Spanyolország

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Alaposan kicserélődött a spanyolok kerete a világbajnoki selejtezősorozat közben: az első, bosnyákok elleni mérkőzésen szerepelt kezdő tizenegyből a második, szlovákok elleni pótselejtezőre csak öten maradtak meg.

Menet közben kihullott a rostán Iván Helguera, Romero, Juan Carlos Valerón, Víctor (érdekesség, hogy utóbbi három labdarúgó egyaránt az RC Deportivo játékosa) és Raúl Tamudo is, akik a nemrég kihirdetett, bő 33-as keretben sincsenek benne.

Bekerült viszont a válogatott alapcsapatába a balhátvéd posztján Antonio López, a védelem tengelyében Sergio Ramos, a csatársorban pedig David Villa. Így aztán nem meglepő, hogy a hispánok meglehetősen sok, összesen 32 focistát vetettek be a kvalifikációs sorozatban - és azóta több olyan játékos is bekerült a nemzeti tizenegybe, aki szinte biztosan ott lesz a világbajnokságon.

Ilyen például az Arsenal FC középpályása, Francesc Fabregas, illetve a honosított középpályás, a brazilból spanyollá lett Marcos Senna, akinek a példáját hamarosan akár a Getafe CF argentin balhátvédje, Mariano Pernía is követheti, hiszen a minap ő is megkapta a spanyol állampolgárságot.

névposztszül. időklubsel.gól
Albelda, Davidközépp.1977. szept. 1.Valencia CF9-
Antonio Lópezhátvéd1981. szept. 13.Atlético Madrid51
Baraja, Rubénközépp.1975. júl. 11.Valencia CF6-
Capdevila, Juanhátvéd1978. febr. 3.RC Deportivo1-
Casillas, Ikerkapus1981. máj. 20.Real Madrid12-
De la Pena, Ivánközépp.1976. máj. 6.RCD Espanyol3-
Del Horno, Asierhátvéd1981. jan. 19.Chelsea FC61
Fernando Torrescsatár1984. márc. 20.Atlético Madrid117
Guayreközépp.1980. ápr. 23.Villarreal CF1-
Gutiközépp.1976. okt. 31.Real Madrid11
Iván Helguerahátvéd1975. márc. 28.Real Madrid1-
Joaquínközépp.1981. júl. 21.Real Betis71
Juanitohátvéd1976. júl. 23.Real Betis3-
Luis Garcíaközépp.1978. jún. 24.Liverpool FC33
Luque, Albertközépp.1978. márc. 11.Newcastle United62
Marchena, Carloshátvéd1979. júl. 21.Valencia CF71
Míchel Salgadohátvéd1975. okt. 22.Real Madrid10-
Mistacsatár1978. nov. 12.Valencia CF1-
Morientes, Fernandocsatár1976. ápr. 5.Liverpool FC31
Pablohátvéd1981. aug. 3.Atlético Madrid4-
Puyol, Carleshátvéd1978. ápr. 13.FC Barcelona11-
Raúlcsatár1977. jún. 27.Real Madrid123
Reyes, José Antonioközépp.1983. szept. 1.Arsenal FC7-
Romero, Enriquehátvéd1971. jún. 23.RC Deportivo1-
Sergio Ramoshátvéd1986. márc. 30.Real Madrid42
Tamudo, Raúlcsatár1977. okt. 19.RCD Espanyol2-
Valerón, Juan Carlosközépp.1975. jún. 17.RC Deportivo1-
Vicenteközépp.1981. júl. 16.Valencia CF81
Víctorközépp.1976. febr. 23.RC Deportivo2-
Villa, Davidcsatár1981. dec. 3.Valencia CF41
Xabi Alonsoközépp.1981. nov. 25.Liverpool FC6-
Xaviközépp.1980. jan. 25.FC Barcelona10-


Szövetségi kapitány: