Vágólapra másolva!
Kőkemény büntetéssel sújtották a profi amerikaifutball-liga néhány legendás alakját szerdán, miután kiderült, hogy pénzt fizettek durván szabálytalankodó játékosoknak. A rendszer kifejezetten embertelen volt: több pénz járt a sztárok letarolásáért és komoly sérüléssel végződő belépőért, mint egy sima szerelésért. A rendszer atyját sokan az NFL egyik legjobb edzőjének tartják, egy korábbi játékosa azt mondja, nem bánt meg semmit, bár undorító dolgokra is képesek a csapatok a túlélésért.

Kemény büntetéseket szabtak ki szerdán a New Orleans Saints profi amerikaifutball-csapat vezetőire, mert évekig prémiumot fizettek olyan játékosoknak, akik olyan sérülést okoztak az ellenfélnek, hogy az már nem tudott visszatérni a pályára. Egy kiütésért átlagosan 1500 dollár (a mostani árfolyamon kb. 330 ezer forint), ha a letaglózás azzal járt, hogy az ellenfelet autóval kellett levinni a pályáról, azért 1000 dollár (kb. 220 ezer forint) járt, de esetenként fizettek magasabb bónuszokat is.

A brutális rendszert Gregg Williams védekezésért felelős edző (defensive coordinator) találta ki még évekkel ezelőtt (ő azóta a St. Louis Ramshez szerződött), de a Saintsnél tudott róla Sean Payton vezetőedző, Joe Vitt másodedző és Mickey Loomis általános igazgató is. Payton azt követően ismerte be a prémiumrendszer működését, hogy a nyomozás során megmutattak neki egy levelet, amelyet az elmúlt szezon első meccse előtt egy meg nem nevezett játékosától kapott, és ez állt benne: "Greg Williams ötezer dollárt ajánlott fel, ha kiütöm Aaron Rodgerst." A liga egyik legendáját, a Green Bay Packers irányítóját kellett volna hatástalanítania, de szerencsére nem sikerült neki, a Packers pedig le is győzte a címvédőt.

Sean Payton és Micke Loomis is elismerte bűnösségét, közleményben kértek elnézést a szurkolóktól és az NFL-től. Ők azonban csak asszisztáltak a történtekhez, a kulcsfigura Gregg Williams volt.

Remélem, lehetek még edző

"Minden tettemért vállalom a felelősséget, és együtt fogok működni a ligával az eljárás során. Mindent megteszek, hogy visszaszerezzem a szurkolók, a kollégák és a játékosok bizalmát. Remélem, hogy a jövőben dolgozhatom még edzőként az NFL-ben" - áll a New Orleanstól távozott defensive coordinator hivatalos közleményében, amelyet új csapata, a St. Louis Rams adott ki.

A liga egyik legjobb, védekezésért felelős edzőjének tartott Williamst már korábban is meggyanúsították azzal, hogy pénzt ajánlott fel a védőjátékosoknak, ha kiütik az ellenfelet. Akkor nem sikerült döntő bizonyítékot találni, de elképzelhető, hogy a mostani eset után ismét leporolják a régi aktákat, és az ESPN amerikai csatorna szerint napokon belül ki fognak hallgatni néhány korábbi focistát, akik Williams kezei alatt dolgoztak.

Sosem voltam alattomos

Közéjük tartozhat akár Phillip Daniels is. Williams volt a Washington Redskins edzője 2006-ban, amikor az említett játékos durván letarolta Peyton Manninget, az Indianapolis irányítóját, akinek le is tépte a fejéről a sisakot. "Egyszerűen nem akart elengedni. Miután feltápászkodtam, megnéztem, hogy a sisakban maradt-e a fejem" - mondta Manning a találkozó után.


A Colts edzője, Tonny Dungy a NBC Sportsnak így emlékezett vissza az esetre: "Ordítottam a bíróval, hogy miért nem dobtak be sárga zászlót ezért az ütközésért, egyértelműen túl durva belépő volt, amiért komoly büntetés jár. Peyton akkor kijött a pálya szélére, és mondta a csereitányítónknak, Jim Sorginak, hogy kezdjen el melegíteni. Aztán időt kértem, az időkérés végén Peyton közölte, hogy tudja folytatni a játékot, de nem tud passzolni, ezért sokat fussunk. Túlélte a meccset, de onnantól kezdve sokkal kevesebbet tudta a passzokat gyakorolni az edzéseken, mert mindig megfájdult a nyaka. Biztos vagyok benne, hogy ekkor kezdődött el a krónikus nyaksérülése."

Tavaly meg is műtötték Manninget, akinek ezért ki kellett hagynia az egész szezont, ami egészen odáig vezetett, hogy 14 év után elhagyta az Indianapolist, és a Denver Broncosba igazolt. Daniels ötezer dolláros büntetést kapott az NFL-től.

"Nevetséges, hogy Tony Dungy azt akarja beadni az embereknek, hogy öt évvel később ezért kellett megműteni Peytont" - reagált a 2010-ben visszavonult Daniels, aki jelenleg a Washingtonnál dolgozik igazgatóként. "Még mindig úgy gondolok vissza arra az esetre, hogy egy szabályos szerelés volt, a bírók is így látták, nem volt itt szó semmilyen fejpénzről. Később is csak azért büntettek meg, mert egy bizonyos Peyton Manning volt a sértett. Sosem tartoztam az alattomos játékosok közé, arról nem is beszélve, hogy Peyton is dobott azóta néhány yardot, és kapott néhány hasonló ütést mástól is."

Elrettentő büntetések

Példátlanul súlyos büntetéseket rótt ki Roger Goodell NFL-vezér a New Orleans Saints egykori és jelenlegi alkalmazottjaira. Sean Payton egyéves, fizetés nélküli eltiltást kapott, vezetőedzőt eddig ilyen súlyosan nem büntettek meg, mint ahogy Mickey Loomis általános igazgató féléves eltiltásához hasonló sem fordult még elő az NFL-ben.

Forrás: AFP/Timothy A. Clary
Forrás: AFP/Timothy A. Clary

Sean Payton 2010-ben Super Bowlt nyert, most egy évet pihen

Joe Vitt másodedző a szezon első hat meccsén nem lehet jelen a Saintsnél, a páratlan prémiumrendszer bevezetésének szülőatyja, a defensive coordinator Gregg Williams pedig meghatározatlan idejű eltiltást kapott. A New Orleans Saintstől megvontak két második körös draftjogot, és 500 ezer dollár befizetésére kötelezték. A szabálytalanságokat elkövető játékosokat egyelőre nem büntették meg.


Undorító tud lenni

Matt Bowen hét évig játszott strong safetyt (védőt) az NFL-ben, 2004-ben és 2005-ben szintén Williamsszel dolgozott együtt a Washingtonnál. Jelenleg a Chicago Tribune sportrovatánál újságíróként dolgozik, ő bevallotta, hogy volt fejpénz akkor a Redskinsnél.

"Kaptunk bónuszt azért, ha labdát szereztünk, ha levittük az irányítót a földre, és bizony akkor is, ha valakit durván a földbe döngöltünk. Az alapszakaszban nem járt érte pénz, de a rájátszásban, ahol minden mozdulatnak hatványozott szerepe van, jutalmazták a látványos, akár sérüléssel is végződő belépőket. Ez volt a rendszer, amibe be kellett épülnünk, ezen nincs mit szépíteni. Akkor néhány száz dollárt kaptunk érte, de ma szerintem több ezer dollár jár érte. És persze az sem volt mindegy, hogy kit vittél a földre."

Forrás: AFP/Getty/Doug Pensinger
Forrás: AFP/Getty/Doug Pensinger

Matt Bowen (41-es mezben) érkezik

Bowen szerint ugyanakkor teljesen mindegy volt, hogy volt-e már sípszó, bevállalták az ütközéseket az után is, hogy már véget ért a játék, hiszen a csapat kaphatott érte néhány yardos büntetést, de ők legalább tarthatták a markukat a meccs után a bónuszért.

"Viszont nem bántam meg semmit, amit tettem. Williams a legjobb edző, akivel valaha együtt dolgoztam, ő csinált belőlem igazi védőjátékost. Mindig is bíztam benne, és ez a jövőben sem fog változni" - írta Bowen. Ugyanakkor hozzátette, hogy egy nap le kell majd ülnie a gyerekeivel, és el kell nekik magyaráznia, hogy hiába imádják ezt a sportot, nem való mindenkinek az NFL. "Undorító tud lenni, hogy mindent meg kell tenned a túlélésért, nem mindenkinek veszi ezt be a gyomra."

Amerikai források szintén Williams vérdíjas projektjének tulajdonítják Ryan Clark brutális belépőjét. A 2004-2005-ös szezonban a védő saját testi épségét sem kímélve ugrott neki a Baltimore focistájának, Ed Dicksonnak. Clark tagadta, hogy bónuszt kapott volna érte, mindenesetre valószínűleg mindenképp rosszul járt, hiszen a "sisak a sisakhoz" ütközésért 40 ezer dollárra (közel 9 millió forint) büntette az NFL.

Katrina hozta, Williams viheti a népszerűséget

Drew Brees, a New Orleans Saints irányítója a Twitteren megdöbbenve kommentálta a történteket : "Nem jutok szóhoz. Sean Paytont egy nagyszerű embernek és fantasztikus edzőnek ismertem meg. Még magyarázatot kell kapnom a történtekre."

Thomas Morstead, a csapat rúgója szerint akár pozitívan is kijöhet a Saints a sztoriból. "Ez is csak összekovácsol majd minket, és sokkal erősebbek leszünk a következő szezonban. Ismét egy nagyszerű sztorit fogunk írni" - utalt arra, amikor a Katrina hurrikán letarolta New Orleanst, a katasztrófa után pedig a csapat 2010-ben megnyerte a Super Bowlt. Való igaz, hogy akkor egész Amerika mögöttük állt, de vélhetően a következő szezonban nem kapja meg ugyanezt a támogatást a csapat, főleg annak fényében, hogy kiderült, milyen eszközökkel lett akkor bajnok a Saints.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!