Vágólapra másolva!
A Cleveland Indians csapata jutott be elsőként az észak-amerikai profi baseball-liga döntőjébe, az úgynevezett World Seriesbe, miután az Amerikai Liga-főcsoport fináléjában összesítésben 4-1-re legyőzte a Toronto Blue Jayst.

Az Indians három sikerrel kezdte a párharcot, két hazai győzelem után az első torontói találkozón is nyerni tudott, majd kedden elveszítette a negyedik meccset, szerdán viszont 3-0-ra diadalmaskodott, ezzel 1997 után jutott el ismét a World Seriesig.

A clevelandi együttes története hatodik nagydöntőjére készülhet.

Az eddigi ötből hármat megnyert, igaz, a legutóbbit még 1948-ban. Azóta 1995-ben és 1997-ben játszott a bajnoki címért, ám előbb az Atlanta Bravestől, majd a Florida Marlinstől kapott ki.

Kiesett a Toronto Forrás: Origo

A másik főcsoportban, a Nemzeti Ligában a Chicago Cubs és a Los Angeles Dodgers csatázik egymással: az első és a szerdán játszott negyedik meccset a Cubs, a másodikat és a harmadikat pedig a Dodgers nyerte, így jelenleg 2-2-re áll párharc. Az MLB fináléjának első összecsapását jövő kedden rendezik.