Vágólapra másolva!
Bernard Hopkinsnak sikerült visszavágnia a tizenhét évvel ezelőtti vereségéért, és egyhangú pontozással legyőzte Roy Jonest. A két legenda Las Vegas-i találkozója nem volt méltó a bunyósok korábbi életútjához, ugyanis szinte az egész mérkőzés a szabálytalanságokról szólt. Hopkins összeesett a meccs után.

A lassú, taktikus kezdést követően mindkét bokszolótól gyakoriak voltak a tarkóra mért ütések, a fejelések és a mélyütések, vagyis a sportszerűtlenség szinte minden formáját kimerítették. Hopkins a meccs folyamán több alkalommal is padlóra került szabálytalan ütéstől, és szinte mindannyiszor túljátszotta az őt ért sérelmeket.

Forrás: AFP

A gyenge tizenkét menet után a nézők kifütyülték a két bunyóst, akik közül Bernard Hopkins lett a győztes, miután a pontozók 117-110, 117-110, 118-109 arányban jobbnak látták őt a teljesen indiszponált és kiégett Jonesnál.

A siker után a győztes öklöző összeesett öltözőjében, kivizsgálásra kórházba vitték, akárcsak az erejével szintén elkészült, bár az ütközet színhelyét, a Mandalay Bay Events Centert saját lábán elhagyó másik veteránt.

"Durva összecsapás volt. Jones jó bokszoló, aki megpróbált felbosszantani, de én voltam a jobb. Édesre sikeredett a visszavágás 1993 májusáért" - nyilatkozta később a negyvenöt éves Hopkins, akinek profi mérlegét egy döntetlen és öt kudarc mellett immár ötvenegy győzelem alkotja. A negyvenegy éves Jonesnál ötvennény megnyert meccs mellett hétre nőtt az elveszített mérkőzések száma.

www.profiboksz.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!