Húzz bele, fiam, vagy elzavarnak!

Muszáj versenyeznie egy gyereknek, vagy van, ahol sportolhat hobbiból? Magyarország lassan moccan a tömegsport felé, pedig akár GDP-növelő tényező is lehetne, ha többen mozognának.

– Jó napot, a jéghokitanfolyamról érdeklődöm.
– Nem gondolja, hogy túl idős elkezdeni?
– Nem én szeretném csinálni, hanem a gyerek.
– Tudom, rá gondoltam.

A fenti párbeszéd egyik résztvevőjét, egy fővárosi anyát valósággal sokkolta, hogy az edző idősnek titulálta a nyolcéves fiát. Kiderült, hogy a gyerek a legkisebbek (5–7 évesek) közé már nem fér be, de a saját korosztályába sem, mert ők már megtanulták a hoki alapjait. Pedig a szülő csupán szerette volna, hogy a gyereke társak közt legyen, jól érezze magát, és mozogjon. Sportoljon, de ne életre-halálra. Kérdés, mennyire megvalósítható ez nálunk?

Az Origo által megkérdezett szülők tapasztalatai szerint elég nehéz hobbiból sportoltatni a gyerekeket. Így volt ez az ő gyerekkorukban is, amikor a patinás fővárosi klub korosztályos focicsapatánál csak a csapat bajnoki helyezése számított, nem a képzés, és a legtöbb helyen így van ma is. Viszonylag ritka az olyan egyesület, ahol nem nézik rossz szemmel, ha valaki csak heti két edzésre jár, és ahol egyáltalán nem az eredményesség a fő szempont.

Majd felnőttként lötyöghet

A magyar rendszer "alapvetően az élsport irányába tolja a gyerekeket" – mondta az Origo érdeklődésére Farkas Péter, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának docense. "Elsősorban felnőttkorban lehet csak úgy egymás közt játszani, az utánpótlásban szinte mindig van valamilyen versenyrendszer, és figyelik is, kiket lehet kiemelni. Ez hiba, mert előbb-utóbb nemcsak élsportolókra lesz szükség, hanem egy erős tömegsportbázisra is" – tette hozzá.

Azért akad, ahol egyesületi keretek között is van remény. Csaba egy patinás budapesti klub atlétikai edzéseiről írta, hogy "nem veszik véresen komolyan", egy debreceni olvasónk pedig a helyi Delfinek úszásoktatását találta igen békésnek, mivel "nem méricskélték, mire viszik tíz év múlva", ezenkívül "nincs fejlődési kényszer, inkább annyi a lényeg, hogy jól megtanuljanak úszni, és szeressék a sportot. Persze ha valaki feltűnően tehetséges, akkor leülnek a szülővel, és megbeszélik vele a jövőjét."

A focit sokan reménytelenül versenymániás sportnak tartják, de itt is van pozitív példa. Egy Pest melletti kisvárosban lakó anya a kissé félénk fiát vitte le a helyi csapatba, a szeme előtt nem vb-győzelem, inkább a gyerek önbizalmának erősítése lebegett. Azt állítja, tökéletesen bevált a számítása, a gyerek elfoglalta a helyét a csapatban, az edző pedig elvárja tőle, hogy önmaga legjobbját nyújtsa, de nem akar korszakos zsenit nevelni belőle.

Zagyvaszántói diákok egy teniszpályáján felállított műjégpályán Forrás: MTI/Komka Péter

A Magyar Szabadidősport Szövetségnek minden megyében van tagszervezete, összesen pedig mintegy 170 ezren sportolnak 600 egyesületében. A szervezet főtitkára, Salga Péter azonban elismeri, "ma Magyarországon elsősorban az eredményességnek rendelik alá a sporttevékenységet, mert azok az egyesületek kapnak támogatást, amelyek hozzák az eredményeket. Nagyon hendikepes terület ez."

"A kommunikációban már van változás, hangoztatjuk, hogy sportnemzetből váljunk sportoló nemzetté" – folytatta a főtitkár. "Ám ha valaki nem talál megfelelő sportolási lehetőséget a lakóhelye közelében, akkor valószínűleg nem választ mást. A rendszeres sportoláshoz rengetegféle sportpálya kellene, kulturált, jó minőségben, szinte minden környéken." Budapesten valamivel jobb a helyzet, mint vidéken, ahol "nemigen tudnak hol sportolni, nemigen tudnak mit sportolni, legfeljebb a testnevelő tanárok áldozatos munkája segít ezen a helyzeten" – jegyezte meg Farkas.

Ezzel együtt Salga Péter szerint megoldható, ha valaki sportoltatná a gyerekét, de nem versenyszerűen: "Majdnem mindegy, hol sportol a család, ha hétvégén együtt korcsolyáznak, vagy elmennek kirándulni, annál nehéz jobbat mondani." Úgy véli, a legfontosabb, hogy belülről kialakuljon az igény arra a mozgásra, amire az életmódunk folytán már nem lenne szükség a puszta életben maradáshoz.

Mozgolódik a magyar tömegsport

A magyar tömegsportban "van mozgolódás", állítja Farkas Péter, de "nagyon meghatározó, hogy az állam hová teszi a hangsúlyt", márpedig főleg az élsport, és azon belül az olimpiai sportok felé megy a pénz. Noha a TAO-ból (társaságiadó-kedvezmény, bővebben itt) a sokak által űzött csapatsportok utánpótlás-képzésébe kerül forrás, ennek a támogatási formának is van árnyoldala, elvégre szintén a versenysportba áramoltatja a pénzt.

Az igazolt sportoló gyerekeknek ugyanis így olcsóbb a terem, a TAO segítségével pedig akár ingyenes is lehet a felszerelés, míg annak, aki csak hobbisportolni akar, a drágább bérleti díj mellett ki kell fizetnie mondjuk a teniszütő vagy a hokiszerelés árát is. Eközben az edzőkön is van egyfajta nyomás, mert őket is az alapján értékelik, hogy hány élsportolót nevelnek ki.

Elsősök úszóleckéje Salgótarjánban, a mindennapos testnevelés bevezetésekor Forrás: MTI/Komka Péter

Van azonban egy nagyon is gyakorlatias oka a gyereksport versenyrendszerbe szerveződésének. "Mivel a gyerekeket nem lehet magukra hagyni, kell edző, szülő vagy egyéb felügyelő melléjük, ami már eleve formálissá teszi ezt a viszonyt" – magyarázta Farkas. Pozitív példaként az északi országokat említette, ahol a lakosság hetven százaléka sportol rendszeresen (nálunk ez az arány húsz százalék körül mozog). A finanszírozás alapja pedig a családi hozzájárulás és az önkéntes munka. Az állam szerepe korlátozott: bár részt vesz a létesítmények fejlesztésében, messze nem ő adja a legtöbb pénzt, maguk az amatőr sportolók tartják fenn a rendszert.

Farkas szerint az 5,4 milliós Finnországban 1,2 millió ember tagja valamilyen sportklubnak, ahol tagdíjat is fizet. "Az 1,2 millió rendszeresen sportoló finn közül néhány ezer a hivatásos sportoló, mindenki más amatőr. Ezzel együtt a nagy többség is versenyez, csak nem akar élsportolóvá válni."

Több mozgás, több GDP

Az tény, hogy egy menő élsportoló akár generációkra biztosíthatja a családja egzisztenciáját, ám a sport kevesek számára biztosít igazi kitörési lehetőséget. Tavaly év végén a Forbes amerikai gazdasági lap ifjúsági sporttal foglalkozó szakírója például azt írta, statisztikai adatok cáfolják azt a hiedelmet, amely szerint a szegény környékeken felnövő srácokból lesznek az NBA-játékosok – valójában sokkal jobb esélyeik vannak a jómódúaknak.

Magyarországon Farkas Péter szerint azért lehet kitörési pont a sport, mert integrál. "Nagyon komoly eszköz lehet nehéz helyzetű társadalmi rétegek felemelésében, és itt most pont nem az élsportról beszélünk, ahol csak egy-egy kiemelkedő eredmény születik. A sportban olyan erényeket lehet elsajátítani, amiket máshol nem. És a sport közege mindig befogadó volt, a sportágtól függetlenül is."

Edzés a TAO-támogatásból épült tamási sportcsarnokban Forrás: MTI/Beliczay László

Tízezerből hat-hét

"Nálunk az a szemlélet, hogy a gazdagok jobban megtehetik, hogy áldozzanak a sportra, tehát ha majd gazdagabbak leszünk, majd többet is sportolunk" – mondta Farkas. "Érdekes lenne elgondolkodni, nincs-e ez esetleg fordítva: nem azért gazdagabbak-e, mert többet törődnek az egészségükkel, jobb és hatékonyabb a munkavégző képességük, kevesebbet hiányoznak a munkahelyükről, vagy épp kiegyensúlyozottabbak, mert formában érzik magukat? Ahol erős a tömegsport, ott ez előbb-utóbb megjelenik a GDP-ben is."

Egy közelmúltbeli amerikai felmérés adatai azt mutatják, tízezer gyerekből kevesebb mint tíz lesz élsportoló. Van mellettük tehát legalább 9990, aki öt-tíz évig ugyanolyan keményen edz, belőlük végül mégsem lesz profi. Ám a sportszociológus határozottan állítja, hogy lemorzsolódó többség is rengeteget profitál a gyerekkori sportolásból. "Kialakul egy életmód, az egészségmegőrző funkciója pedig vitathatatlan." Farkas utalt a korábbi finn példára, ahol profik és amatőrök egyaránt megtalálják a helyüket.