viszont nem határoztak semmit. Ez történt '87-ben. 1998-ban én léptem ki az Írószövetségből, mert csúnyán viselkedtek Kardos G. György halála után, ezt szóvá tettem, az elnökség megint nekem esett a sajtóban, és elegem lett belőlük. Úgyhogy '86 óta állandóan megkapom a magamét, teljesen mindegy, hogy mit írtam, mit nem írtam, nem számít, hogy tízezrek nézik meg a drámáimat és olvassák el a regényeimet boldogan, semmi sem számít. Ki vagyok pécézve '86 óta a céltáblaszerepre, mert egy lengyel kommunista párttag náci méltóztatott lezsidózni, és a magyar pártállami vezetők egy része ezt az akciót jóváhagyta. Ha egy rabbi valahol valami hülyeséget mond, az is az én bűnöm, nekem esnek a nyílt utcán és felelősségre vonnak, hogy mit mondtam már megint a magyarok ellen, mert azt is én mondtam, amit más mond. Olyan karikatúrát lehet közölni nagy példányszámú lapban, amely szerint én, a horgas orrú, szúrós tekintetű lény egyik végén sárga, másik végén vörös színű, dárdaként kihegyezett tollat tartok a kezemben. Értem a célzást, mások is értik.

- Miben különbözik ez az ominózus versciklus például az Így írtok ti-től, amiben Karinthy szintén más költők-írók hangján szólal meg? Írt ő cifrábbakat is a mélymagyarnál: "Moslékország", "redves ugar", törpefejűek".

- Jelentősen különbözik. Amit én írtam, az nem paródia, hanem imitáció. Karinthy isteni paródiákat írt, viszont az imitálás nem azt jelenti, hogy gúnyolom az eredetit, hanem az illető költő általam jól-rosszul újraintonált hangján szólalok meg, hogy valamit el tudjak általa mondani. Azt gondoltam, hogy ezt a jelenséget így lehet elmondani. A baj az, hogy nem tudják másképp olvasni, csak úgy, hogy ezzel a magyarságot gyalázom. Szó sincs a versben a magyarokról: az üresen magyarkodó fűzfapoétákról van szó, ma már nem tudják, ez a szó mit jelent, amiként a mélymagyar szó eredeti jelentésével sincsenek tisztában (a kifejezést Németh László használta először Kisebbségben című, 1939-ben írt tanulmányában, elsősorban kulturális-szellemtörténeti értelemben - a szerk.). A verset félreértelmező felháborodottak szerint aki Magyarországon a nácik ellen szól, az a magyarság egészét gyalázza. Ezzel azonban - nyilván öntudatlanul - azt az abszurdumot állítják, hogy Magyarország egésze náci. Ezt Rákosi Mátyásék gondolták így utoljára, ők hirdették azt a háború után, hogy a magyar mint olyan fasiszta nemzet. Hogy lehet egy népről ilyet mondani, ilyet gondolni egyáltalán? Ilyen mérhetetlen hazugságot állítani egy egész népről?! Ez ellen az állítás ellen én, mint magyar, felháborodva és a leghatározottabban tiltakozom.

- Most az új regénye indulatoktól fűtött térbe érkezik be. A szintén szatírának írt A Jégmadár című regény kapcsán mondta egyszer, hogy Kardos G. György barátja, ha megéri, azt mondta volna róla: "Ejnye, Spiringer, miért voltál ennyire buta? Tudhattad volna, hogy nem a szatíra való neked!" Most írt egy újabb szatírát. Mit mondana most Kardos G..? Mégis a műfaja?

- Azt gondolom, hogy ezt már szeretné. A Jégmadár-ban több művészi hibát is elkövettem. Például a főszereplőnő úgynevezett hősi alkat, nem pedig karakter. Ebből a hibából tanultam. A Feleségverseny főhősnője szerencsétlen, butácska, csúnyácska, de éppen ezért lehet együtt érezni vele. Ma is egyetértek A Jégmadár-t működtető gondolatokkal, de művészileg néhol elhibáztam. A Feleségverseny-ben érzésem szerint nincs művészi hiba.

- Ahogy olvastam, nagyon nagy elkeseredettséget és dühöt éreztem a regényből. Nagyon keserűen látja a dolgokat, amivel nincs egyedül, de az már meglepett, hogy ennyire direkten szövi bele a regénybe. Miért nem lett belőle darab? Ha drámaként írta volna meg, akkor maga a forma óvta volna meg ettől.

- Nem lehet dühből regényt vagy drámát írni, de még novellát sem. Ilyen nincs. Két évvel ezelőtt kezdtem írni ezt a történetet, darabnak szántam eredetileg, csak kiderült, hogy nem drámai a téma, hanem epikus. Nem szándékoztam regényt írni, mégis az lett. Jónak tartottam a kamatyadó-ötletet, mármint hogy a lakosságot a nemi együttlétek központilag kitalált száma szerint zsigerelik ki, innen indult ki az egész. Nem sikerült viszont aktív drámai szereplőket alkotnom, leblokkolt az agyam, de a témát nem akartam eldobni. Így lett belőle végül családregény, de nem látom be, hogy elkeseredett lenne. Magánemberként biztos sokszor el vagyok keseredve, persze, mint mindenki. De létrehozni egy nagy struktúrájú művet, akár dráma, akár epika, az azt jelenti, hogy közben az ember folyamatosan dolgozik, gondolkozik, mérlegel, és komoly szellemi erőfeszítéssel létrehoz egy építményt. Nagyepikai struktúrát indulatból működtetni nem lehet. Az ember a privát érzelmeit egy dühös cikkben elmondhatja, de a művek alkotását az erős érzelem gátolja. Alkotni csak hideg fejjel, teljesen normális lelkiállapotban lehet. Ez a regény szatíra, szándékom szerint rengeteg poénnal. Nagyon örültem, hogy az első olvasóim végignevették az egészet. A szatirikus írók persze általában nem nagyon jókedvűek, ezt tudjuk róluk. Attól függ, persze. Swift, hát nem tudom, anglikán püspök volt amúgy... Milyen kedve lehetett, és mikor? Nem tudom, nem is tartozik rám. Hamvas derűs ember volt, ezt sokan megerősítik, és ő is szatírákat írt, méghozzá elég kegyetleneket. Szabó Dezső dühödten hadakozó jobboldali radikális elme volt, mellesleg tehetséges nyelvész és elszánt németgyűlölő, de a Feltámadás Makucskán pompás, felszabadult szatíra, abból aztán nem derül ki mindez.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Fotó: Hajdú D. András | Nézzen még képeket!

- Ha nincs is cigány-magyar polgárháború, mint a regényben, de az ellentétek az utóbbi hónapokban nagyon kiéleződtek. Mit gondol arról, hogy az élet kezdi utolérni önt?

- Már azt terjesztik, hogy én uszítom a cigányokat a magyarok ellen. Bármit lehet állítani, senki meg nem cáfolja. Azt is leírták már évekkel ezelőtt, hogy miattam volt Trianon. Leírták, hogy Ceausescu-bérenc vagyok, életemben addig egyetlenegyszer töltöttem két napot Sepsiszentgyörgyön magyarok között, egy barátomat kísértem oda... Az ellentéteket ki lehet élezni és le lehet tompítani. Sok mindent lehet csinálni, attól függ, hogy egyes politikusok mit akarnak. Nem igaz, hogy nem lehet megoldani a szegénység kérdését Magyarországon, hogy nem lehet tisztességes támogatási rendszert kidolgozni. Egy sor országban megoldják, nálunk szegényebb helyeken is. Nem vagyok sem politikus, sem szociológus, de van sok jó szakember, ők pontosan leírták az elmúlt tíz-tizenöt évben, mit kellene tenni. Nem az ő hibájuk, hogy a politika tesz a fejükre.

- Gondolt arra, hogy milyen érzésekkel olvassa egy cigány származású olvasó, hogy a regényben fekete vonatokon telepítik ki a cigányokat Békésbe? Ezek kemény dolgok.

- Én nem gondolok az olvasókról semmit. Térben és időben nem olyan messzire tőlünk ilyen dolgokat megcselekedtek sok néppel, sok nemzetiséggel, hol nemzeti, hol "faji", hol vallási, hol osztály alapon. A regényben ábrázolt atrocitások mindig kisebbségekkel szoktak előfordulni, például a magyarság ellen a szomszédunkban is újra meg újra cselekedtek ilyet, ami ellen a regény történetesen tételesen is tiltakozik. Írtam most megint egy regényt, ami se nem több, se nem kevesebb, mint szépirodalmi alkotás: alapjában mese. Ha jól írtam meg, jó mese. Ha rosszul, akkor rossz regény, és akinek nem tetszik, nem köteles elolvasni. Ha előítélete van velem kapcsolatban, meg se vegye. Egy regényt mindenki úgy fogad be, ahogy akar, illetve ahogy képes. Nem tudom befolyásolni, hogyan olvassák. Ha engem írás közben elfog a rettegés, hogy ezt vagy azt hogyan fogják félreolvasni, le sem tudom írni a soron következő mondatot. Pár éve érzékenyen reagáltam a délszláv háborúra, véletlenül a szerbhorvát volt az első idegen nyelv, amit megtanultam, és láttam, hogy egy jó országból hogyan csinálnak borzalmat. Álmukban sem jutott a jugoszlávok eszébe, hogy szétesik az országuk, és háború lesz. Fél évvel a háború kitörése előtt a legjobb íróik még azt hitték, hogy nincs semmi baj, közös érdek a jugoszláv belső piac megőrzése, szeretik azok a népek egymást, az ott létező vallások nem gyűlölködőek - személyesen jelen voltam, amikor erről beszélgettek Franciaországban. Igazat mondtak, ennek ellenére mégis borzasztó dolgokat lehetett művelni. Elmondták nekem ezeket a borzalmakat a csongrádi menekülttábor lakói. Még a kilencvenes évek elején írtam erről egy drámát, figyelmeztetésnek szántam - ment vagy tízszer a Vígszínház legparányibb házi színpadán, majd levették a műsorról. Utána következett a srebrenicai vérengzés, a koszovói háború és sok egyéb, például a NATO-bombázás. Ki tudja, mi minden fenyeget még ott Délen. Az ember azért ír, hogy a hazájában semmi hasonló borzalom ne történjék. Mi egyebet tud egy magyar író tenni, mint hogy óv a rossz folyamatoktól? Ha nem ezt teszi, nem felelős ember, nem hazafi, és nem ábrázol elég mélyen. Ha nem hajlandó tisztán látni, bűnösen és cinkosan vakká és némává válik. A harmincas évek közepén megkérdezték a magyar irodalom jeleseit, hogy lesz-e második világháború. Mindenki azt mondta, jobbról és balról egyaránt, hogy nem lesz, dehogy, szó nincs róla, a ráció győz. Kosztolányi volt az egyetlen, aki azt mondta: persze, hogy lesz, hiszen Európában sokan akarják, ez az érdekük. Egy év múlva meghalt, de neki lett igaza, sajnos. Nem azért, mert ő háborút akart, ellenkezőleg, hanem mert a tekintetét nem homályosították el a vágyai. Ettől is volt olyan nagy író.

- Visszatérve a kérdésre, mit gondol, mi valósulhat meg a regényből? A kamatyadó például érdekes ötlet, mármint hogy egyféle adónem van. Egyszerűbb lenne adóbevallást készíteni.

- Nem tanácsokat adok. Ez nem kizsákmányolási tanácsadás vagy háborús kézikönyv, hanem éppen az ellenkezője. Nagy-nagy féltés van benne. Féltem Magyarországot, az összes lakójával együtt. Féltem a XI. és a XIII. kerületet, amelyekhez a legtöbb közöm volt életemben. Féltem Balatonfüredet, amelyet olyan szépen rendbe hoztak az elmúlt évtizedben. Féltem mindazt, akinek magyar az anyanyelve - ők valamennyien az én potenciális olvasóim, nekik írok. Lehetetlen állapot már az is, ami most van, de ennél még lehetetlenebb állapotok fenyegetnek. Féltésből és szeretetből írom a műveimet, ezt csak szabad, nem? Ez a dolgom.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Fotó: Hajdú D. András | Nézzen még képeket!

- Van a regényben egy csomó bizarr ötlet a szexuális aktus alapján megállapított adótól a génkezelt parlagfű kábítószerként való hasznosításáig. Azt sejtem, hogy pár éven belül biztos eszébe jut valakinek, hogy elkezdjen kísérletezni a parlagfűvel.

- Nem vagyok biológus, de néha megijedek. A Jégmadár-ban leírtam, hogy vannak alvó gének meg aktív gének, két-három évvel később kiderült, hogy tényleg vannak. Leírtam, hogy van spontán géncsere, kiderült, hogy tényleg van. Nem tudom, mit lehet csinálni génmódosítással a parlagfűből, de hát azért ez mégiscsak szatirikus ötlet. Rákosy Gergely írt egy pompás szatírát Óriástök címen - akkor nem gondolta senki, hogy valóban lehet óriástököt gyártani, ennyire primitíven akkor még nem fogadták be az irodalmat. Minden ötlet abszurdum a Feleségverseny-ben. Egy szépirodalmi művet nem lehet jóslatnak fölfogni, nem az a célja. Ha egy regényben valakik verekedését írja le az író, nem lehet felelősségre vonni azért, mert az életben is előfordul ilyen. Nem lehet azt állítani, hogy ez a regény a mai állapotokat ábrázolja, amikor több helyen is világosan ki van mondva, hogy húsz év múlva játszódik, és nincs olyan bekezdés, amiből ne ez derülne ki. Az irodalom egészen más szféra, irodalom és élet nem esik egybe, ezt azért sok ezer éve tudják. A négyéves gyerek is pontosan tudja, hogy a mese és az élet nem azonos. A Szép új világ, az első negatív utópia a modern korban, szintén nem Huxley jóslata, hanem irodalom. Jókai A jövő század regénye című műve is regény, játék bizonyos lehetőségekkel, és nem váteszi mű. Vannak dolgok, amiket jól látott előre, például hogy az oroszok fontos politikai szerepet fognak játszani a 20. században, de hát 1849 után nem volt nehéz ezt gondolnia, gondolta ezt Kemény Zsigmond is. Más elképzelése pedig nem jött be. Egy regényen az esztétikai minőséget kérjük számon, semmi egyebet. Sajnálom, hogy most ilyen, az alapvetőnél egyszerűbb dolgokról kell beszélni.

- A Jégmadár-ban felbukkantak szereplők, akiket be lehet azonosítani a mai közélet valós szereplőivel. A mostani regényben nem ismertem fel senkit. Naiv vagyok, vagy nincs is ilyen alak?

- A Jégmadár-ban valóban volt néhány, létező személyhez fűződő paródia, el is nehezítették a történetet, jelentős részük a cselekmény szempontjából fölöslegesnek bizonyult. A Feleségverseny esetében két évvel ezelőtt nagyon határozottan eldöntöttem, hogy egyetlen alak sem fog emlékeztetni senkire, aki most él, és a politikai helyzet sem fog hasonlítani a maira. Nem is hasonlít. Az csak zavaró lett volna, és pár év múlva a történetet nem is lehetne megérteni. Ennél az író többre vágyik. Már kitalálták egyébként olyanok, akik még nem is olvasták a Feleségverseny-t, hogy beleírtam Orbán Viktort... Megáll az eszem! Hogy nem bírnak másképp gondolkodni?! Ha én egy mai politikust a tollamra akarok venni, akkor kiírom a nevét!

- A Fogság után azt mondta, hogy nem fog többet regényt írni. Miért írt mégis?

- Mert nem jött össze a darab. Annak jobban örültem volna. Nagy színpadon egy sikeres színmű sokszorosan több emberhez jut el.