A Magyar Edzők Társasága „Találkozás Edzőlegendákkal“ rendezvénysorozatának keretében szakmai műhelybeszélgetéseket tart mesteredzőkkel. Ezúttal Fábiánné Rozsnyói Katalin volt a meghívott vendég. A számtalan olimpiai, világ- és Európa-bajnokot kinevelő mesteredző az egyik legeredményesebb még élő magyar tréner. Meghívása pedig azért is volt aktuális, mert most hagyta el őt a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel kajak négyes, miután a 2012-es londoni olimpián megszerzett ezüstérem után idén nem jutottak ki a riói olimpiára.
„Most biztosan engem hibáztatnak, hogy nem jutottak ki Rióba, de azért elég furcsák voltak a körülmények - kezdte a 74 éves mesteredző. - Eddig mindig külön tudtunk készülni, most azonban végig ott volt mellettünk Szolnokon a nagy ellenfél négyes, amely kevesebbet edzett nálunk. A srácaim látták rajtuk, hogy pihentebbek. Úgy voltak vele, hogy én nem veszem észre, hogy ők jóval fáradtabbak.
Amikor visszajöttünk egy edzésről, az enyéimről szakadt az izzadtság, az ellenfél négyes meg egy matracon hempergett a vízen, vagy épp önfeledten fürdött.“
Fábiánné azt mondta, nagyon sok negatív hátráltató tényező volt, amit már nem tudott kezelni.
Szerinte a Honvéd túl nagy nyomást helyezett a férfi kajak szakágra, ezt nem lett volna szabad engedni.
Arra gondolhatott, hogy egyesben és párosban már biztos volt a honvédosok indulása Rióban, de négyesben is ők akartak versenyezni. Végül a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású négyes le is győzte az itthon régóta verhetetlen, az előző évben Milánóban még világbajnoki ezüstérmes Kammereréket.
„Előtte évekig egy négyes sem volt, amely meg tudta volna őket szorongatni, majd egyik pillanatról a másikra jött egy új egység, amely megverte őket, ez azért sántít egy kicsit. Hogy miért? Hát azért...“ - fogalmazott sejtelmesen Fábiánné Rozsnyói Katalin. Nem tudjuk, mire gondolhatott, mindenesetre az biztos, hogy Dombvári Bence doppingügybe keveredett. Helyére Somorácz Tamás ült be a győztes honvédos négyesbe, amely az olimpián nem jutott be a döntőbe.
Fábiánné Rozsnyói Katalin dolgozott már sok női versenyzővel. Most úgy döntött, hogy kipróbálja, milyen az, amikor valakinek csak egy tanítványa van.
Mostantól csak a 20 éves Takács Tamarára figyel.
„Rájöttem arra, hogy azoknak van igazuk, akik kevesebb versenyzővel dolgoznak.
Kipróbálom én is ezt az egy edző, egy versenyző felállást. Hasonlót még nem csináltam, úgy érzem, ez új lendületet adott számomra.
Ha Tamara is úgy áll hozzá, mint én, akkor biztos, hogy jól fog menni. Egyébként a hozzáállásával eddig semmi baj, most is felutazott ide Győrből, majd elájultam, amikor megláttam, hogy itt van, ezt a csokrot is tőle kaptam“ - mutatott az asztalon előtte heverő virágra.
Arra a kérdésre, hogy miként fog majd átállni az egyversenyzős felállásra, Fábiánné azt mondta, majd kifundál valamit, mint ahogy kitalált korábban Kőbán Rita esetében is. „Kértem akkor magam mellé két fiú kajakost, akik nem voltak menő versenyzők, de fizikailag erőseknek bizonyultak. Félrehívtam őket, és elmagyaráztam nekik, hogy edzés alatt mutatni fogom a kezemmel, hogy a közös tréningeken mikor menjenek kicsit előrébb, mikor vegyenek vissza a tempóból.
Rita persze ezeket nem tudta, nem is kellett neki tudnia róla,
de abban a hiszemben volt, hogy ő milyen jól megy, ha így tudja tartani a lépést a srácokkal, ez pedig önbizalmat adott neki. 1996-ban olimpiai bajnok lett Atlantában egyesben.”
Több titkot nem árult el az edzésmódszereiből, de megerősítette, hogy nem szadista, hanem következetes volt.
„Én soha nem hajbókoltam, hanem követeltem. Még aktív versenyzőként 2 perc 41 másodperc alatt futottam a 800 métert, a lány tanítványaimnak is mindig azt mondtam, hogy ezt az időt fussák meg. De egyébként is mindig próbáltam együtt élni a versenyzőimmel. Az a legjobb, amikor az ember kint van a szabadban, és úgy edz. Esik az eső? Nem gond, magamra húztam egy nejlonzacskót, de ott voltam a csónakban, hogy lássák, én is ugyanúgy szenvedek, mint ők.“
Fábiánné szerint nagyon fontos, hogy nem szabad a versenyzőket sajnálni, mert amint valaki ezt megérzi, elkezdi tovább sajnáltatni magát. Szerinte ez a magatartás főleg a nőkre jellemző, akikkel sokkal nehezebb együtt dolgozni.
„Addig nem pattan el a húr senkinél, ameddig el nem ért valamit. Ha már jött egy komolyabb eredmény, akkor érdekes módon könnyebben szakad el a cérna.
Amíg kicsik, addig szeretik és tisztelik egymást, amikor már nagyok, akkor fúrják a másikat.
Nekem edzőként ezt le kellett nyelnem. Úgy tettem, mintha nem is hallanám az egészet. Aztán saját fegyveremmel, a munkával vágtam vissza nekik. Sokkal több feladatot csináltattam velük, érezték is, hogy büntetésben vannak. A férfiaknál ilyenre nincs szükség, ők egyenesebbek és őszintébbek a nőknél.“
A neves tréner szerint a jó edző ismérve, hogy nem fél tanulni a kollégáitól és a versenyzőitől sem. Sok tanítványának rendkívül jó észrevételei voltak, amiket nem szabad azonnal lesöpörni az asztalról, hanem meg kell próbálni beépíteni az edzésbe.
„Csak ő csinálja, ő érzi, én csak kívülről figyelem. De más edzőktől is sokat lehet tanulni. Egyszer például beült mellém a csónakba Nieberl István, és miközben nézte a négyest, megkérdezte, hogy nem rövid-e az egyik versenyzőm lapátja. Kiderült, hogy igen, rövidebb, mint az előtte ülőé, holott hosszabbnak kellene lennie. Mindenre én sem tudok figyelni, annyit vagyok velük, hogy néhány dolog fölött egyszerűen átsiklik a figyelmem.“
A magyar kajak-kenu sport legnagyobb problémájának az eredménykényszert látja. Azt, hogy már egészen fiatalon nagyon keményen meghajtják a versenyzőket, mivel a klubok és az edzők az eredmények után kapnak pénzt.
„Amikor fiatal voltam, sokat túráztunk a csapattal. Lementünk Horányba, a parton gulyáslevest csináltunk. Akkor még az volt a cél, hogy élvezzék a gyerekek a sportot, nem az, hogy valaki olimpiai bajnok legyen.
Ma kinézek a konyhám ablakán Szolnokon, és azt látom, hogy halálra hajtják őket.
Én sokszor inkább bedobnék közéjük egy labdát, hogy játsszanak. Így sokkal hamarabb kiégnek, mint ahogy szabad lenne.”
Fábiánné Rozsnyói Katalin viszont még nem égett ki. Bár 74 éves, szeretne edzőként dolgozni a tokiói olimpiáig. „Nem vacsorázom, és lemondtam a sörről is. Fogytam négy és fél kilót, jó formában érzem magam, úgyhogy nem látom okát, hogy abbahagyjam az edzősködést.”
