Hollandia

 

A holland egyelőre még inkább játékosként tette le a névjegyét a világ labdarúgásában, de jó úton halad afelé, hogy szakvezetőként is sikeres legyen. A nyolcvanas évek végétől a világ egyik legjobb csatárának számított, és ha sérülése nem akadályozza meg, akkor még eredményesebb lehetett volna - de így sem lehetett panasz a góljainak számára.

18 esztendősen mutatkozott be az Ajax Amsterdam első csapatában, rögtön góllal, és két évvel később már gólkirályi címet szerzett Hollandiában - 26 bajnokin 28 gólt érve el! Az 1985-86-os idényben megkapta az Európa legeredményesebb támadójának járó Aranycipőt, amihez 37 találat kellett - megint csak 26 bajnokin! Egy évvel később, immár holland válogatottként lecsapott rá az AC Milan, amellyel legnagyobb sikereit érte el: négy olasz bajnokságot, három BEK-et, három európai Szuperkupát és két Világkupát nyert a rossonerókkal.

A válogatottal 1988-ban Európa-bajnoki címet nyert, ő lett a torna gólkirálya, és a fináléban minden idők egyik legemlékezetesebb gólját szerezte, amikor éles szögből egy pazar kapáslövéssel vette be Rinat Daszajev kapuját. Mindennek köszönhetően 1988-ban az övé lett az Aranylabda is, amit 1989-ben és 1992-ben is kiérdemelt, utóbbi évben a FIFA-nal is ő lett az év játékosa.

Abban az esztendőben lépett pályára utoljára az Oranje színeiben, az AC Milanban az utolsó mérkőzése pedig az 1993-as, vesztes BL-döntő volt, amelyen már sérülten szerepelt. Végül hivatalosan 1995-ben jelentette be visszavonulását, és ezt követően sokáig nem foglalkozott a labdarúgással, de a 2000-es évek elején megszerezte a szükséges edzői képesítéseket, és az Ajax utánpótlásánál dolgozott, hogy a 2004-es Eb után némi meglepetésre őt nevezzék ki szövetségi kapitánynak. Noha szinte semmi edzői tapasztalattan nem rendelkezett, remekül helytállt, és rengeteg fiatal tehetséget a csapatba építve kivezette az Oranjét a vébére.